Az In memoriam Csatáry László feliratú drapériát a második félidő közepén emelték fel a Fradi-szurkolók, és az m2 közvetítésében is látni lehetett a szöveget.
Csatáry ellen háborús bűntettek miatt folyt eljárás Szlovákiában és Magyarországon is. Azzal vádolták, hogy 1944-ben gettóparancsnokként 12 ezer zsidó begyűjtéséhez, kínzásához és kivégzéséhez nyújtott segítséget.
Az itthon ellene indult eljárást júliusban felfüggesztették azzal az indokkal, hogy a férfit a bűneiért egyszer már elmarasztalták: 1948-ban Szlovákiában halálra ítélték, de életfogytiglanra enyhítették a büntetését.
Az MLSZ fegyelmi bizottsága foglalkozni fog kiírással, a szövetség már most leszögezi közleményében: "Futballpályán semmifajta burkolt vagy nyílt politikai állásfoglalásnak, mások méltóságát, nemzeti érzését sértő megnyilvánulásnak nincs helye."
Az FTC 2-0-ra nyert az MTK ellen a rangadón.