Vágólapra másolva!
Minden spanyol országos napilap a címlapon emlékezett meg a pénteken Barcelonában elhunyt Kubala Lászlóról. A legendás labdarúgót a Nou Camp-stadion díszpáholyában ravatalozták fel, és a klub vezetősége egynapos gyászt rendelt el.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Kubala László 1971-ben

A Marca Kubala kedvenc mondásával kezdi írását: "akarni, tudni, bírni". A Real Madrid lapja idézi Joan Gaspart, a Bacelona elnökének szavait: "Kubalát nemcsak a helybéli drukkerek csodálták, hanem minden futballrajongó, sőt azok is, akik nem szeretik a labdarúgást". A klubvezető kiemelte, hogy az egykori sztár új játékstílust vezetett be, és mindig ügyelt erőnlétére.

A nem szaklapok közül az El País "Útban az örök dicsőség felé" című cikkében emlékeztet, hogy Kubala volt az első futballista, aki labdavezetés közben nem a labdát nézte, hanem előre szegezte a tekintetét.

Az ABC idézi Joan Clos barcelonai főpolgármester szavait, aki szerint "Kubala művészetté változtatta a labdarúgást (...), bűvész volt, mester és mindenki bálványa". A lap közli Alfredo di Stéfano értékelését: "Kubala azt csinált a labdával, amit akart (...), és mind játékosként, mind edzőként a világ legjobbjai közé tartozott". Az ABC Puskás Ferenc szavait is felhozza: "Ő volt a magyar labdarúgás egyik legnagyobb alakja, de talán még nagyobb volt a Barcelonában, ahol képességei kiteljesedhettek".

Korábban:

Elhunyt Kubala László
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!