Kijózanodás Lisszabonban

A portugálok ellen szombat este 3-0-ra elvesztett világbajnoki selejtezőt követően a magyar labdarúgó-válogatottnak szinte csak matematikai esélye maradt arra, hogy eljusson a jövő évi oroszországi világbajnokságra. A portugálok számára tükörsima meccs után számos dolgot új alapokra kell helyezni ahhoz, hogy a jövő legalább olyan sikeres legyen, mint a közelmúlt.

Valamivel több, mint egy évig tartott az az időszak, amelyre ráhúzhatjuk a futballeufória jelzőt, mert a norvégok elleni, sikerrel megvívott Eb-pótselejtező óta a magyar válogatott a korábbi évtizedekkel ellentétben pariban volt nagyobb nevekből álló csapatokkal, és az Európa-bajnokságon egy igazán meglepőnek mondható győzelmet is elért Ausztria ellen.

Annyira mégsem vagyunk jók

Ahogy a versben és prózában is kiváló kommentátor, Hajdú B. István mondta a norvégok elleni győztes hazai Eb-pótselejtező végéhez közeledve:

Kezdem azt hinni, hogy jók vagyunk.”

Ez alighanem mindannyiunkra átragadt. Kezdtük elhinni, de ha a sikertelenül megvívott BL- és EL-selejtezők, a feröeri döntetlen vagy a Svájc elleni fájó utolsó gól még nem is rántott vissza minket a földre, ennek a lisszaboni 3-0-nak muszáj lesz megtennie ezt. Annyira ugyanis mégsem vagyunk jók.

Pepe és Paulo Vinícius küzd a labdáért a lisszaboni mérkőzésen Forrás: AFP/Patricia De Melo Moreira

A lisszaboni vb-selejtező kapcsán természetesen mindenki a magyar védelemről beszél, mert nem szokványos megoldás egy szinte új játékrendszerrel nekiindulni egy olyan ütközetnek, amely a selejtező hátralévő fordulóinak további sorsát nagyban befolyásolja.

Reneszánszát éli a három középső védős rendszer

A három középső védős rendszer reneszánszát éli, mert a hatvanas, majd nyolcvanas évek hasonló fellángolásai után a 2010-es évek közepén is egyre több csapat használja, mind klub-, mind válogatottszinten.

A leglátványosabb újjászületése ennek a formációnak Antonio Conte irányítása alatt a Juventus, majd később az olasz válogatott játéka mentén volt megfigyelhető.

Gondolatait többen is átvették: a 2014-es világbajnokságon Costa Rica, Chile vagy Mexikó szövetségi kapitánya is ezt vélte az üdvözítő útnak, de még a nem igazán bunkerfocijáról ismert Hollandia is így vágott neki a tornának Louis van Gaal irányítása alatt. Utóbbi ötöt rámolt az akkor világbajnoki címvédő spanyol válogatottnak, és az a mérkőzés minden előnyét megmutatta annak, hogyan lehet egy labdát birtokló csapatot úgy elverni, hogy a támadásokat segítő szárnyvédők kulcsfontosságúak a helyzetek kialakításában. A három középső védős rendszer napjainkban olyannyira utat tör magának, hogy a szisztémát 17 éve nem gyakorló Real Madrid is komoly meccsen vetette be.

Bernd Storck nagyon merészet húzott

Juhász Roland visszavonulásával és Guzmics Richárd kiesésével tudvalevő volt, hogy eddig élesben ki nem próbált középső védőkkel kell majd harcba szállnunk Lisszabonban, de az újonc Vinícius beépítésével és a tétmeccsen nem igazán begyakorolt három középső védős szisztémával Bernd Storck nagyon merészet húzott.

Lisszabonban így állt fel a két csapat Forrás: Origo

A három középső védős rendszer egyik nagy előnye, hogy – megfelelő alkalmazása esetén – a kétcsatáros játék elleni védekezést is nagyban javítja. A portugálok ellen ez azért is lett volna fontos, mert várható volt, hogy Cristiano Ronaldo folyamatosan rámászik André Silva nyakára, vagy akár az ő kezdeti pozíciójába is, ezért kellett azt elérni, hogy a tizenhatoson belül ezt a két embert lehetőleg minél kevésbé engedjük szabadon garázdálkodni.

A három középső védő adta lehetőségek ezt még annyival is megspékelik, hogy egy ember ki tud mozogni a védővonalból anélkül, hogy őrületesen nagy szabad területek nyílnának, mert két ember még ebben az esetben is őrizheti a veszélyes zónákat.

