Hétfő délután vált hivatalossá, hogy Radót leigazolta az FTC. A csatár Pápán született, 15 éves koráig ott játszott, majd a Haladáshoz szerződött.
Az NB I-ben 18 évesen mutatkozott be, az első idényében 12 meccsen két gólt lőtt, nyolc gólpasszt adott, de főleg a gyorsaságával, robbanékonyságával hívta fel magára a figyelmet - közölte a Fradi.hu.
Később szinte minden fordulóban kiemelkedőt nyújtott a Haladásban, amelyben házi gólkirály lett, a bajnokságban pedig a negyedik legjobb gólvágó. Abban az idényben a Hivatásos Labdarúgók Szervezete az NB I legjobb 21 éven aluli játékosának választotta.
Az előző szezonban, ősszel sérüléssel bajlódott, de tavasszal formába lendült, hat góllal és négy assziszttal segítette bent tartani a szombathelyi csapatot.
Tagja volt az U19-es és az U21-es válogatottnak is, és már a felnőttek keretébe is meghívták.