Vágólapra másolva!
Nincs hivatalos információ, gyakorlatilag senki nem tud semmit arról, hogy mikor, milyen formában és milyen körből választ új szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége. Nyilasi Tibor szerint már minden eldőlt: az eddigi megbízott szakvezető, Gellei Imre lesz a "befutó".

Az FTC egykori 70-szeres válogatottja s későbbi edzője szinte valamennyi szurkolói szavazás és közvélemény-kutatás favoritja, de nyilatkozataiból egyértelműen kiderült: Bozóky Imre MLSZ-elnökkel tárgyalt ugyan, de szóba sem került a kapitánykérdés. "Logikus is lenne, ha Gelleit választanák meg szövetségi kapitánynak, mert eddig az utánpótlás-együttest irányította, tehát biztosított volna a folyamatosság" - magyarázta megérzéseit.

Gellei - ideiglenesen, a románok és az olaszok elleni vb-selejtezőre (0-2 és 0-1) - azt a Bicskei Bertalant váltotta a válogatott kispadján, aki 1998 márciusától 2001. szeptember 2-ig volt kapitány, s amikor gyakorlatilag eldőlt, hogy csapata nem lesz ott a jövő évi vb-n, felbontották a 2002. december 31-ig érvényes szerződését.

Az MLSZ legközelebbi elnökségi ülésére csütörtökön kerül sor, a napirenden nem szerepel a kapitányválasztás, de az "egyebek" között sor kerülhet rá. A szövetség illetékesei az elmúlt napokban csak annyit erősítettek meg, hogy a november 14-én esedékes, Macedónia elleni barátságos meccsen már új kapitány irányítja majd a magyar együttest.

Korábban: