Amelia - Zambrotta, Yepes, Mexes, Mesbah - Gattuso, Seedorf, Aquilani (Nesta, 82.) - Cassano (F. Inzaghi, 67.), Ibrahimovic, Boateng (Flamini, 56.).
Gabriel - Abate, Zaccardo, Zapata, Constant - Muntari (Saponara, 69.), De Jong, Montolivo - Kaká, Balotelli, Birsa (Niang, 57.).
A két Milan-kezdőcsapat között másfél év az eltérés, a fenti 2012. májusában lépett pályára a Novara elleni utolsó bajnokin, a második pedig hétvégén, a Fiorentina elleni rangadón, amely csak a nevében volt az, a milánóiak ugyanis kilátástalan játékkal szenvedtek 2-0-s vereséget a San Siróban.
Már az egészen elképesztő, hogy egyetlen olyan játékos sincs, aki mindkét találkozón pályára lépett, de ennél sokkal látványosabb az a folyamat, ahogy a Milan másfél év alatt elkezdett lefelé száguldani a lejtőn.
Az első komoly változás tavaly nyáron történt, amikor olyan legendák hagyták el a klubot, mint a Massimiliano Allegrivel nem túl jó viszonyt ápoló Clarence Seedorf, a szurkolók között csak védelmi miniszterként emlegetett Alessandro Nesta, a megalkuvást nem tűrő, csupaszív harcos Gennaro Gattuso, ráadásul visszavonult a stílusosan a búcsúmeccsét is eldöntő gólfelelős Pippo Inzaghi is. Ezt még le lehetett nyomni a szurkolók torkán azzal, hogy itt az ideje a vérfrissítésnek; bár ritka az, amikor egy ilyen mértékű átépítést nem érez meg a klub.
Az igazi felhördülést az okozta, amikor a csapat két legpiacképesebb játékosát, Zlatan Ibrahimovicot és Thiago Silvát elengedte a klub, kettőjükért 63 millió eurót fizetett a PSG. Ezt a döntést már nehezen lehetett védeni, a Milan vezetősége azonban azzal indokolt, hogy a klub anyagi helyzete miatt szükség volt a bevételre. Ráadásul azzal, hogy nem kell Ibrahimovicnak 2015-ig évi kilenc-, Thiago Silvának pedig 2017-ig évi hatmillió eurót kifizetni, komoly összegeket spórol meg a klub.
Allegri tehát azt a feladatot kapja, hogy a romokból építsen csapatot, miközben az ilyen-olyan okból távozó sztárok pótlása nem történt meg. Ezek után kevesen csodáloztak rajta, hogy a Milan hazai pályán ki tudott kapni olyan, félelmetesnek nem nevezthető csapatoktól mint a Sampdoria vagy az Atalanta, és az első tíz fordulóban mindössze tizenegy pontot gyűjtött.
A Fiorentina elleni 1-3-as hazai vereség után a vezetőség elbeszélgetett Allergrivel, és hogy ennek volt-e a hatása, vagy csak ennyi idő kellett, hogy összeérjen a csapat, nem tudni, mindenesetre jött egy ötmeccses veretlenségi széria a bajnokságban, benne egy négyes győzelmi sorozattal. Ebben az időszakban az a Stephan El Shaarawy vitte a vállán a góljaival a Milant, aki Ibrahimovicék mellett még csak kiegészítő ember volt egy idénnyel korábban, a 22 bajnokin neki jutó 798 perc legalábbis ezt mutatja.
A 2013-as év elejére aztán összerázódott a csapat, és ezt legjobban a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő első felvonása mutatta meg. A Milan masszív védekezéssel megfojtotta Messiék játékát, és Boateng, valamint Muntari góljaival kétgólos előnyt szerzett. A visszavágó aztán csúnyára sikerült, a Messi korai góljától bepörgő Barca már a félidőre ledolgozta a kétgólos hátrányát, és végül 4-2-es összesítéssel ment tovább, de a Milan-drukkereket az vigasztalhatta, hogy a bajnokságban a télen megszerzett Balotelli, valamint a várakozáson felül teljesítő Pazzini vezérletével a csapat egyre közelebb került a BL-t érő harmadik helyhez.
Hogy milyen erős volt az egység, azt mutatja, hogy mind a szurkolók, mind a játékosok kiálltak a Berlusconi által az egész szezonban nyomás alá helyezett Allegri mellett, aki, igaz kényszerből, de bátran nyúlt a fiatalokhoz, a 20 éves De Sciglio és El Shaarawy, valamint a 18 éves Niang is sok lehetőséget kapott a szezonban. Ráadásul tudta kezelni a kezes báránynak nem mondható Balotellit is, aki 13 meccsen 12 gólt lőtt, és a drámaian alakuló, sienai utolsó bajnokin ő harcolt ki - igaz, erősen vitatható körülmények között - és lőtt be egy büntetőt, aki kellett a Milan utolsó pillanatos fordításához, amely végül BL-t ért.
Akik azt várták, hogy nyáron majd bevásárol a Milan, azoknak csalódniuk kellett, igaz, az előzményeket tekintve nem sokan lepődtek meg azon, hogy a klub nem aktivizálta magát a játékospiacon. A Milan alelnöke, Adriano Galliani többször eljátszotta már, hogy az utolsó pillanatban, bőven áron alul szerzett meg nagy neveket, és Kaká visszahozatalával most is igyekezett a szurkolók kedvében járni, bár a brazil aranylabdás némileg zsákbamacskának számított, hiszen nem lehetett tudni, mennyire zökkentették ki a Realnál epizódszereplőként töltött évek.