A portugálok nem okoztak óriási meglepetést, a kezdeti 4-3-3-as felállásuk gyorsan elmosódott a támadósor helyzetváltoztatásaival: ezzel gyakorlatilag 10 percig tudtuk tartani a lépést. Ebben a periódusban láthattuk azt, ahogy a vissza-visszalépő André Silvát egyszer-egyszer hatékonyan üldözte a kilépő védőnk (Lang a félpályáig is), ezzel pedig a portugál támadásépítéseket akképpen egyszerűsítettük, hogy a hazaiak az első negyedórában céltalanul ívelgették a támadóikra a labdákat.

A mérkőzés elején magasabbra tolt magyar védelmi vonal, a három középső védőből itt Lang kúszik fel André Silvával egészen a félpályáig Forrás: Origo

Ez a kompakt mozgás, egymás kisegítése hozzávetőlegesen 15 percig tartott, aztán a felíveléseket felváltotta az, hogy a visszalépő André Silva vagy Ronaldo igyekezett kimozgatni a hátsó hármast, a fellépő Guerreiro pedig az üresen maradó bal oldalról próbálta megbontani a védelmet, és így bejátszani a labdát valamelyik érkezőnek.

Az első gól is ilyen szituációból alakult ki: a belső védőfal a kilépő védőkkel sokszor elcsúszott, ilyenkor pedig a szárnyvédőink másztak be többször a középső védők nyakára.

Így maradhatott hatalmas terület a fellépő védők, főleg Raphael Guerreiro előtt. A portugál vezető gól előtti támadásnak minimum két kulcsjelenete volt, ez pedig elindította azt a láncolatot, amelynek a végén André Silvának végül már csak bele kellett tennie a jobb belsőjét a labdába.

Andre Silva, az első portugál gól szerzője a Portugália–Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésen Forrás: MTI/Illyés Tibor

A támadást egy laposan feljátszott labdával indították André Silva felé, akit Kádár Tamás követett serényen. A kimozgatást követően Cristiano Ronaldo került párba Viníciusszal, akin a négyszeres aranylabdás sikeresen átrázta magát.

Ez akkora káoszt okozott a védelemben, hogy egyszerre hárman-négyen is a lőtávon belül található Ronaldóra nyitottak, köztük az a Bese is, akinek a védelem jobb oldalát kellett volna felügyelnie.

Érdekesség, de a Guerreirónak kiosztott passz előtt 10 másodperccel a portugál balhátvéd még a saját kapujától 30 méterre volt; innen zakatolt fel pillanatok alatt, meglátva azt a folyosót, amelyet a magyar védelem előtte hagyott. Kádár végül nem vette fel azt a területet, ahol André Silva érkezett, így egy könnyű akció végén döntötték el a meccset a portugálok.

Elcsúszó magyar védelem: Cristiano Ronaldo átküzdi magát Viníciuson, a centrálisan tömörülő védők miatt szabad az út Guerreiro előtt. Könnyen kialakított akció után vezetett Portugália Forrás: Origo

Lehet azon morfondírozni, hogy 1-0-s hátrányban még semmi nem volt veszve, de sajnos Kleinheisler kiválását a szövetségi kapitány nem tudta, vagy talán nem akarta a pálya azon részén pótolni. Ebből következően a támadásépítéseink megszűntek létezni: Szalai nem tudta megtartani a rá feljátszott labdákat, a két szárnyvédőnk pedig alig-alig segédkezett a labda kihozatalában, amikor nagy ritkán megszereztük.

Az első felépített magyar támadást a 89. percben láthattuk

Sokatmondó adat, hogy az első felépített támadásunk, amely kidolgozott akció után lövéssel végződött, a 89. percben, háromgólos hátrányban született.

Gera Zoltán és Nagy Ádám ugyan szokás szerint tripla tüdővel érkeztek a meccsre, de nem tudták elég hatékonyan segíteni a védekezést, és megjátszható célszemélyek híján a támadásba is hiába fektették volna energiáikat.

Bár szélsőink, Dzsudzsák és Gyurcsó védekezésben igyekeztek középre zárni, a hosszú labdákkal is bátran operáló Fernando Santos-legénység könnyen kivette a középpályás négyesünket a játékból, nemegyszer úgy, hogy nemes egyszerűséggel átrúgták a labdát azon a csapatrészen. A második gólt, ami még inkább kiemelte a védelmünk sebezhetőségét, pont egy ilyen előrevágott indítás előzte meg: egy 60 méteres, 4-5 másodpercig levegőben szálló átadás egyszerűen nem végződhet úgy, hogy a csatár a védők jótékony figyelme mellett vissza tudja sarkazni a labdát az érkezőnek. Pláne akkor, ha az éppen Cristiano Ronaldo.

