Vágólapra másolva!
A magyar női válogatott előbb egy dudaszós kosárral kapott ki a németektől az elődöntőben, majd 21-10-re kikapott a kanadaiaktól is vasárnap a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtorna harmadik, utolsó kvótát érő helyért zajló mérkőzésén, ezzel pedig nem szerezte meg az indulási jogot a párizsi olimpiára.

A debreceni Nagytemplom előtti Kossuth téren felállított, kiváló hangulatú arénában a Böröndy Vivien, Kiss Virág, Papp Klaudia, Szabó Fanni összetételű gárda a csoportelsőség megszerzése után a negyeddöntőben viszonylag simán, 16-9-re verte a cseheket, majd az elődöntőben egy utolsó másodperces kosárral 19-17-re kikapott Németországtól. A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott így a bronzmérkőzésen Kanadával találkozott, egy sorsdöntő mérkőzésen, hiszen a hajdúsági viadalról az első három együttes (azaz a két elődöntő, illetve a bronzmérkőzés győztese) mehet az olimpiára.

3x3-as kosárlabda, 3x3, magyar válogatott, női, Böröndy Vivien, Kiss Virág, Papp Klaudia, Szabó Fanni
A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott 2021-hez hasonlóan ezúttal is egy lépésre volt az olimpiai kvótától - most sem sikerült a bravúr
Fotó: hunbasket.hu

A női csapat 2021-ben is egy győzelemre volt a tokiói kvótától, szintén Debrecenben, de akkor a sorsdöntő mérkőzésen kikapott Olaszországtól. Ezúttal a 2022-ben világbajnoki ezüstérmes Kanada volt az ellenfél a vasárnap esti tízperces találkozón, és az észak-amerikaiak hamar 3-0-s előnyre tettek szert. A magyar válogatott megkezdte a zárkózást, de 7-4-nél megint három pont volt a kanadaiak előnye, sőt, egy jó sorozattal 10-4-re is vezetett az ellenfél. Ezután sikerült pontot szereznie a magyaroknak, de három és fél perccel a vége előtt már 14-6 volt az állás.

A szurkolók és Kiss Virágék egy pillanatig nem adták fel a mérkőzést, de nem volt reális esély az egyenlítésre vagy a fordításra, és végül vereséggel zárt Magyarország. Az eredménnyel eldőlt, hogy a férfi után a női 3x3 kosárlabda-válogatott sem lesz ott a párizsi olimpián, ahol tehát összesen négy magyar csapat szerepelhet: a női és a férfi vízilabda- és kézilabdacsapat.

3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtorna, nők, bronzmérkőzés:

Magyarország–Kanada 10-21

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30