Az előző idényben a Mexes, Zapata páros egész jól összeállt a védelem közepén, de az igazán megnyugtató megoldást az jelentette volna, ha érkezik még egy minőségi belső védő, és bár Matías Silvestre és Jherson Vergara is erre a posztra lett igazolva, egyikük hallatán sem dörzsölhették a tenyerüket a Milan-drukkerek.
Abba, hogy Berlusconi már nem önti a pénzt számolatlanul a Milanba belejátszanak az ellene indított perek, Fininvest nevű cégének példáuk egy régóta húzódó ügy miatt 494 millió euró kompenzációt kell fizetni egy rivális médiatársaság, a CIR számára. Az elmúlt években többször is felvetődött, hogy a Berlusconi család eladja a klubot, az albán milliárdost, Rezart Tacit, valamint a Manchester City arab tulajdonosait is emlegették lehetséges vevőként. Aztán az üzletből semmi se lett.
A bajnokság előtti beharangozókban a Milant nem soroltuk a bajnokesélyesek közé, éppen azért, mert a tavalyi szezon és az átigazolások elmaradása után kiszámíthatatlannak találtuk a csapatot, főleg azt látva, milyen izmos lett a Juventus, a Napoli és a Fiorentina.
Az idény első nagy feladatát megoldotta a csapat, a PSV-t kiejtve feljutott a főtáblára, de a bajnokságban újra borzasztóra sikerült a rajt: váratlan vereség Veronában és Parmában, elbukott rangadó a Juvéval és a Fiorentinával szemben, döntetlen a Bologna és a Torino ellen, ezek együtt azt eredményezték, hogy tizenegy kör után tizenkét pontja van a csapatnak, amely a tizenegyedik helyhez elég.
Az első hely tizenkilenc, a még BL-t érő harmadik tizenhat pontra van, vagyis úgy tűnik, jövőre maximum az Európa Ligában indulhat a csapat, azaz hiába a spórolás, a BL-bevételek kiesésével (a főtáblára jutás idén 8,6 millió eurót, a főtáblán minden győzelem 1 millió eurót ért, ugyanez az EL-ben 1,3 millió és 200 ezer euró) komoly anyagi veszteség érheti a klubot.
Nehéz pontosan meghatározni, mi is a baja a mostani Milannak, de az tény, ahogy az Allegri-korszakban szinte végig, most is rengeteg az izomsérülés, így sosincs pályán a keret alapján legjobb csapat, ráadásul a védelem nem állt össze - 19 gól 11 bajnokin -, és főleg a levegőben sebezhető, tavaly is a piros-feketék kapták a legtöbb fejesgólt a Serie A-ban.
Elölről nagyon hiányzik El Shaarawy és Pazzini, Balotelli pedig egyelőre nem a tavaszi formáját hozza, hanem teljesen kiszámíthatatlan, amikor épp motivált, akkor odateszi magát, de sokszor kedvetlenül lézeng a pályán, ami miatt volt is összetűzése Allegrivel. Hogy nem menthetetlen a csapat, azt a Barcelona elleni BL-csoportmeccs mutatta, amikor a Milan úgy hozta az 1-1-et, hogy egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, Kaká régi fényében tündökölt, Mexes és Zapata tanárian takarított hátul, De Jong és Muntari pedig folyamatosan zaklatta a Barca középpályásait.
Főleg az akkor látott produkcióhoz lehetett elkeserítő a szurkolók számára, amit a Fiorentina ellen láthattak a hétvégén, a csapat az első félidő első felében még egész lendületes volt, aztán Vargas szerencsés gólja után mintha kihúzták volna a dugót: gépies daralás, rengeteg hiba, semmi kreativitás, és a második félidőben már a hit sem látszott.
Most már a szurkolók türelme is fogytán, ahogy azt az ultrák vezetője, Luca is jelezte a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában. "A fő bűn a nyári átigazolási időszak volt. Drapérián kértük a vezetőséget a csapat, főleg a védelem és a középpálya megerősítésére, amire a válaszuk annyi volt, hogy ne a szurkoló igazoljon. Ez igaz, de láthatjuk az eredményeket. Minden csapat erősített rajtunk kívül. Persze könnyű lenne a játékosokat okolni az eredmények miatt, hiszen ők vannak ott, ők játszanak. A felelősség azonban mindenkié, kezdve a vezetőséggel. Tudjuk, hogy a Milan nem egy ország, de túl nagy itt az anarchia".
Közben a vezetőségben is zajlanak az események, Berlusconi lánya, az igazgatósági tagként tevénykedő Barbara ugyanis váltást szorgalmazna a menedzsmentben, a tudatos tervezést és a játékosmegfigyelő-hálózat kiépítését hiányolva, de tagadta, hogy ezzel azt sugallta volna, hogy Gallianinak mennie kell.
Közben a bizalom Allegeri iránt töretlen, de az edző az egyik tévécsatornától megkapta az Arany Tapír-díjat, amelyet azoknak ítélnek oda, aki egy időszakban a leggyengébb teljesítményt nyújtotta. Ilyen előzmények után látogat a Milan szerdán a Barcelonához a BL negyedik fordulójában. Ahogy a mondás tartja, innen szép nyerni.