Ötvenegy év után díjazták melbourne-i ezüstérmesünket

Szép karácsonya volt Rozsnyói Sándornak, az 1956-os, melbourne-i olimpia ezüstérmes magyar akadályfutójának, ugyanis december 24-én kézbesítette számára a posta a Nemzetközi Fair Play-díjat, amelyet Párizsban ítéltek neki.

"Hívtak, hogy személyesen vegyem át a diplomát Párizsban, december elején, de a nyugdíjamból már nem futja ilyen utazgatásokra" - indokolta távolmaradását sydneyi otthonából Rozsnyói Sándor. "Egyébként szépen, különösebb gond nélkül megélünk a feleségemmel, az egykori csepeli röplabdázó, Sági Erzsébettel."

A diploma odaítélésének indoka: az először kizárt angol futót a britek fellebbezésére hirdették ki a 3000 méteres akadályfutás győztesének Melbourne-ben. Ehhez azonban Rozsnyói Sándor vallomására is szükség volt:

"Csak annyit kellett volna mondanom, hogy Brasher akadályozott, s már enyém is az aranyérem. Ez viszont nem történt meg, így nem mondhattam mást."

Rozsnyói többszörös világcsúcstartóként, a szám legnagyobb esélyeseként utazott Ausztráliába, emlékei szerint a versenyen azonban nem volt tökéletes állapotban.

"Nem akartam Iharosékkal konkurálni, elsősorban ezért lettem akadályfutó. Már 1954-ben, a berni Európa-bajnokságon világcsúccsal nyertem, majd később tovább javítottam a rekordon. Melbourne-be viszont nem a legjobb formában érkeztem, elég sok edzéskihagyásom volt. Sajnos, azt kell mondanom, az adott helyzetben reális eredmény született."

A kiváló atléta - sok más sportolóhoz hasonlóan - az 1956-os olimpia után nem tért haza, de a kinn maradók többségével szemben nem Ausztráliában vagy Amerikában, hanem a szomszédos Ausztriában kötött ki.

"1957-ben és 1958-ban az osztrák atléták válogatott keretének tagja voltam, 1960-ban átkerültem az Osztrák Olimpiai Bizottsághoz, s az atlétaválogatott edzőjeként eljutottam a római olimpiára is. Közben tovább kosaraztam is, hiszen 1956-ig tagja voltam a B-válogatottnak. 1964-ben az osztrák sí válogatott erőnléti edzőjévé neveztek ki, de 1965-ben mégis Ausztráliába költöztünk. Középiskolai testnevelő tanárként dolgoztam, mellette edzősködtem. 1988-as nyugdíjba vonulásom óta viszont csak nézőként követem az eseményeket. Itt élnek a fiaim, meg az unokák, az óhazával viszont meglehetős kevés a kapcsolatom. Halmos Imre tenisz mesteredzővel és Szabó Miklós ötezres futó olimpikonnal tartom a kapcsolatot, helyben pedig Dehény Ferenc 1954-es főiskolai világbajnok atléta - aki éppen a 3000 méteres akadályfutásban győzött - a barátom" - foglalta össze röviden az 1956 óta eltelt éveket a sportember.

"A mostani díj miatt kicsit furcsán érzem magamat, szó se róla. Paul Laven egy 1958-as frankfurti kiadványban már három oldalt írt az esetemről. Persze örülök, hogy ha 51 év után is, de végül elismertek. Ez a diploma természetesen oda kerül a falra a másik, az 1956-os, olimpiai oklevél mellé" - mondta Rozsnyói Sándor.