Vágólapra másolva!
Nem kevesebb, mint 386 millió forintba került a szolnoki sportcsarnok felújítása az önkormányzat által biztosított saját erőn felül, 119 milliót az ISM-től kapott a város, míg a Környezetvédelmi Minisztérium 79 millióval járult hozzá az épület azbesztmentesítéséhez. A beruházás során a most már klimatizált csarnok alapterületileg is bővült, méghozzá 1160 négyzetméterrel.

A meglévővel szemben új, 450 fős közönséglelátó, bemelegítő-, kondicionáló- és konferenciaterem, valamint korszerű öltözőblokk épült. Ultramodern eredményjelzővel és nem utolsósorban újjáalakított játéktérrel várja az új csarnok a sport és a kulturális rendezvények szereplőit, s természetesen a nézőket. A létesítménybe rendezvénytől függően mintegy 2500-3000 érdeklődő fog elférni a jövőben.

A sportcsarnok ünnepi programja délután az óvodások játékos sportvetélkedőjével kezdődött, amit teremfoci követett, de azon már az öregfiúk vettek részt. A Szolnoki MÁV MTE együttese találkozott az egykori válogatottat is megjárt futballistákból - többek között Szendrei, Kiprich, Eszterházy, Gyimesi - álló alkalmi legénységgel. Hatalmas csatát hozott a mérkőzés, amely után a válogatott örülhetett 6-5-ös győzelmének.

A folytatásban zsúfolásig megtelt a sportcsarnok publikuma, előttük a szolnoki kosárlabd "aranycsapata" - amely 1991-ben nyert bajnoki címet - randevúzott a parlament válogatottjával. A kétszer húszperces futó órával mért derbit az Olajbányász nyerte 64-44-re. Mesterük, Rezák László csak annyit mondott a meccs után: "Döbbenetes, hogy a fiúk nem felejtették el az akkor tanult figurákat, ma is jól alkalmazzák azokat."

Ezt követően a szolnoki közélet kispályás futball-legénysége a kormány és az ISM vegyes csapatával mérte össze tudását. A kormány együttesében kapott helyet Orbán Viktor miniszterelnök, aki azt mondta a mérkőzés előtt, hogy ez olyan meccs lesz, amelyiknek az eredménye nincs előre megbeszélve. Nos, a vendéglátók szereztek vezetést, Szalay Ferenc szolnoki polgármester púpozta ki a parlamentiek hálóját, már-már győztesnek látszott a "közélet", ám Deutsch Tamás az utolsó pillanatban kiegyenlítette az övéi hátrányát. Ezután már nem maradt más hátra, mint az ünnepség csúcspontja: Orbán Viktor miniszterelnök, Deutsch Tamás sportminiszter és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere átadta a megújult létesítményt.

Varga Csaba

Ajánlat:

Szolnoki siker a stadionavatón