Vágólapra másolva!

Volt, aki pornósztárt nyert - válogatott focisták lettek valóságshow-hősök

Németországban hamarosan indul a nálunk Celeb vagyok, ments ki innen! címmel ismert valóságshow hatodik évada, amelynek egyik szereplője az egykori Bundesliga-gólkirály Aílton lesz. A hasonló műsorokban külföldön nem számít különlegességnek egy futballsztár feltűnése: a német mellett az angol, az olasz és a svéd verzióban is szerepelt labdarúgó.

Magyarországon a mindössze két évadot megélt műsorban szintén akadtak sportolók, de nem labdarúgók - az egyik hazai kereskedelmi csatorna szerkesztői alighanem úgy vélték, hogy ők nem számítanak elég híresnek. Így aztán inkább az olimpikonokra vetették ki a hálójukat, és az első szériában az úszó Czene Attila és a birkózó Bárdosi Sándor, a másodikban pedig a kajakos Janics Natasa szerepelt. A Celeb vagyok, ments ki innen! Angliából indult, ott az első évadban még 2002-ben a sportvilágot Nigel Benn ökölvívó képviselte, a másodikban azonban már ott volt a visszavonult labdarúgó, John Fashanu, aki rögtön meg is szerezte a második helyet.

Ruddockból celeb lett

Fashanu számára a televíziós szereplés nem volt ismeretlen, hiszen a kétszeres angol válogatott visszavonulása után az 1990-es években szerepelt a Gladiátorok című műsorban, amelyet akár a valóságshow-k elődjének is felfoghatunk.

Egy másik, az ausztráliai vadonban játszódott műsorban is remekül szerepelt, hiszen végül csak egy másik sportember tudta megelőzni: a krikettjátékos Phil Tufnell. A műsor készítői érezték, hogy a futballisták ideális alanyok, így egy évvel később meghívták azt a Neil Ruddockot, aki már pályafutása során is kemény játékáról, illetve balhéiról volt nevezetes.

Ruddocknak nem akármilyen ellenfelei voltak: az egykori legendás focista, George Best volt felesége, Alex mellett a Sex Pistols-énekes John Lydon, az aktmodell Katie Price, az Atomic Kitten lánybanda egyik tagja, Kerry Katona és az énekes Peter André is ott volt a dzsungelben. A fogadóirodáknál Ruddock számított az egyik favoritnak, de már a harmadik körben távoznia kellett, és később elárulta, hogy elsősorban az evéssel volt problémája. "Nem tudtam megenni az ételt, azt hittem, éhen halok. Nyolc kilót fogytam 11 nap alatt" - nyilatkozta. Annyit azonban így is sikerült elérnie, hogy celeb lett belőle: "Most már az angol nők is ismernek, azt mondják nekem: Te voltál a dzsungelben. A közel 400 mérkőzés és a 20 év kemény edzés ebből a szempontból semmit sem jelent" - mesélte később. Azóta csak egy futballista szerepelt az angol verzióban: 2007-ben az egykori kilencszeres válogatott Rodney Marsh az ötödik távozó volt, 15 napot bírt ki a vadonban.


Barátnőm, az expornósztár

A német verzióban az a Jimmy Hartwig szerepelt először, aki a második színes bőrű futballista volt a nyugat-német válogatottban, visszavonulása után pedig színészként is tevékenykedett - mindez alapján nem meglepő, hogy 2004-ben beválogatták a hírességeket az ausztrál dzsungelbe küldő műsor második évadába. Végül negyedik lett, ám a műsort követően bevallása szerint pszichológushoz kellett járnia, mert az egyik próbatétel (amelynek során egy kígyókkal teli kádba kellett befeküdnie) annyira megviselte.

A következő évadban megint volt egy korábbi válogatott focista: az 1980-ban Európa-bajnokságot nyert, 1982-ben és 1986-ban pedig világbajnoki ezüstérmes kapus, Eike Immel, aki visszavonulását követően egy ideig kapusedző volt, azonban csípője ezt nem bírta, a műtétre pedig nem volt pénze, ezért vállalta a szereplést. Végül az ötödik helyet szerezte meg, és az egyik próbatétel során egy patkányokkal teli koporsóba kellett feküdnie. Az egyik állat még az ajkát is megharapta, de Immel később azt nyilatkozta, hogy sokkal kellemetlenebb volt neki, amikor annak idején a Hannover csatára, Siggi Reich a félpálya közeléből vette be a kapuját. A kapust a bulvárlapok a műsorban való szereplése alapján összehozták a végül "ezüstérmes" Michaele Schaffrathtal, akit lehet, hogy sokan a művésznevén jobban ismernek - Gina Wild néven korábban pornószínésznő volt. Noha a televíziós adások alapján kettejük között valóban közelebbi viszony alakult ki, állításuk szerint csupán jó barátok lettek.

A világbajnok magától távozott

Svédországban a műsor csak egyetlen évadot ért meg, de így is volt futballista szereplője Kennet Andersson személyében, aki karrierje során 83 alkalommal szerepelt a válogatottban. A csatár végül az ötödik helyet szerezte meg, és a dzsungelbe egy labdát is magával vitt, időnként megpróbálta rávenni társait egy kis passzolgatásra.


Olaszországban a Celeb vagyok, ments ki innen! nem létezik, viszont ott a nálunk is látott Survivor azon verziója vált nagyon sikeressé, amelyben celebek szerepelnek. A L'Isola dei famosi, azaz A hírességek szigete már nyolc évadon van túl, és ezek felében játszott futballista. A legjobban közülük az 1990-es világbajnokság gólkirálya, Salvatore Schillaci szerepelt, aki a harmadik helyen végzett - csak egy spanyol modell, Sergio Múniz, illetve a nálunk leginkább a Sandokanból ismert színész, Kabir Bedi előzte meg. A többi focistának nem ment ilyen jól: az első évadban Stefano Tacconi rögtön az első távozók között volt, míg Francesco Coco az ötödik évadban saját jószántából hagyta ott a műsort. Ugyanígy tett egy évvel később az 1982-es világbajnok Antonio Cabrini is.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!