Vágólapra másolva!
Hanga Ádám idénycsúcsot jelentő 23, Lóránt Péter pedig 10 pontot dobott hétvégén az olasz kosárlabda-bajnokság 24. fordulójában.

Az Avellinót erősítő - és februárban az All Star-gálán is szerepelt - Hanga 29 perc alatt két gólpasszt is gyűjtött a Bolognával szemben, hazai pályán 96-79-re megnyert találkozón.

"Huszonöt gólpasszt osztottunk ki, ezzel a győzelemmel életben tartottunk az esélyeinket a rájátszásra. Az idénycsúcsot jelentő 23 pontnak örülök, de a győzelemnek még jobban" - nyilatkozta Hanga, hozzátéve: csapata a héten edzőváltáson esett át, az új trénernek az a feladata, hogy "felrázzon és bevezessen minket a playoffba".

A szintén válogatott Lóránt - aki januárban írt alá a Pesaróhoz - 27 perc alatt öt lepattanót is szedett a Velencében elszenvedett 82-74-es vereség alkalmával.

"Jól kezdtünk, de a második félidőben nem adott esélyt a harmadik helyen álló Venezia. A mögöttünk lévő Caserta is kikapott, így továbbra is három győzelemre vagyunk a kiesést jelentő utolsó helytől" - mondta a 29 éves kosaras.

Hangáék a 12., Lóránték pedig a 15. helyen állnak a 16 csapatos élvonalban.