Gyanús tanácsadói szerződések több balos budai kerületben

karácsony, gyurcsány
Vágólapra másolva!
Hihetetlen, kiknek áramlik a közpénz, tanácsadás címszó alatt. Kifizetőhelyekként használják a balos önkormányzatokat.
Vágólapra másolva!

Öt évvel ezelőtt a kampányban az „urambátyám világ” végét ígérték, mégis a baloldali vezetésű önkormányzatok fizetési listáin számtalan „régi jó elvtársat” és „újdonsült harcostársat” találunk, megannyi különös, ellentmondásos figura – esetenként cég, civil szervezet – mellett. A közelmúltban több adatigénylést adtunk be, például arról érdeklődtünk az ellenzéki polgármestereknél, hogy milyen tanácsadókat foglalkoztatnak a hivatalukban közpénzből — írja a Tűzfalcsoport.

Kádertemető a Budavárban

A Karácsony Gergely párttársa, V. Naszályi Márta vezette Budavári Önkormányzat részéről a polgármester személyesen válaszolt. Azt írta, sem ő, sem a helyettesei nem alkalmaznak tanácsadót. „…ilyen szerződés nincsen” – fogalmazott egészen konkrétan a levelében. Fontos, hogy a kérdés a teljes ciklusra vonatkozott: a 2019. október 13-a után bármikor adott és bármeddig tartó megbízatásokra.

Érdemes hangsúlyozni: félreértésről nem lehet szó, mivel a Tűzfalcsoport évről évre kikéri a tanácsadói szerződéseket, és tavaly még érdemi választ kaptunk.

Felmerül a gyanú, hogy V. Naszályi tulajdonképpen elhallgathatott néhány dolgot, hiszen 2022 októberében még elküldött egy táblázatot, benne tíz névvel. Idén pedig nemcsak a korábbi, hanem a hatályos szerződéseket is letagadta.

A 2022. október 7-i adatközlése szerint a főbb megbízottak:

  • a Complexert Informatikai és Tanácsadó Kft. 35 560 forintot óradíj ellenében adott közbeszerzési tanácsokat;
    a Lokáció Ingatlanpiaci Tanácsadó Kft. 1 397 000 forintért készített egy lakásgazdálkodási koncepciót,
  • a Nemzedék Nonprofit Kft. havi 2 540 ezer forintért tanácsokat nyújtott európai uniós pályázatok előkészítéséhez;
    a Monitoring és Szervezetfejlesztési Bt. a „kabinet döntéselőkészítési folyamatainak szervezeten kívüli támogatásáért és koordinációjáért kapott havi 495 ezer forintot,
  • az OLC SYSTEM Tanácsadó és Szolgáltató Kft. energia monitoring szolgáltatásra szerződött havi 460 ezer forintért (plusz ÁFA);
  • az ECOPROF 2006 Oktatói Bt. havi 400 ezerért vállalta a Budavári Lakásügynökség megalapításának előkészítésével kapcsolatos tanácsadást;
  • a Statera Consultancy Kft. pedig havi 350 ezer forintért (plusz ÁFA) adott tanácsokat, készített elemzéseket, és folytatott le szakpolitikai konzultációkat személyesen;
    továbbá szerződéses viszonyban állt a hivatal egy ügyvédi irodával is.

Ebből a felsorolásból akkor kimaradt Varga Áron egyéni vállalkozó, aki az önkormányzat honlapja szerint havi 350 ezer forintért ad aktuálpolitikai és szakpolitikai tanácsokat 2020. november 2. óta. Varga 2020-ban a baloldali Mérce és a Partizán célkeresztjébe került, amelyek „lobbistaként” emlegették. A korabeli cikkben az áll: Varga „amellett, hogy a kerületi polgármesterek munkájában segédkezik, egy tanácsadó cégen keresztül az Airbnb-vel is kapcsolatban áll. A Partizán informátorai szerint az ingatlancég felsőbb vezetői kérésére találkozókat is szervezett az önkormányzati képviselőkkel.”

