Vágólapra másolva!
A magyar csapat három arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyert vasárnap délelőtt a szegedi Világkupán. Ez a Vk-sorozat idei harmadik, egyben utolsó versenye.

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta összetételű női kajaknégyes 500 méteren, a kajakos Dudás Miklós és a kenus Lakatos Zsanett pedig 200 méteren lett első. Az ezüstérmet is a legrövidebb távon szerezte a Lantos Ádám, Nagy Péter kenus duó, míg Khaut Kristóf 500 méteren, Balla Virág pedig 200 méteren zárt harmadikként a kenusoknál.

A délutáni első 500-as döntőben a Dombi Rudolf, Boros Gergely kajakpáros ezüstérmes lett, a Mike Róbert, Vasbányai Henrik kenukettes a gyengébbik számában is bejött a harmadik helyre. A női kenusok páros versenyszámában mindössze három egység indult, ebből kettő magyar volt, az aranyérmet a Lakatos Zsanett, Takács Kincső hajó szerezte meg a Balla Virág, Kovács Dorottya duó előtt.

A szombati döntőkben három arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyarok, akik így már összesen 14 éremnél és hat elsőségnél járnak. A vasárnapi zárónapon még hat döntőt rendeznek a Maty-éri pályán zajló Vk-viadalon.

A vasárnap délelőtti dobogósok

nők:
K-4 500 m:
1. Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta 1:32.497 p
2. Tina Dietze, Conny Wassmuth, Franziska Weber, Verena Hantl (német) 1:33.865
3. Rachel Cawthorn, Angela Hannah, Louisa Sawers, Jess Walker (brit) 1:35.413

K-1 200 m:
1. Karolina Naja (lengyel) 40.663 mp
2. Inna Klinova (kazah) 40.825
3. Marta Walczykiewicz (lengyel) 40.867
4. Vad Ninetta Vad 41.173

K-2 200 m:
1. Angela Hannah, Jess Walker (brit) 38.343 mp
2. Ivana Kmeťová, Martina Kohlová (szlovák) 38.625
3. Magdalena Krukowska, Agnieszka Kowalczyk (lengyel) 38.865
...9. Hagymási Anita, Hagymási Réka 41.379

C-1 200 m:
1. Lakatos Zsanett 49.158 mp
2. Sztanilia Sztamenova (bolgár) 50.466
3. Balla Virág 50.598

férfiak:
K-1 500 m:
1. René Holten Poulsen (dán) 1:40.015 p
2. Miroslav Kircsev (bolgár) 1:40.549
3. Adam Van Koeverden (kanadai) 1:40.987

K-1 200 m:
1. Dudás Miklós 34.957 mp
2. Mark De Jonge (kanadai) 35.125
3. Petter Menning (svéd) 35.329
...7. Tótka Sándor 35.995

K-2 200 m:
1. Ronald Rauhe, Tom Liebscher (német) 31.774 mp
2. Liam Heath, Jonathan Schofield (brit) 32.236
3. Aurimas Lankas, Edvinas Ramanauskas (litván) 32.332
...8. Molnár Péter, Bán Kristóf 33.154

C-1 500 m:
1. Sebastian Brendel (német) 1:50.915 p
2. Mark Oldershaw (kanadai) 1:51.281
3. Khaut Kristóf 1:53.261
...6. Vajda Attila 1:55.223

C-1 200 m:
1. Alekszej Korovaskov (orosz) 39.983 mp
2. Jevgenyij Suklin (litván) 40.115
3. Szakamoto Naoja (japán) 40.625
...5. Lantos Ádám 40.961

C-2 200 m:
1. Stefan Holtz, Robert Nuck (német) 37.175 mp
2. Lantos Ádám, Nagy Péter 37.595
3. Baez Avila Rolexis, Serguey Torres Madrigal (kubai) 37.691
...7. Khaut Kristóf, Hajdu Jonatán 39.299

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!