A Fulham északír védőjének, a 28 éves Christopher Bairdnek jó pár Premier League-mérkőzés van már a háta mögött, eddig mégsem tudott gólt szerezni. A rossz sorozatot egy örökké emlékezetes tíz perc szakított meg, Baird a kiesés ellen küzdő, tavaly még Európa Liga-döntős csapat Stoke elleni meccsén a negyedik és a tizedik percben is betalált.
De nem akárhogyan, az első góljánál húsz méterről hihetetlen erővel vágta a labdát a jobb felsőbe, majd - szinte ugyanonnan - szabadrúgásból is lőtt egy szép gólt.
Dimitar Berbatov már hetek óta a hátán viszi a Manchester Unitedet, és úgy tűnt, hogy a Birmingham City otthonában is ő lesz a nyerő ember. Gibsonnak az 58. percben sarokkal továbbította a labdát, és innen indult a gólt érő akció, a tizenhatoson belől visszakapta a labdát a bolgár, és remekül lőtt a kapu bal oldalába. Az már nem Berbatov, hanem a játékvezető hibája, hogy végül egy erősen vitatható góllal egyenlített a hazai csapat.
Berbatov-sarkazás 0:36-nál:
A nagyképűen elvégzett tizenegyesek általában kimaradnak, kivéve, ha a végrehajtót Mario Balotellinek hívják. Az Aston Villa ellen kétszer is a ManCity olasz csatára állt oda a büntetőpont mögé, és - egy kis megtorpanást követően - flegmán, unottan lőtt a kapu bal oldalába mindkétszer, a labda pedig rendre a hálóban kötött ki.
Balotelli unottan:
Balotelli flegmán (a büntető 0:35-től látható):