„Nem tudjuk komolyan venni a nyíregyháziak közleményét, mert esetükben az UEFA-ra hivatkozni legalább annyira komoly, mint az amúgy szabályos, csak tévedésből elutasított licencükre, ugyanis nem történt meg a kapcsolatfelvétel a klub és az európai szövetség között. Amire ők utalnak, az egy korábbi, általános jellegű tájékoztató levél, amelyben a szövetség felhívta a klubok figyelmét arra, hogy a játékosok jogviszonyát a helyi törvényeknek megfelelően rendezzék" - nyilatkozta Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője a Nemzeti Sport Online-nak.
Sipos szerint a Nyíregyháza a licenceljárás, valamint a fellebbezés során sem jelezte, hogy munkaügyi problémáik lennének a brazil Diego Balbinot szerződésével. Balbinotnak tartozott a klub, amiért a játékos a FIFA-hoz fordult, és végül a Nyíregyháza azért nem kapott licencet, mert csak a sokadik határidő után fizetett. Sipos szerint a Nyíregyháza azzal elismerte a tartozását és a fizetési kötelezettségét, hogy a FIFA két évvel ezelőtti határozatát, amelyben fizetésre kötelezték a klubot, semmilyen fórumon nem vétózták meg.
"A most bedobott munkaügyi indoklás akkor, és azóta sem merült fel sehol. Csak most, utólag álltak elő ezzel a magyarázattal. Amikor neveztek, tudomásul vették a feltételeket, hogy nemcsak jogaik, hanem kötelességeik is vannak" - mondta az MLSZ szóvivője.
A Nyíregyháza korábban azzal érvelt, hogy az UEFA és a profi labdarúgók szerveztének a főtitkárai azt írták az MLSZ-nek, hogy a játékosokkal kapcsolatos munkaügyi vitákat a magyar jogrendszer a Munkaügyi Bíróság hatáskörébe utalja, vagyis a magyar jogszabályok szerint kell elbírálni. A klub szerint a FIFA nem kompetens ilyen ügyben, a szövetség mégis rá hivatkozik.