Vágólapra másolva!
A magyar futsalválogatott hiába győzte le az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott ukrán csapatot 5-4-re, idegenben lőtt több góllal az ellenfél jutott ki a belgiumi Európa-bajnokságra. Az ukránok 4-2-re is vezettek Gyöngyösön, de Dróth Zoltánék 5-4-re fordítottak, és még az utolsó percben is volt helyzetük, amely azonban kimaradt.

Futsal-Eb-selejtező, playoff, visszavágó:
Magyarország - Ukrajna 5-4 (1-1)
gól:
Lovas (3.), Dróth (34., 40.), Kun (36.), Harnisch (38.), illetve Bilocerkivec (8., 27.), Valjenko (36.), Ovszjannikov (36.)
Továbbjutott: Ukrajna, 6-6-tal, idegenben lőtt több góllal.

Az augusztusban kinevezett spanyol Tomas Rivera Amorós által irányított magyar válogatott egy megpattanó lövéssel korán vezetéshez jutott, de a feléledő vendégek hamar egyenlítettek egy hasonló góllal. A szünetig mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, de maradt a döntetlen állás.

A folytatásban a múlt heti első meccsen duplázó Szimka kiállítása nyomán két percig emberelőnyben futballozhattak a hazaiak, hidegzuhanyként azonban mégis a három mezőnyjátékossal küzdő ukránok szereztek újabb gólt: ismét Bilocerkivec volt eredményes. A magyar együttes mindent elkövetett az egyenlítésért, sikerült is betalálnia, de a vendégek kétszer is megvillantak, és ezzel végérvényesen eldőlni látszott a csata. A házigazdák azonban nem adták fel: a hajrában háromszor is bevették az ukrán kaput, azaz fordítottak, de a továbbjutást érő gólt nem sikerült megszerezniük.

A párharc győztese, az ukrán válogatott vehet részt a belgiumi Antwerpenben jövő januárban kezdődő Eb-n.

"Két gólt ajándékoztunk az ellenfélnek, és egy ilyen erős rivális ellen így nehéz meccset nyerni" - értékelt a magyarok spanyol trénere a meccs után. "Végül ez mégis sikerült, de a továbbjutásunk sajnos ezeken a hibákon múlt. Nagyon közel álltunk a sikerhez, ezért most érthetően maga alatt van a csapat, de folytatnunk kell a munkát, mert még egy hosszú út elején járunk."

Online közvetítés

40. perc: kevesen gondolták, hogy az utolsó percben még harcban lesz a továbbjutásért a magyar csapat, pedig ez volt a helyzet! Sikerült is kapura lőni a labdát, de az ukrán kapus védett, aztán már nem sikerült újabb helyzetet kiharcolni, de így is igaz, amit a nézők kiabáltak: Szép volt, fiúk! A győzelem szép volt, a továbbjutás nem jött össze, ám az ukránok csak idegenben lőtt több góllal jutottak ki az Eb-re.

40. perc: Dróth egy csel után most viszont bevágta, 5-4, egy gól kell!

39. perc: Dróth egy szép csel után ballal lőtt, de kivédték a közeli bombát.

39. perc: nagyon pörögnek a magyarok, a győzelem még meglehet.

38. perc: egy hosszú, lapos indítás után Harnisch közelről bevágta, újra egyenlő!

36. perc: újra vészkapussal a mieink.

36. perc: Kun bombagóljával 3-4!

36. perc: Ovszjannikov is betalált, Balázs rosszul jött ki (2-4).

36. perc: Valjenko üresen maradt elöl, és belőtte az üres kapuba (2-3).

34. perc: magyar gól! Egy előre ívelt labdát Dróth fejjel juttatott az ukrán kapuba (2-2).

35. perc: Dróth lövését spárgázva védte az ukrán kapus.

33. perc: Dróth ollózni próbált, de mellbe rúgta a kapujából kifutó ukrán kapust.

32. perc: Dróth, majd Lódi lövése is lepattant a védőkről.

31. perc: öt a négy ellen a magyarok.

30. perc: magyar időkérés.

29. perc: a magyarokban nem volt benne a gól az utóbbi időben, lassan le kéne hozni a kapust.

27. perc: Bilocerkivec emberhátrányban szerez gólt az ukránoknak: előbb Kunt, majd Balázst is elfektette, aztán az üres kapuba lőtt.

26. perc:Szimka sokadszor szabálytalankodott, amiért piros lappal büntették.

24. perc: Szorokin lőtt fölé.

24. perc: újabb Balázs-bravúr, a nyolc méterről leadott lövésnél jól zárta a sarkokat.

23. perc: magyar helyzet még nem volt, az ukránok viszont már hármat is kihagytak, hol rossz volt az irányzék, hol Balázs védett.

22. perc: jött Balázs kapus, újra négy mezőnyjátékossal próbálkozunk.

21. perc: Öt a négy ellen, a magyarok kapus nélkül kezdték meg a játékrészt, Lódin van a megkülönböztető mez.

21. perc: megkezdődött a második félidő.

A lövések aránya 10:15, a kapura tartóké 4:6 volt a szünetben.

