Vágólapra másolva!
Mika Salo és a Toyota-istálló nehéz versenyre számít a hétvégi Forma-1-es Spanyol Nagydíjon. A szezont meglepően jól kezdő újonc csapat San Marinóban gyengén szerepelt.

Salót nem lepte meg a San Marinó-i produkció, sőt azt mondta, ez a realitás. "Azt vártam, Európában nehezebb dolgunk lesz, és ez bebizonyosodott a legutóbbi futamon. Az autó nehezen birkózott meg az imolai dombokkal, s mivel keveset változtattunk azóta, gyötrelmes versenyt várok Barcelonában is" - fejtette ki a finn.

Hasonló véleményen volt Ove Andersson csapatfőnök is: "Az utolsó, imolai erőpróba mindenkit emlékeztetett a Toyotánál, hogy még mindig sok van hátra, míg rendszeresen a középmezőnyben harcolhatunk. Mostani fázisunkban nekünk a legfontosabb a futamok befejezése, és persze rengeteget tanultunk a legutóbbi, mugellói tesztünkből. Természetesen fontos a teljesítmény, de soha nem áldozhatjuk fel a megbízhatóságot."

A japánok mindkét versenyzője, Salo és Allan McNish a futam feladására kényszerült Imolában, erőátviteli problémák miatt. McNish kocsija már közvetlenül a rajt után felmondta a szolgálatot.

Ujlaky István

Ajánlat: