"Remélem, hogy a következő négy év is olyan sikeres lesz, mint az elmúlt nyolc, amit a klubnál töltöttem" - nyilatkozta a 30 éves kapus, aki 2004-ben a francia Rennes együttesétől igazolt Londonba.
Cech eddig 369 alkalommal szerepelt a Chelsea-ben, a BL-serleg mellett három bajnoki címet, négy FA-kupát és két Ligakupát nyert az együttessel.
Cech volt a május 19-i, müncheni Bajnokok Ligája-döntő egyik hőse, ugyanis előbb 1-1-es állásnál a hosszabbításban hárította Arjen Robben 11-esét, majd a büntetőpárbajban is kétszer védett.
A kapus pénteken, Prágában a cseh válogatottal a magyarok ellen lép pályára.