Más hadrendben álltunk fel, mint ahogy szoktunk, úgy érzem, ezzel kicsit megleptük a Ferencvárost, voltak helyzeteink az első félidőben és a második elején is
- nyilatkozta Sándor György a 4-0-s vereség után a Vidi.hu-nak.
"Sajnos egy kontra után megszerezte a vezetést a Fradi, aztán mindent egy lapra feltéve támadtunk, kinyíltunk, és újabb kontrák után újabb gólokat kaptunk" - folytatta a válogatott középpályás.
Úgy érzi, a Videoton a végén már csak rohant az eredmény után, és egy elég csúnya vereség lett a vége. "Gratulálok a Ferencvárosnak, de azt gondolom, nem kellett lehajtott fejjel lejönnünk a pályáról így sem. Azt viszont hozzáteszem, hogy pokoli rossz érzés elveszíteni egy döntőt. De minél előbb össze kell magunkat szedni, hiszen vasárnap már bajnokit játszunk" - mondta a csapatkapitány, akiről egyelőre nem tudni, hogy marad-e vagy megy, a szerződése mindenesetre nyáron lejár a bajnokcsapatnál.
Thomas Doll Fradi-edző szintén azt mondta a meccs után, hogy nehéz dolga volt a győztes csapatnak az elején.
"Nem találtuk a játékunkat, miután a Videoton két csatárral játszott. Sok labdát veszítettünk, de szerencsére a kapunkban ott ált Dibusz Dénes."
A Videoton vasárnap a Kecskemétet fogadja 16.30-kor.