Az amerikai kormány 6 milliárd dollár értékű új katonai felszerelést rendel Ukrajnának

Orosz-ukrán háború
Orosz-ukrán háború
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok 6 milliárd dollár értékű új katonai felszerelés ukrajnai szállítása mellett kötelezte el magát pénteken.
Vágólapra másolva!

A védelmi minisztérium bejelentése szerint az ukrán hadsereg számára új megrendelés formájában jutnak majd el az eszközök, amelyeket közbeszerzésként az amerikai hadiipar szereplői és egyéb partnerek gyártanak le. A Pentagon segítségnyújtásról szóló közleménye hangsúlyozza, hogy a pénteken bejelentett biztonsági csomag az úgynevezett Ukrajnai Biztonsági Támogatási Kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative) részeként jut majd el Ukrajnába.

Elképesztő haditechnikai eszközöket kapnak

A részletezett lista szerint különböző légvédelmi eszközök, köztük Patriot rakéták szerepelnek az ukrán haderőnek szánt megrendelésben, valamint korszerű rövid és középhatótávolságú föld-levegő rakétarendszerekben (NASAMS) használatos rakéták, romboló lőszerek, különböző radarok, 152 és 155 milliméteres lövedékek, fegyverzetek szállítására alkalmas taktikai járművek és drónok elhárítására alkalmas eszközök.

háború, ukrajna
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter (b) és Charles Brown tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke az Ukrajnának nyújtandó katonai segély részleteit ismerteti a Pentagonban tartott sajtótájékoztatón 2024. április 26-án. A szenátus három napja szavazta meg az Oroszországgal hadban álló Ukrajnának szánt újabb segélycsomagot, miután a képviselőház április 20-án jóváhagyta a 61 milliárd dolláros csomagról szóló törvényjavaslatot.
Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Az amerikai kormány szerdán már bejelentett egy azonnali, 1 milliárd dolláros katonai szállítmányt Ukrajna számára, amit az amerikai hadsereg készleteiből hívnak le.

Az Egyesült Államok fegyverszállításainak újraindítását az tette lehetővé, hogy az amerikai Kongresszus elfogadta az új, 60,8 milliárd dollárról szóló ukrajnai támogatási keretet, majd szerdán Joe Biden elnök aláírásával törvényerőre is emelkedett

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK