Vágólapra másolva!
A svájci hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség korrupcióval vádolt egyik tisztségviselőjét.

Az igazságügyi illetékesek csütörtökön közölték, hogy szerdán átadták a FIFA-tagot egy háromfős amerikai rendőrségi küldöttségnek, amely New Yorkba szállította. Nevet egyelőre nem közöltek, de sajtóértesülések szerint a Kajmán-szigeteki Jeffrey Webb, a FIFA korábbi alelnöke, az észak- és közép-amerikai térség (CONCACAF) egykori elnöke volt az átadott személy.

Megkezdődött a tisztogatás

A svájci rendőrség május 27-én, két nappal a FIFA kongresszusa előtt, amerikai hatósági kérésre, korrupció gyanújával összesen hét magas beosztású FIFA tisztségviselőt vett őrizetbe, és most közülük egyet adott át.

Sepp Blatter (b) és Jeffrey Webb kéz a kézben Forrás: AFP


Webb mellett többek között a másik volt alelnök, az uruguayi Eugenio Figueredo is őrizetbe került. Rajtuk kívül a FIFA etikai bizottsága ideiglenesen felfüggesztette a brazil José Maria Marint, a Costa Rica-i Eduardo Lit, a nicaraguai Julio Rocha Ochát, a korábbi alelnököt, a trinidadi Jack Warnert, a brit Costas Takkast, a venezuelai Rafael Esquivelt, a paraguayi Nicolás Leozt, az amerikai Chuck Blazert és a trinidadi Daryll Warnert - Jack Warner fiát - is.

Húsz év börtönt is kaphatnak

Az amerikai vádiratban kilenc magas rangú FIFA-illetékest és öt sportmarketing-vezetőt vádolnak korrupcióval. Loretta Lynch, az amerikai igazságügyi tárcát irányító főügyész szerint az érintettek akár húszéves börtönbüntetést is kaphatnak.

A New York-i szövetségi bíróságnál kétéves nyomozás eredményeként benyújtott, 47 vádpontot tartalmazó vádiratban többek között az áll, hogy az érintettek zsarolásra, csalásra és pénzmosásra épülő rendszert működtettek több mint két évtizeden keresztül.

Blatter sem tisztázódott egyelőre

A FIFA-kongresszuson a svájci Joseph Blattert újraválasztották ötödik ciklusára, ám a 79 éves sportvezető négy nappal később jelezte, lemond.

Blatter ellen is nyomozás folyik az Egyesült Államokban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!