Ha a Valencia vagy a Liverpool szurkolóit kérdezzük, Rafa Benítez egy újító szemléletű zseni, ha az Inter, a Napoli és a Real Madrid táborát, akkor egy tehetetlen, gyáva fickó, aki kiskanállal adagolja a futballt a taktikához, és meg van lőve, ha a pályán bármi váratlan történik.
A madridi születésű Benítez a Real Madridnál kezdett futballozni, majd alacsonyabb osztályú csapatokban tudta le feledhető játékoskarrierjét. Már 26 évesen edző volt, főiskolai tanulmányai mellett a Real Madrid U19-es csapatánál kezdte.
Vezetőedzőként a Valladolid volt az első csapata, majd az Extramadura jött (egy feljutás, majd egy azonnali kiesés követte egymást), aztán feljuttatta az élvonalba a Tenerifét. Ez olyan jót tett a renoméjának, hogy a két egymást követő szezonban is BL-döntőt játszó (ám előbb a Real Madridtól, majd a Bayern Münchentől is vereséget szenvedő) Valenciánál benne látták meg az Interhez távozó Hector Cúper utódját.
Egy erősen átalakított Valenciát vett át, a brutálisan erős csapatból távozott Gaizka Mendieta, Didier Deschamps és Zlatko Zahovic, az első nagy feladatára készülő Benítez pedig
furcsának tűnő, de megalapozott igazolásokkal jelentkezett be.
Nincs mit szépíteni, elsősorban ütőgépeket vett, illetve főleg védekezésben hasznos középpályásokat, de mindennek megvolt az oka és az értelme.
A 4-2-3-1-es rendszer Spanyolországban született meg, a helyiek nevezték doble pivotnak (kb. kétbeállós vagy dupla szűrős rendszer). Kísérletezett vele Javier Irureta is a bajnok Depornál, illetve John Toshack a Real Madridnál, az azóta mainstreammé vált formációt Rafa Benítez fejlesztette tökélyre a Valenciánál.
Az már elsőre látszik, hogy ez egy védekezést előtérbe helyező formáció, és mint ilyen, nem is fogadta zajos tapsvihar Spanyolországban, de hogy hatékony volt, azt
Benítez 2002-ben és 2004-ben is spanyol bajnoki címmel tudatosította a mezőnyben.
A 4-2-3-1-es felállás kulcsa az egyébként is sziklakemény Carboni–Marchena–Ayala–Curro Torres védelem előtt dolgozó Baraja–Albelda kettős volt, akik általában nem ejtettek foglyokat a saját térfelükön.
A Valencia harmincéves rekordot megdöntve zsinórban 11 meccset nyert meg, és bár a Bajnokok Ligájában a legemlékezetesebb jelenete az Inter-játékosokkal való Rejtő Jenő-s pofozkodás, Benítez három évéből kétszer is spanyol bajnok lett. Az általa európai élcsapattá tett Valenciával még egy UEFA-kupát is nyert, a klub pedig ősszel ráduplázott egy Európai Szuperkupával is, de Benítez ekkor már Liverpoolban volt, hogy Gerrard Houllier csapatát átvéve a csúcsra érjen.
Az első liverpooli év jobban nem is sikerülhetett volna, hiszen a Pool – némi szerencsével – beverekedte magát az isztambuli Bajnokok Ligája-döntőbe, ahol ugyan egy félidő alatt rommá verte a Milan, de a második játékrészben
minden idők legnagyobb döntős fordítását produkálva 3-3-ra mentette a meccset,
és aztán büntetőkkel meg is nyerte.
Benítez egy kicsit változtatott a spanyolos 4-2-3-1-en, de játékának kulcsa Liverpoolban is a két belső középpályás (Steven Gerrard és Xabi Alonso) volt, ami Angliában már messze nem működött olyan fényesen, mint a Valenciánál. Az isztambuli fordítást is inkább Steven Gerrardnak tulajdonítják a józanabb szurkolók, míg az első félidő 0-3-as eredményét Benítez rovására írják (talán nem is alaptalanul).