A portugálok többször íveléssel iktatták ki a magyar középpályát a szépen kirajzolódó 5-4-1-es védekezésben. Öt portugál támadó is szinte egy sorban, készülve a hosszú labdára Forrás: Origo

Talán nem áll messze az igazságtól, ha azt mondjuk, Cristiano Ronaldo szabadrúgásgólja vetett véget a mérkőzésnek, de jobban belegondolva, ez a találkozó a 30. perc tájékán eldőlt.

A három középső védős rendszer nem működött hatékonyan, ráadásul a középpályán jelentkező létszámhiány nemcsak megnehezítette, de konkrétan ellehetetlenítette a támadásépítési lehetőségeket.

Ebből, egy olyan csapat ellen, ahol a Real Madrid ellen parádézó Gelson Martins vagy a Manchester Cityből bohócot csináló Bernardo Silva csak epizodista, sajnos nem következhetett más eredmény. Bernd Storck félidei váltása négy védőre nem volt rossz elgondolás – legalább jól felmérte az alapfelállás kudarcát –, de ez Lisszabonban, kétgólos hátrányban már nem sokat segített rajtunk.

Megújításra vár a magyar középpálya

A világbajnoki selejtezősorozat feléhez érve le kell vonni bizonyos következtetéseket. Már az Európa-bajnokságon is láttuk, hogy akár egy játékos hiánya is komoly érvágás lehet, kettőé pedig végzetes. Akkor a Fiola–Kleinheisler duó kiesésével nem tudott megbirkózni a válogatott.

Jelen pillanatban nincsenek meg azok a játékosok, akik az előttük egy sorral lévők helyére nyugodtan felléphetnének.

Továbbá az is fontos lenne, hogy a 2020-as Eb-selejtezősorozat elejére azokat a fiatal játékosokat, akiket a szövetségi kapitány játszatni szeretne hosszabb távon, beépítse a válogatottba. Ennek sajnos van egy gátja: továbbra sem vagyunk bőséggel eleresztve olyan fiatalokkal, akik hétről hétre komoly bajnokságok csúcsmeccsein játszanának. Gera Zoltán beválogatása különösen jól jelzi, hogy nehéz dolga van a kapitánynak. No, nem azért, mert Gera nem ütné meg a válogatott szintjét.

A portugál William Carvalho (balra) és Gera Zoltán (középen) a Portugália–Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésen Forrás: MTI/Illyés Tibor

Éppen ellenkezőleg, még mindig az egyik legfontosabb láncszem, pedig egy fejlődni vágyó válogatottól elvárható lenne, hogy felmutasson olyan játékosokat is, akik egy 38. életévében járó legendát már tehermentesíteni tudnak, így átveszik a helyét.

Csak összehasonlításként: az izlandi csoda, a Geránál fél évvel idősebb Eidur Gudjohnsen az Eb-n már csak perceket kapott, de a posztját tekintve Gerához hasonló Pirlo már a kontinensviadal selejtezőin is csak egyszer kapott lehetőséget.

Fel kell vállalnunk azt, hogy a középpálya megújulásra szorul, és azt sem szabadna istenkáromlásnak felfognunk, ha néha Dzsudzsák vagy Szalai helyén más is játszhatna. Kiváltképp akkor, ha a meccs folyamán leszűrhető, hogy ez a két játékos nem illeszkedik bele abba az elképzelésbe, amit a kapitány az adott meccsre eltervezett.

Bernd Storck szövetségi kapitánynak valami újat kell kitalálnia Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Rodrigo Cabrita

A világbajnoki részvételért vívandó harcban, úgy tűnik, a magyar válogatott könnyűnek találtatik, de a selejtezősorozat rendszeréből adódóan ezt már a sorsolás pillanatában is sejthettük.

A reálisnak tűnő, becsúszó vereségek egyébként nem adnak kellő indokot arra, hogy a Dárdai és Storck fémjelezte éra minden újítását hirtelen kidobjuk, és ezzel kiöntsük a gyereket is a fürdővízzel együtt, de az elmúlt hónapok játéka megmutatta, hogy újabb alapokra kell helyeznünk a válogatottat.

Alapvető, akár kőbe vésett játékrendszerekkel, ahol mindenki pontosan tudja, mi a dolga. Olyan játékosokkal, akik három-négy év múlva is nyugodtan bevethetőek lesznek. Persze, akkor sem valószínű, hogy majd megverjük az Európa-bajnokot, hiszen a magyar utánpótlásbázis automatizmusai egyelőre nem mérhetők például a portugálok szintjén, de legalább nem tudnánk biztosra az első gól után, hogy itt most csúnya vereségnek nézünk elébe. A lisszaboni 3-0 az volt, még akkor is, ha a végeredmény a játékoskeretek különbségei alapján reálisnak mondható.