A Napoli első csapatával vonul edzőtáborba Novothny Soma, akivel tavaly októberben ötéves szerződést kötött a délolasz klub. Ennek ellenére még bizonytalan a közeljövője.
"Egyelőre nem tudom, mi lesz velem a következő idényben, kölcsönadnak-e vagy maradok" - mondta a Nemzeti Sportnak a támadó. "Több csapat is megkereste a Napolit a nyáron, hogy szerződtetne egy évre, de június végén szóltak nekem, hogy egyelőre ne nézelődjek, mert Rafael Benítez is kíváncsi rám."
A Novothny-kérdésre az edzőtábor befejezésekor kaphatunk választ, a játékos úgy érzi, az is jó, ha kell a Napolinak, de az is, ha olyan helyre kerül kölcsönbe, ahol rendszeresen játszhat.
Az egykori veszprémi focista a Napoli ifiben szerepelt, a kupadöntőn, 32 ezer néző előtt gólt is lőtt a Juventusnak.
Novothny a napilapnak egy autós kalandjáról is mesélt. Egy defekt után szerelőhöz ment, ahol felismerték, és elmondták neki: a legnagyobb kedvenc, Edinson Cavani összes poszterét leszedték már a falról, mert a csatár szinte biztosan elhagyja a klubot nyáron.