A Tűzfalcsoport telefonon érdeklődött azoknál a – kivétel nélkül ellenzéki vezetésű – kerületeknél, ahol Varga Áron dolgozik, és két kérdést tettek fel: Lobbistának tartják-e a hozzá hasonló tanácsadókat? Illetve, hogy „milyen politikai felelősség merül fel olyan tanácsadók kinevezésekor, akik önkormányzati döntésekben érdekelt magáncégnek is végeznek hasonló munkát.” Természetesen V. Naszályi Márta nem tartotta összeférhetetlennek a két megbízást, s bár a jelek szerint azóta nem veri nagy dobra, de információink szerint máig fizet Vargának.

Megjegyzendő, hogy a fent említett ECOPROF-os Büttl Ferenc feltételezhető szakértelmén túl bizonyosan nem jelentett hátrányt a számára, amikor budavári tanácsadónak jelentkezett, hogy 2023. október 26-ig a Párbeszéd pártalapítványának, a Megújuló Magyarországért kuratóriumának elnöke volt.

Horn Gyula egykori munkatársa és Cseh Katalin "service providere" is közpénzért ad tanácsokat Őrsi Gergelynek.

Őrsi Gergely, a második kerület baloldali polgármesterének egyik „nünükéje” a közlekedés – ezt emelte ki a vele készült legutóbbi nagyinterjú elején a 444 is –, még sincs egyetlen urbanista vagy közlekedési mérnök tanácsadója. Ellenben kommunikációs és PR-éceszgéberből négyet is találunk azon a listán, amit a Tűzfalcsoport egyik olvasója juttatott el az oknyomozó blognak.

A táblázat szerint Baranyi Mária ev. külpolitikai és protokoll témában ad tanácsokat a politikusnak, Dr. Lóránd Gergely ev. a személyközi kapcsolatainak szervezésével, koordinálásával és szaktanácsadással foglalkozik, a Positum Plus Kft. tulajdonképpen ugyanezt teszi, de kifejezetten a hazai és nemzetközi sportszervezetekre fókuszálva, míg a Statera Consultancy Kft.-vel kommunikációs és politikai tanácsadásra szerződött.

Miközben a második kerületnek vannak valós és mindmáig megoldatlan problémái – amelyekért Őrsi általában a kormányt hibáztatja – ő nem a megoldást segítő szakértőkkel, hanem egy a baloldalhoz köthető figurákból álló Marvel-osztaggal vette körbe magát. A számlát pedig az adófizetők állják. De tényleg!

A végéről kezdve a sort, a Statera Consultancy a momentumos Cseh Katalin EP-adatlapja szerint a képviselő „service providere”, ügyvezetője pedig az a Varga Áron, aki több ellenzéki vezetésű kerületeknek is dolgozik vagy dolgozott. Például a Budavári Önkormányzat egyéni vállalkozóként 2020-ban kötött vele tanácsadói megbízási szerződést 350 ezer forintos havi díjért (és később a cégével 444 500 forintért), akárcsak Terézváros.

Őrsi 2022 októberében igazolta le a Staterát 171 450 forintért, viszont Varga már előtte is a stábjához tartozott – egyéni vállalkozóként 150 ezerért 2019. decembere óta. A politikai tanácsadó a 2010-es években a Policy Solutions elemzőjeként szerepelt a sajtóban, de a neve a Heinrich Böll Stiftung, a német zöldpárti szövetség alapítványának anyagaiban is előkerül.

És még valahol: a Partizán 2020-as riportjában, amelyben Gulyás Márton egyebek mellett azt a kérdést feszegeti, hogy nem összeférhetetlen-e Varga önkormányzati alkalmazása, ha egyúttal a rövid távú lakáskiadást szervező nemzetközi cégnek, az Airbnb-nek is nyújt tanácsadási szolgáltatást Budapesten. A megszólaltatott polgármesterek szerint nem…

Ami a Positum Plus Kft.-t illeti, ez az MSZP-s Török Ottó, azaz Őrsi Gergely egyik párttársának a cége. A társasággal egy határozott idejű szerződést kötöttek, amely 2023.05.16-tól 2024.02.15-ig volt érvényben, és havi 381 ezer forintos megbízásra szólt.

Török régi bútordarab – de majd látni fogjuk, hogy nem a legrégibb. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter 2007. január 1-jével őt nevezte ki a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet főigazgatójává. 2008. szeptember 2-től pedig a leköszönő Elbert Gábort váltotta a sport-szakállamtitkári székben, ahonnan 9 hónappal később Bajnai Gordon állította fel.

