Vágólapra másolva!
Januárban állt munkába a McLaren csapatánál a télen a Ferraritól elcsábított David Sanchez, de az angol csapat három hónap együttműködés után máris elköszönt a kulcsfontosságú szereplőnek szánt munkatárstól.

Sanchezt a Red Bulltól érkező Rob Marshall-lal együtt csábította magához a McLaren, amelyik komoly fejlesztésekkel szeretne ismét az élcsapatok kihívója lenni. Ennek keretében az egész csapatot átszervezték volna, és a három pillérű csapatszerkezetben a teljesítmény fejlesztésével és az autókoncepció meghatározásával foglalkozó részleg technikai igazgatói pozícióját szánták Sancheznek.

A két új ember a kötelező kényszerszünet után idén januárban állt munkába, ám míg Marshall úgy tűnik bevált, addig Sanchez nem igazán találta meg a számítását, vagy a McLarennél jöttek rá, hogy "nem ilyen lovat" akartak. Minden estre április 1. óta már nem dolgozik a csapatnál.

A Sancheznek szánt pozíciót átmenetileg a csapatfőnök, Andrea Stella tölti be, míg Rob Marshall a tervezőrészleg technikai igazgatójából főtervező lett. 

"David Sanchez és a csapat vezetősége alapos megbeszéléseket tartott, ami után közösen arra a döntésre jutottunk, hogy David elhagyja a csapatot. 

A közös elmélkedés után világossá vált, hogy az a szerepkör, felelősség és célkitűzés, ami David pozíciójával járt, nem egyezik meg az eredeti várakozásokkal, amik alapján 2023 februárjában megállapodtunk.

Az összhang ezen hiányát tudomásul véve David és én megegyeztünk, hogy a legjobb, ha most szakítunk, így más lehetőségek után nézhet, amikkel jobban kamatoztatni tudja majd a figyelemreméltó képességeit” - idézi az M4 Sport Andrea Stellát.

Sanchez is megköszönte a lehetőséget, valamint a megbeszélések során tapasztalt nyílt és őszinte viselkedést, és további sikereket kívánt a McLarennek.

Sanchez, aki a Renault csapatánál kezdte F1-es pályafutását, majd 2007-től dolgozott már a McLarennél is, 2012 óta erősítette a Ferrarit, ahol a múlt évig az autókoncepció fejlesztését irányította.