Vágólapra másolva!
Új szakmai stábbal és részben új menedzsmenttel kezdi meg a felkészülést a tavaszi szezonra január 10-én a Debrecen labdarúgócsapata. Szima Gábor elnök vasárnapi debreceni sajtótájékoztatóján elmondta, a klub életében bekövetkezett radikális változások után is a bajnoki cím megszerzése a céljuk.

Az elnök a szakmai stáb és a menedzsment tagjainak bemutatásakor felhívta a figyelmet: a korábbi években nem kellett célokat kitűzniük maguk elé, evidens volt, hogy a DVSC-TEVA a bajnoki címért játszik. Tavaly azonban feltűnt egy komoly anyagi és szakmai háttérrel rendelkező vetélytárs, a Videoton, így vele a mostani szezonban és a jövőben is nagy verseny várható. Mindehhez még hozzáfűzte, hogy a bajnoki címvédéshez idén a fehérváriak botlásai is kellenének.

Zdenek Scasny, a csapat decemberben megbízott cseh vezetőedzője úgy fogalmazott: egyebek mellett a Debrecenben kitűzött célok és a csapat utóbbi években elért eredményei miatt döntött úgy, hogy elfogadja a klub ajánlatát. Egyúttal annak a véleményének adott hangot, hogy Herczeg Andrástól jó alapokkal veszi át a csapatot, és jelezte: kemény munkával visszavezetné a gárdát a tabella élére.

A vezetőedző munkáját Meszlényi Tibor fogja segíteni, aki legutóbb a szlovákiai Dunaszerdahely vezetőedzője volt. A tavaszi szezonra felkészülésben segítségükre lesz két görög edző is, akiket Zdenek Scasny a Panathinaikosznál töltött edzősködése idején ismert meg. Egyikőjük néhány napra érkezik Debrecenbe és a játékosok állapotfelmérése lesz a feladata, míg másikuk erőnléti edzőként segíti az alapozást a tavaszi bajnoki rajtig.

A DVSC-TEVA kapusedzője a klub korábbi saját nevelésű játékosa, Erdélyi Miklós lesz. A 30 éves tréner legutóbb a klub utánpótlásánál dolgozott, valamint a Nyíregyháza csapatánál védett.

Az együttes technikai igazgatójaként is egy korábbi saját nevelésű Loki-játékos, a 32 éves Frida Ferenc tevékenykedik majd. A technikai vezetőséggel járó munka mellett feladata lesz egy GPS-rendszer használata, amellyel a játékosok terhelését mérik és ellenőrzik, ezáltal segítve az edzők munkáját.

Sándor Tamás, a szurkolók korábbi kedvence, aki szintén a klub saját nevelésű játékosa volt mostantól pályaedzőként fog dolgozni az NB I-es és az NB II-es csapatnál. Mint mondta, elsősorban a tapasztalatszerzés a célja az edzői munka terén, amelyhez tavaly szerezte meg az A-licences képesítést. A profi futballtól két éve visszavonult "Tobe" feladata egyebek mellett a fiatal játékosok egyéni felkészítése.

A szakmai stábról szólva Szima Gábor hozzátette: a jövőben Herczeg András szakmai igazgatóként az utánpótlást fogja felügyelni az NB III-as csapattól lefelé egészen a hat éven aluli gyerekekig.

A klubigazgatói teendőket a jövőben Róka Géza látja el, aki korábban az MLSZ-nél több poszton is megfordult, főleg a szervezet nemzetközi kapcsolatai tartoztak hozzá. A jogi és sportmenedzseri végzettséggel is rendelkező szakember elmondta: az MLSZ-szel és a nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartás és ügyintézés, a klub jogi ügyeinek koordinálása, valamint a kommunikáció és a marketing feladatok irányítása fog hozzá tartozni.

Szima Gábor a hétfőn induló alapozásról és a játékoskeret esetleges változásairól elmondta: hat-hét próbajátékost hívott meg a klub, akik először az utánpótlás csapatnál bizonyíthatnak. A vasárnap az egyik internetes szaklapon megjelent információról - mely szerint a Zalaegerszeg játékosa, s Gyula a DVSC-TEVA-hoz igazolt - elmondta: tárgyalnak vele, de megállapodás a hírekkel ellentétben még nem született.

A zalaegerszegi klub honlapja ugyanakkor már vasárnap koradélután kész tényként közölte a középpályás Debrecenbe távozását.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!