Amikor 5-6 évesen elkezdtem iskolába járni, apám egy dolgot a lelkemre kötött: mindig mindenkinek köszönjek, függetlenül attól, hogy kiről van szó. Legalább húsz embernek köszöntem iskolába menet. A legtöbben visszamosolyogtak, de volt egy idős néni, aki minden áldott reggel odacövekelte magát a kapujához, és soha nem köszönt vissza. Egy nap aztán nem köszöntem neki. Amikor aznap délután hazaértem, az öregasszony ott állt a nagyszobánkban, két karját összefonta, és a lábával dobolt. Apám megragadta az ingemet. „Bolt, nem megmondtam, hogy mindenkinek köszönj, aki mellett csak elmész az utcán, bármi is történjen?” Olyan verést kaptam, hogy egy életre megtanultam a leckét, soha többé nem néztem levegőnek senkit - írja önéletrajzi könyvében Usain Bolt.
Szerinte a sok munka és a tehetség mellett ennek köszönhet, amit elért a pályafutása során: azt, hogy a földkerekség leggyorsabb embere, megtanulta tisztelni az embereket, egyszersmind az ellenfeleit is.
Pedig gyerekkorában krikettjátékos akart lenni, ügyesen is mozgott, de gyorsasága hamar feltűnt testnevelő tanárának, aki egyszer megkérdezte tőle, nem akar-e elindulni 100 méteres síkfutásban a következő iskolai sportnapon. ”Lehet” - jött a válasz, és ezzel elkezdődött minden idők egyik legfantasztikusabb sportkarrierje.
Pedig nem ő volt az iskolában a leggyorsabb. Társaival gyakran futott versenyt az utcán és az iskolaudvaron, és egy bizonyos Ricardo Geddes mindig megelőzte őt. A tanárja ekkor így szólt Bolthoz: "Fiam, ha az iskolai sportnapon megvered Ricardót, hozatok neked ebédet, fűszeres csirkét, sült édesburgonyát, rizst és borsót."
Életemben először éltem át azt, amikor két szupersztár, az általános iskola két leggyorsabb fiúja verseng egymással. Az iskolanapon megvertem Riccardót, megnyertem életem első versenyét. Elindulhattam az iskolák közötti versenyen is, ott is győztem. Itt már műanyagból készült díjat is kaptam, nem csak rizst meg borsót.
De még ekkor is krikettezni akart, 11 éves volt, amikor a tanárai megtiltották, hogy krikettedzésre járjon, inkább futóedzésre küldték. Hazament, és sírva elpanaszolta az apjának, aki így felelt: "Bolt, a krikett csapatsport. Lehetsz te a világ legjobb játékosa, ha az edzőnek megvan a saját kedvence, még ki is maradhatsz a csapatból. Az atlétikában a magad ura vagy."
Egy életre megjegyeztem apám szavait, tetszett, hogy a magam ura lehetek.
A 200 és a 400 métert választotta, és sorra nyerte az iskolai versenyeket, viszont messze nem edzett annyit, mint a társai. Lusta volt, főleg a hosszabb távot nem szerette, ám tehetsége, elképesztő fizikai adottságai miatt így is simán vert mindenkit. Először Barbadoson futott külföldön, majd Magyarországra, a debreceni ifjúsági atlétikai-világbajnokságra is kvalifikálta magát, ez volt a második külföldi versenye.
Hol a fenében van ez a hely? Megnéztem a térképet, nagyon sokára találtam meg. Úgy tűnt, a világ másik felén van, és az utazás során azt éreztem, soha nem érünk oda. A buszból néztem a magyar esőt és a szürke felhőket, ez nem a folyékony jamaicai napfény volt.
Bolt ekkor döbbent rá először, hogy komoly atléta válhat belőle, de a magyarországi út más szempontból is új távlatokat nyitott előtte.
Furcsa ételeket esznek arrafelé. Emlékszem, mindenki palackozott vizet ivott. Buborékosat! Ott ittam először ilyet, nagyon megijedtem tőle. Egy hajtásra megittam egy üveggel, de egyből visszajött, csupa buborék volt a szám és az orrom, talán még a fülemen is buborékok jöttek ki.
Bolt ekkor 14 éves volt, a 17 éven aluliak kategóriájában indult Magyarországon, és nem volt sikersztori a szereplése: a legerősebb számában, 200 méteren sem jutott döntőbe. Ahogy ő fogalmazott, Debrecen apró megtorpanás volt, utána hamarosan javulni kezdtek az időeredményei.
Bolt debreceni futása 4.22-nél látható, az előfutamot megnyerte, utána viszont kiesett:
Egy évvel később, 15 évesen hazai pályán, Kingstonban, a 18-19 évesek között indult a junior világbajnokságon. A stadion tele volt jamaicai szurkolókkal, ő pedig annyira be volt rezelve, hogy egy percig próbálta felvenni a jobb lábára a balos futócipőt, mire rájött a hibára. Ahogy általában, rosszul rajtolt, mégis megnyerte a 200 métert.
Életemben először mentem oda a lelátóhoz, és hajoltam meg az őrjöngő közönség előtt, de a rám szegezett tekintetekből tudtam, hogy nem utoljára.
Egyre népszerűbb lett, elleste az idősebb fiúktól, hogy hogyan legyen egyszerre két barátnője (az volt a trükk, hogy két külön iskolából válasszon), és ekkor szívta el élete első, és állítása szerint egyben utolsó marihuánás cigijét is.
Azt hiszem, három lány volt a legtöbb, akivel egyszerre jártam. A marihuánás cigi kísértésének egyszer engedtem, de rettenetes volt. Elszédültem, és az jutott eszembe, hogy ha apa megtudja, hogy egy kis Bob Marley lettem, kitekeri a nyakamat.
15 évesen hazai közönség előtt lett junior világbajnok:
Ekkor már utálta a 400 métert. Még mindig inkább a tehetségében bízott, nem dolgozott annyit, mint versenytársai. Inkább videojátékozott, a Super Mario és a Mortal Kombat volt a kedvence. A 2003-as ifjúsági világbajnokságon akart utoljára 400-at futni, az előfutam után eljátszotta, hogy megsérült, hogy ne kelljen a döntőben is futnia, de az edzője átlátott rajta, és közölte vele, hogy ha nem futja le a 400-at, akkor a 200-tól is visszalépnek. A 200-at végül ifjúsági világcsúccsal nyerte meg. 16 évesen olyan időket futott, mint Michael Johnson 20 évesen.
Megvolt a lehetősége arra, hogy Amerikába menjen egyetemre, de sok rosszat hallott arról, ahogyan ott az atlétákkal bánnak, kizsigerelik őket. Bolt pedig egyrészt nem akart olyan katonásan edzeni, szabadságra volt szüksége. Másrészt nem bírt volna ki hosszabb időt távol a családjától. Inkább Jamaica fővárosába, Kingstonba költözött, ahol az ország egyik legjobb atlétaközpontjában készült tovább.
A nagyvárosba való beköltözés azonban automatikusan elindít egy folyamatot egy kamasznál, főleg egy sikeres kamasznál.
Ha kedvem tartotta, minden nap elmehettem bulizni, nekem pedig nem kellet kétszer mondani. Életemben először nem voltam apa szeme előtt, és hiába az új hivatás, a bulizás fontosabb volt az atlétikánál. Minden teljesen megváltozott. Mindig a város legjobb klubjában, a Quadban lógtam. Már belépőt sem kellett fizetnem, ismertek, emlékeztek a 2002-es ifjúsági vébégyőzelmemre. Nem ittam, talán egy-két Guinnesst csak, de az edzéseken mindig fáradt voltam, mert zárásig ott voltam a klubban.
Így bulizik Bolt:
Az is közrejátszott ebben, hogy akkori edzője, Fitz Coleman agyonhajtotta Boltot. Ő ugyan érezte, hogy nem ez a fajta edzés kell neki, panaszkodott is, de mivel így is megdöntötte a 200 méter ifjúsági világcsúcsát, mindenki azt hitte, csak rinyál, mert nem akar keményen edzeni.
Aztán az egyik edzésen lesérültem. A földön feküdtem, és a lábamat szorongattam. Ínszalagszakadás. Apa megpróbált elnézést kérni, de kifakadtam: „Ne mondd azt, hogy sajnálod, megmondtam, hogy gond lesz ezzel az edzéstervvel!”
Ekkor már fájt a háta is, ezért az edzője elvitte egy müncheni orvoshoz, Hans Müller-Wohlfahrthoz, aki korábban Boris Becker teniszező hátát is kezelte. Megállapította, hogy gerincferdülése van, amelynek következtében a jobb lába másfél centivel rövidebb lett. Ez a kanyarvételnél is nagy hátrányt jelentett, speciális edzésmunka és különböző kezeléssorozat várt Boltra.
Ekkor már 2004-et írtunk, és 200-on esélyesnek számított volna az athéni olimpián. A sérülések miatt nem akart elindulni, de az edzője erőltette. Nem is jutott a döntőbe, otthon pedig kifütyülték, mondván, nem bírja el a nagy nyomást, lusta gyerek. 18 éves volt.
Elhatározta, hogy edzőt vált, és megkérte Glenn Millst, vállalja el őt.
Szinte azonnal megváltozott az életem. Átjött hozzánk a kingstoni lakásunkba, meg akart ismerni, meg akarta tudni, hogy milyen ember vagyok. Egyértelmű volt, hogy pontosan tudja, hogyan fog belőlem világklasszis sportolót faragni.
Már nem kellett olyan keményen edzenie, Mills tényleg tudta, hogy néha el kell engedni nála a gyeplőt, és azt tanácsolta neki, hogy mindig tűzzön ki valamilyen célt maga elé, amit el is tud érni. Bolt a pénzt tűzte ki, és azt, hogy az édesanyjának mosógépet vesz, mert utált kézzel mosni, apjának pedig majd egy új autót. Onnantól kezdve ez lebegett a szeme előtt.
Bolt mindig az ellenfeleit bámulta futás közben, Mills elmagyarázta, hogy ha ezt levetkőzi, azzal rengeteget fog nyerni. Úgy is lett, a következő versenyén 150 méternél nézett először maga mellé, de akkor már messze lehagyott mindenkit, és ez a minimális technikai változás annyit hozott a konyhára, hogy meg tudta venni anyjának a mosógépet.
Újabb hatalmas változás állt be a pályafutásában. Edzője felhozta, hogy ismét induljon 400-on, ő azonban azt annyira utálta, hogy felvetette, legyen inkább 400 helyett 100 méter a másik száma.
Sokan azt gondolták, hogy azért akarok 100-at futni, mert a pénz motivál, hiszen a 100-asok nagyobbat kaszálnak. Most elárulom, hogy egyetlen dolog vezérelt: meg akartam úszni, hogy 400-at kelljen futnom.
Abban egyeztek meg a mesterrel, hogy benevezik egy versenyen 100-ra, és ha 10,3 másodpercnél jobbat fut, akkor marad a 100, ha rosszabbat, akkor jöhet a 400. Bolt persze nyert, az eredmény 10,03 volt. "Azt gondoltam, hogy 10,1-et futsz majd, de ez…" - várta a célban Mills tanítványát, így indult Bolt példátlan 100-as karrierje.
Korábban számtalanszor előfordult, hogy buliból hazafelé gyorsétteremben tömte tele magát, de a remek 100-as idő után elhatározta, hogy mindent feláldoz a pekingi olimpiáért. Hónapokig egyszer sem fordult meg gyorsétteremben, minden edzésen pontosan végrehajtott minden gyakorlatot (pluszmunkát azért nem végzett, de nem is hagyott ki semmit), esténként pedig kikapcsolta a telefonját, hogy még véletlenül se hívják a haverok bulizni.
Sokszor hányásig edzette magát, az alábbi videón 2.36-nál hánytatja meg magát:
Jött a New York-i verseny, ahol a nagy ellenfél, Tyson Gay is rajthoz állt. Saját közönsége előtt győzte le Gayt új számában, 100-on, 9,72-es új világcsúccsal.
Amikor odajött hozzám gratulálni, tudtam, hogy vége a barátságuknak, már ha barátok voltunk. Ellenfél lettem, és azóta nem vagyunk jóban.
Néhány héttel az olimpia előtt. Stockholmban elrontotta a rajtot, és bár utolérte másik nagy riválisát, Asafa Powellt, szándékosan átengedte neki az első helyet.
A mester őrjöngött, de én tudtam, hogy helyesen tettem. Lélektanilag meggyőzte Asafát, hogy meg tud majd verni Pekingben, és ezzel Tysont is. Pedig én már akkor tudtam, hogy mindketten elveszítették az olimpiai döntőt.
Hagyta nyerni Powellt:
A pekingi repülőre felülve felszállás előtt ezt mondta fel a telefonjára videóra: "Gyorsan fogok futni. Három aranyat fogok nyerni. Amikor hazaérek, hősként fognak ünnepelni."
Így lett. Először a 100-at nyerte meg hatalmas fölénnyel, 9,69-es világcsúccsal. Odafutott a lelátóhoz, fotósok hada vette körül, valami szenzációs fotót akartak készíteni róla.
Hátrahúztam a jobb karomat, mint egy íjász, mintha a nyilammal az eget vettem volna célba. Pózoltam: ahogy a villám nyilall.
Aztán jött a 200, aranyérem szintén világcsúccsal, majd a 4x100-as váltó: újabb olimpiai bajnoki cím, világcsúccsal. Usain Bolt ténylegesen a földkerekség leggyorsabb embere lett.
Az újságírók pedzegetni kezdték, hogy Bolt doppingolhat. Egyikük úgy fogalmazták meg a kérdést, hogy miként lehetséges az, hogy csak most csöppent bele a versenyzés világába, és máris világcsúcsokat futott.
- Ön mióta sportriporter? - Öt éve - Én tizenöt éves korom óta ilyen gyorsan futok, hét éve sikeres atléta vagyok. Megnyertem a junior vébét, én tartom a junior világcsúcsot 200-on. Talán készüljön fel alaposabban, és akkor legközelebb majd nem kérdez ostobaságot. Írja be a laptopján a keresőbe, hogy Usain Bolt, és nézze meg, milyen találatokat ad ki!
