"Sikeres évet zártunk, mindhárom saját magunk elé állított célt elértük: az utánpótlásbázist megerősítettük, a felnőtt csapatot átvettük, és eredményesen szerepeltettük az NBI-ben. Elégedettek vagyunk a 8. helyezéssel. További célunk volt a gazdálkodásunk megszilárdítása, amihez komoly állami és társasági adótámogatásokat kaptunk" - mondta Szemenyei István, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) ügyvezetője.
Jövőre a csapat tovább erősödik, visszatér többek között a csapathoz a 75-szörös válogatott balátlövő, Bulath Anita, aki a legutóbbi szezont a dán Viborgban töltötte, illetve a 62-szeres válogatott balszélső, Vincze Melinda.
"Korábban hat évet már játszottam Dunaújvárosban, most nagyon bízom a jövő évi sikeres szereplésben" - mondta Bulath. "Dunaújvárosnak varázsa van, többek között ezért is térek haza" - tette hozzá az Érdről érkező Vincze.
Rajtuk kívül nyártól Újvárosban folytatja pályafutását a korábbi junior válogatott kapus, Vígh Vivien, illetve a szintén veszprémi jobbszélső, Hosszú Boglárka.
Mátéfi Eszter vezetőedző a jövő évi felkészülésről elmondta, hogy július 15-én kezdi az alapozást a társaság és augusztus végére nemzetközi tornát szerveznek Dunaújvárosban.