Ekkoriban kezdett kialakulni Benítezről az a kép, mely szerint
elméleti tudása és szakmai felkészültsége ellenére nem meccsel jól,
képtelen megfelelően reagálni a mérkőzés aktuális változásaira. Pragmatikus megközelítése hiába volt gyakran helyes, a B terv hiányával, az eredeti tervhez való ragaszkodásával figyelmen kívül hagyta, hogy a futball egy rengeteg változó által mozgatott eseménysor, ahol a legtökéletesebb haditerv is könnyen összeomolhat.
A 2007-es – a Milan ellen elveszített – BL-döntő után mellényúlt az igazolásaival is, és végül 2010-ben egy bajnoki hetedik hely után elküldték a Liverpooltól. Ettől fogva a lejtmenet meredek zuhanásra váltott.
A mindent megnyerő Inter padján nyilván roppant hálátlan feladat volt José Mourinhót váltani, de Benítez rosszul is látott munkához a minden sorozatban címvédő milánóiaknál. Összejött ugyan egy klubvilágbajnoki cím decemberben, de ezt azzal ünnepelte, hogy odamondott egy vaskosat Massimo Moratti elnök-tulajdonosnak, mire ő néhány nappal később kirúgta az éppen a Serie A 6. helyén szerénykedő csapat edzőjét.
A Chelsea-nél sem volt szerencséje, hiszen újra a szurkolók által imádott, BL-t nyerő edzőt (Roberto Di Matteo) kellett váltania, és bár egy nemzetközi serleg Londonban is összejött Beníteznek, a Benfica ellen megnyert Európa Liga-trófea ellenére a szurkolók borzasztóan utálták.
Itt ragadt rá a Dagadt pincér gúnynév,
nem csoda, hogy fejvesztve távozott Londonból, és elfogadta a Napoli ajánlatát.
Ott sem váltotta meg a világot, pedig rengeteg pénzből igen erős csapatot raktak alá. Hiába indult a Napoli minden évben a bajnoki címért, általában a győztestől 20-25 ponttal lemaradva zárt – bár egy Olasz Kupa azért összejött itt is. Benítez 2014-ben elhasalt a nápolyiakkal a BL-selejtezőben a Bilbao ellen, majd rá egy évre addig sem jutott, miután el az utolsó fordulóban otthon kikapott a Laziótól.
Madrid aztán végképp nem az a hely, ahol divat a szentimentális megközelítés (kérdezzék csak meg Raúlt és Iker Casillast), márpedig madridi kötődésén kívül gyakorlatilag csak annyi szólt Benítez kinevezése mellett, hogy igazán jó munkát utoljára Spanyolországban végzett. Mégis ő lett az elbocsátott Carlo Ancelotti utódja a Real Madridnál.
Benítez legnagyobb hibája – a váratlan helyzetekre (azaz bármire, ami a mágnestáblán nem jelent meg mint lehetőség) adott impotens, illetve semmilyen reakció – már Sevillában is komoly vereséget eredményezett, és a Barcelona elleni felállásába már eleve kódolva volt egy csúnya vereség.
Benítez ragaszkodása a 4-2-3-1-hez különösen annak fényében volt érthetetlen, hogy a formáció több kulcsposztjára is olyanokat kellett tennie, akik nem ott képesek a legjobb teljesítményre. Bale árnyékékként értékelhetetlen volt, a Kroos–Modric kettős nyolc szerelési kísérletéből pedig összesen kettő volt sikeres. Nyilván a játékosainak kellett volna jobban játszaniuk, de
ha az év legfontosabb meccsén így teljesítenek, az kinek a hibája?
A választ valószínűleg Florentino Pérez is tudja. A Real elnöke - mondjon bármit is - valószínűleg már gőzerővel keresi Benítez utódját. Pedig itt lett volna a lehetőség, hogy pont a legerősebb bajnokságban bizonyítson, ha már az angoloknál és az olaszoknál elbukott, de ebből már nem lesz diadalmenet, és talán a zseniális újító sem tud többé kitörni a dagadt pincér szerepéből.