2014-ben önkormányzati képviselőjelölt volt a harmadik kerületben, ahol tavaly egyébként az MSZP bejelentette, hogy a DK-ba dezertáló Kiss Lászlóval szemben készek elindítani, amennyiben nem lesz előválasztás Óbuda-Békásmegyeren. Emellett 2019 óta Pécsett tanácsadóként, majd polgármesteri sportbiztosként tevékenykedik. De, mint látjuk, van ideje a második kerületre is.

(Csak érdekességképpen: 2021-ben Őrsi Gergely megnyitott egy a kerület sportéletét bemutató kiállítást. –Milyen sporttörténete lehet a II. kerületnek? Számtalan olimpiai bajnok élt és él itt – ennyit tudott mondani az eredményekről, szóval, nem csoda, hogy segítséget kért.)

A következő név Dr. Loránd Gergelyé, aki a havi 220 ezer forinttal honorált tanácsadás mellett az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának tagja. Egyszer indult az önkormányzati választáson, 2010-ben, de nem jutott be még listáról sem. Kitartása azonban kifizetődőnek bizonyult, hiszen már egy 2019. november 6-i dokumentum kabinetkoordinátorként említi – jelentsen ez bármit is. És amúgy öntudatos antifasiszta/színi kritikus. Legalábbis erre enged következtetni, hogy 2011-ben aláírt egy petíciót, amely szerint „Budapest regnáló főpolgármestere Dörner György színigazgatói kinevezésével közpénzen megalapította a Magyar Köztársaság első újnyilas színházát. Ez gyalázat.”

A Tűzfalcsoport oknyomozói végül Baranyi Máriáról is bővebben szót ejtenek. Ő, mint azt már fentebb kifejtették, igazi matuzsálem. 1994 és 1998 Horn Gyula titkárságvezetője volt, s később is mellette dolgozott. Aztán egy rövid időre feltűnt Márki-Zay Péter mellett Hódmezővásárhelyen, 2020. március 23-tól viszont havi bruttó 200 ezer forintért dolgozik a második kerület külkapcsolatainak fejlesztésén.

Ezek szerint szerepe volt többek között abban, hogy Budapest és Bécs második kerülete együttműködési megállapodást kötött. Az eseményről az eurocommpr.at tudósított, s azt írta: „az együttműködés középpontjában főként önkormányzati, kulturális és demokráciapolitikai kérdések állnak (…). Az egyezmény aláírását követően a két kerületi vezető” sétált egyet a Práterben, felültek az óriáskerékre, és mentek egy kört a szellemvasúttal. „A Práter után Őrsi Gergely és kísérete a Naschmarktra is ellátogatott, hogy ötleteket gyűjtsön a Fény utcai piac tervezett átalakításához.”

A beruházás, amire a cikk utal, tavaly kezdődött el és semmilyen róla szóló cikkben nem találni utalást sem a Naschmarktra. Persze, ez nem jelent semmit.

A fentieken túl az önkormányzati lista megemlíti még az Axing Kft.-t, amely közel 4 millió forintért vett vagy vesz részt egy energiahatékonysági projektben, valamint Szalai Krisztina egyéni vállalkozót, aki művészeti és kulturális tanácsadásért havi 260 ezer forintot kap 2023.05.01-től 2024.05.31-ig.

Utóbbi valószínűleg azonos Cserna Antal színművész feleségével, Szalay Krisztinával. Ha igen, akkor korábban a GENERALP-ART-i Kkt-vel is dolgozott Őrsi Gergelynek. A társasággal 2020. március 1-jén kötöttek egy havi bruttó 250 ezer forintos szerződést, amelynek értelmében „kulturális, elsősorban színművészeti programokat szervez (-ett), és részt vesz (-ett) azok megvalósításában, továbbá – igény alapján – felkészíti (-ett) Őrsi Gergelyt kulturális kérdésekben”.

Szalay szintén színész, és a baloldali összefogás önkormányzati képviselőjelöltje volt 2019-ben. Egy évvel később pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy felolvasóestet szervezett a második kerületi Átriumba, méghozzá a Meseország mindenkié című LMBTQ-mesekönyvből. Eredetileg Őrsi Gergely is vállalt egy fejezetet, de a polgármester végül lemondta a fellépést.