Vágólapra másolva!
A zalaegerszegiek két játékosát, Kenesei Krisztiánt és Molnár Balázst is nélkülöznie kell Gellei Imre szövetségi kapitánynak a szerdai, Horvátország elleni válogatott labdarúgó-mérkőzésen. Mindkét futballistának a combhajlító-izma sérült meg a szombaton Újpesten lejátszott bajnokin.

Gellei a vésztartalékok közül hív majd helyettük új játékost, ha a légiósok között lesz olyan, aki esetleg nem tudja vállalni a szereplést.

A válogatott hétfőn reggel utazik Pécsre, a kerethez a Baranya megyei székhelyen csatlakozik Tököli Attila, illetve a Németországból érkező Bódog Tamás, Király Gábor és Dárdai Pál. Hétfő délután edzés szerepel a programban, kedden 16.45 órakor a mérkőzés helyszínén gyakorol a magyar, 18 órakor a nap folyamán megérkező horvát együttes. "Akármilyen összeállításban lép pályára ellenfelünk, nehéz mérkőzésre számítok" - mondta a szövetségi kapitány. "Szükség van arra, hogy komoly ellenfelekkel találkozzunk, mert csak ilyen összecsapásokból lehet profitálni."

A pécsi mérkőzésre 1200 és 2000 forintos áron kapható belépő, a találkozót a Duna Televízió élőben közvetíti.

Korábban:

Soproni újonc a Gellei-keretben