"Egy régi magyar betegség, a helyzetek kihasználása miatt nem állunk továbbjutásra" - nyilatkozta a szünetben a Sport1 TV-nek Drucskó Zoltán, az MLSZ futsalbizottságának az elnöke. "Mozgósítani kell minden energiát, és reméljük, a közönség átsegíti a csapatot a holtpontokon. Meg kell nyerni a párharcokat, bízom a jó folytatásban."

Első félidő

"A magyar csapat a játékrész végén kicsit kevesebb futással, kevesebbet játszik. Reméljük, nem azért, mert elfáradt. Nem csodálkoznék, ha a második félidőt rögtön az 5-4 elleni játékkal kezdenék a magyarok. Mindenképp kockáztatni kell!" - nyilatkozta Kozma Mihály.

18. perc: Az ukránok többször jutottak el a magyar kapuhoz az utóbbi időben, mint a házigazda. A drukkerek "Ki a jobb, magyarok!" felkiáltással próbálják tüzelni Gyurcsányiékat.

17. perc: Sito Rivera időt kért.

17. perc: Balázs pár másodpercen belül két bravúrt is bemutatott a magyar kapuban.

15. perc: magyar szabadrúgás-kombináció végén Dróth a sorfalba lőtt.

13. perc: két magyar előtt csak egy védő állt, Dróth egy csel után lőtt, de mentettek az ukránok.

11. perc: Rábl egy szép csellel elment a balszélen, majd kicselezte a kapust, aztán ellőtte a kapu előtt a labdát. Ha jön valaki, vagy ha pontosabb, akkor gól.

A közönségre nem lehet panasz, egyfolytában zeng a "hajrá, magyarok!".

8. perc: az ukránok egyenlítettek, egy balról leadott Bilocerkivec-lövés után Lódiról pattant be a magyar kapuba a labda (1-1).

A meccs egyébként kétszer 20 perces félidőből áll, de csak azt az időt mérik, amikor a labda játékban van.

7. perc: Rábl újabb helyzetet hagy ki. Nagyon jól nyomnak a magyarok!

6. perc: Harnisch közeli lövését az ukrán kapus védte.

6. perc: Szorokin 10 méterről fölé bombázott.

"A magyarok felvállalják az egy-egy elleni küzdelmet, pedig ez nem jellemző a magyar futsalra" - mondta a Sport1 TV-nek Kozma Mihály egykori szövetségi kapitány.

3. perc: egy magyar szöglet után Lovas lőtt távolról laposan, a labda kissé irányt változtatott egy ukránok, és besurrant a kapuba. Ezzel a magyar csapat továbbjutásra áll (1-0)!

3. perc: három az egy ellen támadtunk, végül mentett az egyik ukrán. Eddig bátor játékot mutatnak a mieink.

2. perc: Valinko a balszélről lőtt keményen, Balázs szépen védett.

1. perc: Gyöngyösön telt ház van, megkezdődött a mérkőzés. Az ukránok rögtön eladták a labdát.

Előzmények

"A kinti mérkőzéssel meg voltam elégedve, videón visszanézve és kiértékelve a találkozót még jobban tetszett a teljesítményünk, mint első látásra" - nyilatkozta az mlsz.hu-nak a visszavágó előtt a magyar válogatott spanyol kapitánya, Sito Rivera. "Fontos tudnunk azt, hogy az ukrán csapat nagyobb játékerőt képvisel, mint mi, ugyanakkor úgy állunk hozzá a mérkőzéshez, hogy reális esélyünk van az Eb-részvétel kiharcolására, és mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Jó eredményt sikerült kiharcolnunk idegenben, ennek tekintetében is bizakodva várom az összecsapást. A csapattal elégedett voltam az edzések alatt, végig látszott mindenkin a bizonyítási vágy és a küzdőszellem, érezhető, hogy minden nappal fejlődünk és egyre jobb csapattá válunk."

A magyar válogatott egyik kulcsjátékosa, Gyurcsányi Zsolt szerint már most is látszik az eredménye a spanyol tréner és a csapat együtt elvégzett munkájának. "Még csak három hete van együtt a csapat az új kapitánnyal, ezért még kell egy kis idő, hogy jobban összeszokjunk. Az ukránok ellen már a pályára tudtunk vinni olyan begyakorolt játékelemeket, amiket elvár tőlünk a mester, de lesz ez még sokkal jobb is. Meggyőződésem, hogy lehet esélyünk az Eb-részvételre" - mondta a Szombathelyen futsalozó Gyurcsányi.

Az első meccs összeállítása:
Ukrajna - Magyarország 2-1 (1-1)
Ukrajna: Ivanyak - Szimka, Fedorcsenko, Valinko, Kiszeljov
Cserék: Litvinyenko (kapus) Razuvanov, Bilocserkivec, Szviridov, Szirji, Bondar, Zurba, O. Szorokin, D, Szorokin
Magyarország: Balázs Zoltán - Lódi Tamás, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán, Gyurcsányi Zsolt
Cserék: Andorka Kristóf, Szeghy Szabolcs, Szabó Péter, Kun Gábor, Trencsényi János, Lovas Norbert, Rábl János, Tóth Gyula (kapus), Dávid Richárd

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!