Vasárnap a Videoton a Ferencvárost fogadja a labdarúgó NB I 10. fordulójának rangadóján, a Fradi holland edzője így nyilatkozott a Fradi Mediának: "Támadni szeretnénk, de nagyon fontos, hogy hol kezdjük el ezt a támadást, hogy meddig húzódunk vissza. Ismerjük a Videotont, okosan kell játszanunk, nem szeretnénk beleszaladni a késbe, mint a Sporting" - utalt Ricardo Moniz arra, hogy az Európa Ligában a fehérváriak csütörtökön 3-0-ra verték a portugál sztárcsapatot.
A holland szakember hozzátette, hogy nem csak kontrázni tud a Videoton, vannak kreatív játékosai, és bár valószínűleg lesz egy kis fáradtság rajtuk az EL-meccs miatt, de szerinte elég bő a keretük ahhoz, hogy tudják ezt ellensúlyozni.
Paulo Sousa, a Videoton portugál mestere is szoros meccsre számít. "Nagyon örülök, hogy a Ferencváros jó formában van az utóbbi időben, hiszen a magyar labdarúgás egyik legfontosabb klubja, jó látni, hogy eredményesek. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy nehéz meccs lesz számunkra a vasárnapi. Mindössze egy napunk van a felkészülésre, de tudjuk, mire számíthatunk a Fraditól. Ez egy másik sorozat, teljesen más mérkőzés, más körülményekkel, de itt is ugyanúgy három pont jár a győzelemért, mint az Európa Ligában" - mondta Sousa a klub honlapjának.