Vágólapra másolva!
Az idény egyik legrangosabb baseballeseményére kerül sor Szentendrén. Szombaton Ausztria, Szlovákia és Magyarország baseballválogatottjai mérik össze erejüket, míg vasárnap a három ország softballcsapatai mérkőznek meg egymással a Duna-kupa keretében.

A Duna-kupa több sportágból - így öttusából, tollaslabdából, gyeplabdából, cselgáncsból, asztaliteniszből és triatlonból - is ismert eseménysorozat. A rotációs rendszerben, így évente máshol megrendezésre kerülő baseball- és softballtornának legutóbb 2003-ban adott hazánk otthon.

"Eddig mindig Nagykanizsa volt a helyszíne a magyarországi fordulóknak, most azonban Szentendrén látjuk vendégül Ausztria és Szlovákia válogatottjait." - tudtuk meg Vida Pétertől, a Magyar Baseball és Softball Szövetség (MOBSZ) főtitkárától.

"A torna elsősorban a nyári európai versenyekre való felkészülést szolgálja. A baseballosoknál a válogatott keret jelentős részben az U21-es Európa-bajnokságra készülő játékosokból áll. A nagykanizsai játékosok hiányozni fognak ezúttal a csapatuk Interliga-szereplése miatt. Az osztrák és a szlovák csapat is elsősorban fiatalokra épít, és hozzánk hasonlóan ők is Eb-főpróbának tekintik a versenyt. Az U21-es Eb július 8. és 16. között lesz Olaszországban, itt a szlovákokkal egy csoportban szerepelünk" - mondta a főtitkár. A szakvezetés elvárása legalább az egyik ellenfél legyőzése szombaton.

A softballos lányoknál szintén több újonc kapott meghívót a válogatottba. "Több fiatal, tehetséges játékos is bekerült a keretbe, így a számos helyen lesz változás a tavalyi, prágai Eb-csapathoz képest. Akár az osztrákok, akár a szlovákok ellen egy szoros eredmény már sikernek számítana, hiszen mindkét vasárnapi ellenfelünk az európai A csoportban szerepel, ahova tavaly jutottak fel. A magyar softball válogatott számára az év legrangosabb nemzetközi tornája a Duna-kupa."

A szervezők mindkét napra szeretettel várják az érdeklődőket a szentendrei Izbégi baseballpályára (Szentendre, Szentlászlói út 160.).

A Duna-kupa részletes programja:
Június 3. szombat (baseball):
10.00: Szlovákia - Magyarország
13.30: Ausztria - Szlovákia
17.00: Magyarország - Ausztria

Június 4. vasárnap (softball):
11.30: Magyarország - Szlovákia
14.00: Szlovákia - Ausztria
16.30: Ausztria - Magyarország

A magyar baseballválogatott névsora:
Földessy Máté, Gyurcsek Péter, Kondás Márk, Kovács Gergő, Markolt Fábián, Nikolits György, Várkonyi Attila (mind Szentendre Sleepwalkers), Goór Norbert, Kalocsai Balázs, Lupták Péter, Morua Roberto, Poprádi Zoltán, Zalabai Zsolt (mind Óbuda Brick Factory), Lázs Péter, Nagy Krisztián (mindkettő Jánossomorja Rascals), Csík Adrián (Jászberény Stinky Sox), Horváth Tibor (Nemesvámos Tigers)

A magyar softballválogatott névsora:
Balassa Nóra, Gyimes Magdolna, Poprádi Eszter, Radics Sára, Tóthmárton Vera (mind Röntgen Kanizsa Ants), Balatoni Krisztina, Cserháti Eszter, Papacsek Éva, Pogány Viktória Dr., Váradi Szilvia (mind Hungarian Astros), Abosi Veronika, Szántó Ágnes, Szántó Alexandra, Tóth Eleonóra (mind Sopron Westwind Babes), Metzger Alexandra, Reisinger Petra (mindkettő Szentendre Sleepwalkers), Balogh Zsuzsanna (Debrecen Dynamites)

Presstige Média