Vágólapra másolva!
A Manchester United Cristiano Ronaldo és Carlos Tévez góljaival könnyedén, 2-0-ra nyert a városi rivális City ellen, és ezzel nagyot lépett a címvédés felé, hátralévő három bajnokiján ugyanis négy pontra van szüksége az aranyéremhez. A Chelsea 4-1-re kiütötte az Arsenalt a BL-elődöntőben bukott angol csapatok londoni derbijén. Olaszországban az Inter, Spanyolországban pedig a Barcelona már vasárnap bajnoki címet ünnepelhetett volna, ám az elért döntetlen helyett ehhez nyerni kellett volna. A holland bajnokság utolsó fordulójában Dzsudzsák Balázs, saját rekordját megjavítva, idénybeli 11. gólját szerezte (és két gólpasszt is kiosztott), az eindhoveni csapat negyedikként zárt, így ősszel az Európa-ligában indulhat majd.

Mivel ebben a szezonban csak a Chelsea tudta oda-vissza megverni a Manchester Cityt, így az égszínkékek drukkerei, valamint a Liverpool fanatikusai abban bízhattak, hogy a Manchester United sem fog duplázni ellene, ősszel ugyanis Rooney góljával a Vörös Ördögök nyertek.

Az Arsenal ellen szereplő csapathoz képest Sir Alex Ferguson több helyen is változtatott, kimaradt Rooney, O'Shea, Carrick, Anderson és a sérült Rio Ferdinand, és bekerült Tévez, Evans, Giggs, Rafael, valamint Berbatov. A City önbizalommal telve érkezhetett az Old Traffordra, egyrészt azért, mert csak Shaun Wright-Phillips hiányzott, másrészt mert három győzelmet gyűjtött be zsinórban.

Négy percet kellett várni az első lehetőségre, Rafael adott be jobbról, Cristiano Ronaldo letette a labdát Parknak, a koreai szélső pedig futtából, jobbal a jobb alsó mellé trafált.

Nagy lendülettel kezdett a United, Ronaldo a bal oldalról indulva ültette hintába Richardsot, aztán 26 méterről lőtt, de Given könnyen fogta a labdát. A 18. percben ismét a portugál aranylabdás és az ír kapus párbajozott, és ezúttal Ronaldo örülhetett: 24 méteres szabadrúgása nem ment igazán sarokra, de Given belépett a sorfal mögé, és így csak beljebb segítette a labdát.

Forrás: AFP

Egy igazi derbiről nem hiányozhat a puskaporos hangulat

Tizenhárom perccel később a távozni készülő Tévez villant, a 16-os bal sarkától indult el, majd látványosan csavart kapura a labdát, ami a felsőléc és a bal kapufa találkozásánál fejezte be légi útját. A félidő hajrájában aztán már a léc is az argentin csatárral volt, Berbatov szép levétel után készítette le a labdát Téveznek, aki egyet tolt rajta, majd 17-ről a bal kapufa segítségével bevágta.

A második félidőben végre a City is életjelet adott magáról, Elano indítása a védők között kibújó Robinhónak lett jó, aki azonban elrontotta a befejezést, még a kaput sem találta el. A MU már nem törte össze magát, Ferguson le is kapta Ronaldót, aki ezt sértődötten, grimaszolva vette tudomásul, sok izgalmas már nem történt a pályán, a legvégén még Tévez fejelt egy kapufát, illetve Van der Sar mutatott be bravúrt Petrov csavarásánál. Így maradt a 2-0, amivel a United nagyot lépett a címvédés felé, hiszen a hátralévő három meccsén négy pontot kell szereznie, hogy ismét bajnoki címet ünnepelhessen.

A Chelsea nyerte a Bajnokok Ligája elődöntőjében kiesett csapatok vasárnapi csatáját. Drogba jobb oldalról elvégzett szabadrúgását követően a leshatárról meginduló Alex 10 méterről fejelt kapura, s a labda a felsőt kapufáról pattant a gólvonal mögé (0-1).

A második Chelsea-gól szépségdíjas volt, Anelka a kezdkőkörnél kapott labdát, 15 méteren át vezette, majd 22-ről, jobbal megeresztett bombája a bal alsóba vágódott (0-2, lásd az alábbi videót!).


A második játékrész elején Drogba egy felfutás után balról adott középre, a menteni igyekvő Toure pedig az ötösről a saját kapujába lőtt (0-3).

A dán Bendtner a 70. percben szépített: a jobbról érkező beadást hét méterről úgy fejelte a kapuba, hogy védőjét látványosan megmászta a sikeres felugrás érdekében. A negyedik vendéggól előtt ziccerhelyzetben Malouda először a kapusba lőtt, a kipattanót Anelka a kapufára továbbította, majd az újabb visszapattanónál Malouda közelről már nem hibázott.

Forrás: AFP

Fabregasék képtelenek voltak megálljt parancsolni a Chelsea-nek,
amely így még mindig odaérhet a második helyre

Az Arsenal 21 mérkőzés után először szenvedett vereséget a bajnokságban, s idén szinte biztosan negyedik lesz, hiszen a harmadik Chelsea (kilenc ponttal áll jobban) és az ötödik Aston Villa (tízzel áll rosszabbul) is roppant távol áll tőle a táblázaton.

Premier League, 36. forduló:
Manchester United - Manchester City 2-0 (2-0)
gól:
Cristiano Ronaldo (18.), Tévez (45.)

Arsenal - Chelsea 1-4 (0-2)
gól: Bendtner (70.), illetve Alex (28.), Anelka (39.), K. Touré (49., öngól), Malouda (86.)

hétfő:
Newcastle United - Middlesbrough 21 ó

Az állás:
1. Manchester United 35 65-23 83 pont
2. Liverpool 36 72-26 80
3. Chelsea 36 63-22 77
4. Arsenal 36 64-36 68
5. Aston Villa 36 52-47 58
6. Everton 36 50-36 57
7. Fulham 36 38-32 50
8. Tottenham Hotspur 36 42-41 48
9. West Ham United 36 39-41 48
10. Manchester City 36 56-48 47
11. Wigan Athletic 35 32-41 42
12. Stoke City 36 35-51 42
13. Bolton Wanderers 36 40-51 40
14. Blackburn Rovers 36 40-58 40
15. Portsmouth 36 35-55 38
16. Sunderland 36 31-48 36
17. Hull City 36 38-62 34
18. Newcastle United 35 37-56 31
19. Middlesbrough 35 25-51 31
20. West Bromwich Albion 36 36-65 31

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!