Megszaporodtak a doppingvizsgálatok is, volt, hogy egy németországi utazás során három különböző labor jelentkezett be.
Utánam jöttek a mosdóba és az ágyékomat bámulták. Először nagyon nem tetszett, hogy idegen fickók nézegetik a fütyimet. „Mire kíváncsiak? Ne bámulják már a fütyimet!” – mondtam nekik. Borzasztó volt, de tudtam, hogy tiszta vagyok.
Addig is népszerű volt a nők körében, de Peking után minden megváltozott.
Olyan csajom volt, amilyet akartam. Bármelyik buliban válogathattam. Los Angelesben összefutottam Heidi Klummal és Sandra Bullockkal egy étteremben. Amikor indulni készültem, az étterem tulajdonosa megkért egy fotóra, ekkor figyeltek fel rám és a barátomra. Megkérdezték, hogy bulizni megyünk-e. - Naná, velünk tartotok? - Még szép! Ha nem gond - válaszolták. Micsoda este volt! Lementünk egy klubba, dumáltunk, hülyéskedtünk. Persze, hogy álmodoztam róluk, ki ne álmodozna Heid Klumról és Sandra Bullockról, de semmi nem történt közöttünk.
Bolt csillaga tovább ragyogott, egy évvel később, a berlini világbajnokságon 9,58-ra írta át a világcsúcsot 100-on, majd 200-on akkora fölénnyel nyert, mint talán még senki, természetesen szintén új világrekorddal (19,19), és persze a váltóval is világbajnok lett.
Otthon kezdtek úgy kezelni, mint Bob Marleyt. Boldogan viseltem Jamaica színeit, de amikor Marleyhoz kezdtek hasonlítgatni, attól megijedtem, mégiscsak ő volt minden idők leghíresebb jamaicai sztárja. Amikor még gyerekként Magyarországon jártam, elvittek bennünket egy koncertre, ahol ámulva láttam, hogy a zenekar Marley számait játssza.
Bolt a vébé után egy londoni night clubban ünnepelt, amikor odament hozzá egy hosszú hajú, színes inges fickó, és így szólt: "Csá, Usain, Mickey Rourke vagyok, nem futunk versenyt?"
Mickey akkoriban hatvan körül járhatott, semmiképp sem akartam lefutni, rossz ízlésre vallott volna, ezért kimentünk az utcára, és hagytam nyerni. Ez hajnali négykor történt.
A következő évet a pihenésnek szentelte, hogy ne égjen ki, és a londoni olimpiára kellőképpen fel tudjon készülni. Sikerült neki, bár akkor már új ellenfele lett csapattársa, Yohan Blake személyében, akivel együtt készültek nap mint nap.
Az egyik versenyen Blake megverte őt, mire Bolt odament hozzá, átkarolta, és annyit súgott a fülébe: "Ez soha többé nem fog előfordulni." Aztán visszanézte a verseny felvételét, és látta, hogy a célba érés után Blake az egyik ujját a szája elé teszi: Sss! Csitt!
Teljesen elképedtem. Komolyan ezt mutatja nekünk? Berágtam, hogy ilyen tiszteletlen velem, mert két évig mindenben támogattam, mindenben segítettem őt. Ezzel egy csapásra felrázott, és innentől csak az lebegett a szemem előtt, hogy megverjem Londonban.
A 2012-es olimpiára pedig csúcsformában érkezett. A 100 rajtja előtt elmondott egy imát: "Könyörgöm, adj erőt, hogy ki tudjak állni, és el tudjam végezni a feladatomat…" Bolt 9,63-as olimpiai csúccsal aranyérmes. Jött a 200, Blake-nek esélye sem volt, 10 méterrel a cél előtt pedig üzent honfitársának.
Elkaptam a tekintetét, és lassan a számhoz emelten az ujjam. Láttam az arcán, hogy megértette. A célban később valaki a vállamra terített egy jamaicai zászlót, Blake volt az. Megöleltem, majd együtt futottuk a tiszteletkört
Bolt 0.45-nél üzen Blake-nek:
Bolt a riói olimpián még szeretne elindulni, szerinte 100-on 9,6 másodpercre lesz képes 30 évesen is, de nem tudja, hogy ez mire lesz elég. Aztán focistának állna, akár a Premier League-ben is el tudja képzelni magát.
Elég jó vagyok ahhoz, hogy profi focista legyek, egy-egy angliai csapat még jól is járna velem. A Premier League-ben a szélsők jobbak is lehetnének. Le tudom venni az átadásokat, néhány játékost ki tudok cselezni, és máris itt a gólhelyzet. Nem mondom, hogy én leszek a következő Cristiano Ronaldo, de gyors vagyok, és jól bánok a labdával.