Vágólapra másolva!
Rasovszky Kristóf a második helyen végzett csütörtökön 10 kilométeren a nyílt vízi úszók skóciai Európa-bajnokságán. A 21 éves veszprémi sportoló szerdán 5 kilométeren nyert aranyérmet, ezúttal közel volt az újabb bravúrhoz, de a holland Ferry Weertman a jobb benyúlásának köszönhetően megelőzte őt.

A junior világbajnok úszó a verseny nagy részében vezetett, végül hatalmas csata után a benyúláson múlt az újabb aranyérme.

A Loch Lomond vizében, kissé szeles, de napos időjárásban megrendezett verseny rajtja után a francia Logan Fontaine, később honfitársa, David Aubry vezetett. A szerdán 5 kilométeren Eb-győztes Rasovszky az élbolyban haladt, eleinte két másodperces hátránnyal az ötödik volt, majd féltáv előtt a 37 fős mezőny élére állt.

A Balaton Úszó Klub sportolója 7500 méter után is jó tempóban úszott az első helyen, de a többiek szorosan követték. Az utolsó félkört megelőzően úgy tűnt, Rasovszky sikerét a német Rob Muffels és a holland Ferry Weertman veszélyeztetheti. A magyar úszó az öböl előtt növelni kezdte a különbséget, de a legvégén olimpiai, világ-, illetve Európa-bajnoki címvédő holland ellenfele felzárkózott rá,

s a két úszó ránézésre egyszerre csapott célba.

Rasovszky Kristóf a célban a glasgow-i úszó-Európa-bajnokságon Forrás: MTI/EPA/Robert Perry

A célfotó alapján bizonyossá vált, hogy hiába volt valamivel előrébb a veszprémi úszó, nagy riválisa csapott egy „leheletnyivel” előbb a táblára, így megvédte címét.

„Annyira nem sajnálom, hogy szoros versenyben csak a második lettem, majd legközelebb. A benyúlás döntött, én inkább fölfelé, míg Weertman befelé nyúlt. Még tévéről is nehéz volt megmondani, ki nyert. Vb-holtverseny végén a célfotó döntött, ezúttal ő jött ki jobban belőle. Láttam, hogy nagy tempóban érkezik, próbáltam úgy úszni, ahogy csak tudtam, de a

– mondta a versenyt követően Rasovszky Kristóf.

Frissítés: óvást nyújtott be a magyar csapat – értesült az nso.hu.

Óvást nyújtott be a magyar csapat a 10 kilométeres verseny eredményhirdetése után.

A nyílt vízi szakág szabályrendszere rögzíti, hogy a helyezéseket mindig, minden esetben el kell dönteni, ám mert a tavalyi világbajnokságon a női 10 kilométeren két bronzot, két évvel ezelőtt pedig az Eb-n szintén a női 10 kilométeren két aranyat adtak ki, a magyar csapat óvott, kérelmében az szerepel, hogy az előző két alkalomhoz hasonlóan ezúttal is két ugyanolyan színű érmet, jelesül aranyat adjanak ki.

Székelyi Dániel kezdetben a 32. helyen haladt, majd 2500 méter után új lendületet vett, és több mint tíz pozíciót javított.

A hajrát már a 15. helyről kezdte, a célba pedig 14.-ként érkezett.

Huszti Dávid - aki betegség miatt szerdán nem állhatott rajthoz -, csütörtökön elindult ugyan, ezzel biztosítva azt, hogy a magyar váltó szombaton rajthoz állhasson, ám szinte rögtön fel is adta a viadalt.

Szerdán 5 kilométeren a férfiaknál Rasovszky aranyérme mellett Székelyi tizedik lett. Csütörtök délelőtt 10 kilométeren legjobb magyarként Olasz Anna a 11. helyen végzett. Szombaton a Huszti-Rasovszky-Novoszáth-Olasz összeállítású vegyesváltó képviseli a magyar színeket. Vasárnap 25 kilométeren Rasovszky, Székelyi, Olasz és Sömenek indul, amennyiben megrendezik a leghosszabb táv versenyét, ugyanis a várható esős időjárás és az alacsony vízhőmérséklet miatt ez is bizonytalanná vált.

Európa-bajnokság, Glasgow
Férfi 10 km:
1. Ferry Weertman 1:49:08.2
2. Rasovszky Kristóf 1:49.28.02
3. Rob Muffels (német) 1:49:33.7
...
14. Székelyi Dániel 1:49:53.3
Huszti Dávid DNF

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!