Vágólapra másolva!
Áprilisban jelenik meg a Chess Informant 95. kötete. A legújabb kiadvány az előfizetők számára már letölthető a www.sahovski.co.yu honlapról. A könyv tavaly októbertől az idei esztendő január végéig tartó versenyidőszak legjobb játszmáit, megnyitáselméleti érdekességeit, hatásos kombinációit, tanulságos végjátékait gyűjti csokorba. Többek között a Hanti-Manszijszkban  megrendezett Világkupa, a decemberi Orosz Szuperbajnokság, a januári Corus szuperverseny, rangos nyílt versenyek partijait elemzik. Döntött a nemzetközi zsűri, a 94-es kötet legjobb partijának a San Luis-i világbajnokságon játszott Anand-Adams összecsapást választotta. A legértékesebb megnyitáselméleti újítás díját is ez a játszma érdemelte ki. A kötetben ezúttal a spanyol színekben játszó, egykori lett szuperklasszis, Alekszej Shirov pályafutását mutatják be.

A május 20. és június 4. között Torinóban megrendezésre kerülő sakkolimpia előtt bőven lesz lehetősége a résztvevőknek és a sakkrajongóknak is, hogy áttanulmányozzák a Chess Informant immár 95. kötetét, amely 899 játszmát, illetve megnyitáselméleti szempontból érdekes parti részletét elemzi. Belgrádban negyven éve jelent meg az első könyv, s a kiadvány túlélt minden megpróbáltatást, nehézséget. A szerkesztőség lépést tart a kor követelményeivel is, a 94 kötetben megjelent elemzett játszmák a ChessBase, a Chess Informant Expert és a Chess Assistent programokra elkészített 2 DVD lemezzel is elérhetőek, 1-91, illetve 92-94 megosztásban.

A 95-ös kötet egyik főszereplője a spanyol színekben versenyző Alekszej Shirov. A szuperklasszis pályafutását legérdekesebb partijain, érdekes kombinációin, végjátékain keresztül ismerhetjük meg. Shirov a nemzetközi zsűri tagja is, akik szavaznak az előző kötet legjobb, legérdekesebb játszmáiról is. Értékelése helyett ezúttal csak bocsánatkérő levelet küldött, számos kötelezettsége mellett nem tudta a szerkesztőség által javasolt partikat tüzetesen átnézni, s ezért nem vállalkozott a voksolásra. A 94-es kötet legjobb partijaira így csak nyolc főből álló grémium szavazott. Az első hely kérdése azonban nem lehetett kétséges, a San Luis-i világbajnokságon játszott Anand-Adams parti nyerte el a szakértők tetszését, főlényesen, a megszerezhető 80 pontból 64-gyel nyert. Anand újítása megnyerte a másik versenyt is, megnyitáselméleti szempontból is a legjelentősebb játszmának választották.

A sakkrajongók szívesen idézik fel a vb-n látott Szvidler-Topalov partit is, a bolgár világbajnok a végső eredmény szempontjából is fontos összecsapásnak tartja. A bátran megjátszott újítás, a bonyolult középjáték, az orosz nagymester időzavarban elkövetett döntő hibája ellenére igazán érdekes az ütközetet, 44 pont a jutalma. Kevésbé örülünk a harmadik helyezést elért parti végeredményének, Lékó Péter világossal szenvedett vereséget Viswanathan Anandtól az orosz huszárjátékban, 41 pont az értékelés. Nagymesterünknek többek között a vereség miatt kell a következő világbajnoki ciklusban világbajnok-jelölti meccseket játszania.

Tetszetős az orosz csapatbajnokságon aratott Peter Szvidler győzelem a Grünfeld védelemben az ukrán Alekszandr Mojszejenko ellen, 36 pontot adott a nyolc nagymester a nyerésért. Csak egy ponttal méltatta kevesebbre a zsűri a német Michael Prusikin kombinációját. A sakkvilág legendájának, Viktor Korcsnojnak alighanem kevésbé tetszett a 19.Fg5!-tel bevezetett világos akció, a tetszetős motívumok igen szórakoztatóak.

A dortmundi szuperverseny újonca, az Aeroflot torna győztese, az izraeli Emil Szutovszkij a spanyol megnyitásban az orosz világbajnok Vlagyimir Kramnyikot győzte le, 30 pontot kapott a nyerése. A további díjazott partikban is a világossal játszók arattak győzelmeket: Ivancsuk - Volkov (28), Kaszimdzsanov - Anand 27), Karjakin - Radzsabov (25), Anand - Kaszimdzsanov (23).

Anand,V (2788) - Adams,M (2719)
Spanyol megnyitás [C92]
San Luis, 2005

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Fb7 10.d4 Be8 11.Hbd2 Ff8 12.a4 h6 13.Fc2 exd4 14.cxd4 Hb4 15.Fb1 c5 16.d5 Hd7 17.Ba3 c4 18.axb5 axb5 19.Hd4 Vb6 20.Hf5 He5 21.Bg3 g6 22.Hf3 Hed3

Forrás: [origo]

23.Vd2!

Juszupov nagymester újítása, még az 1995-ös világbajnoki döntőre készülve fedezték fel a közös elemzések során. Világos a sötét királyt veszi célba, s ezért a minőségáldozat nem nagy ár. 23.Fe3 Vd8 24.Fxh6 Vf6 25.Fxf8 Kxf8 sötétre volt előnyös.

23...Fxd5?

A meglepetés hatása alatt Adams rosszul reagált, de az angol nagymesternek volt éppen mit számolnia. 23...Hxc1?-re 24.Bxc1 Kh7 25.Vxb4 gxf5 26.Vc3! Vd8 27.Vd4 nyer, 23...Ba1-re 24.Hxh6+! Fxh6 25.Vxh6 Vxf2+ 26.Kh2 Hxe1 (26...Hxc1 27.e5! Bxb1 28.e6!) 27.Bxg6+ fxg6 28.Vxg6+ Kf8 29.Fh6+ Ke7 30.Fg5+ Kf8 31.Vxd6+ Kg8 32.Vg6+ Kf8 33.Fh6+ Ke7 34.Ve6+ Kd8 35.Fg5+ Kc7 36.Ff4+ Kd8 37.Vd6+ Kc8 38.Vc7 matt következhet. A legjobb 23...Hxe1!, amire 24.Hxe1 Hxd5! 25.Hxh6+ Fxh6 26.Vxh6 Ba1! 27.Bxg6+ fxg6 28.Vxg6+ Kf8 29.Vf5+ örökös sakk a logikus befejezés.

24.Hxh6+! Fxh6 25.Vxh6 Vxf2+

Nem menti sötétet 25...Fxe4 sem, 26.Hg5 Vxf2+ 27.Kh2 Hxe1 28.Vh7+ Kf8 29.Hxe4 Vd4 30.Bxg6! Bxe4 31.Fxe4 Ve5+ 32.Kh1 Hf3 (32...Ba1 33.Bg8+ Ke7 34.Vh4+ Vf6 35.Vxe1) 33.Fxf3 nyer.

26.Kh2 Hxe1

Tetszetős világos nyerése 26...Hxc1-re is 27.exd5! Hcd3 (27...Bxe1 28.Fxg6!) 28.Be6!-tal

Forrás: [origo]

27.Hh4!

A sötét királyállás többé nem védhető, a kishitű 27.Bxg6+ fxg6 28.Vxg6+ Kf8 29.Vf6+ csak remi.

27...Hed3

A g6 mezőn elvérzik sötét egyéb változatokban is. 27...Be6-ra 28.exd5 Bf6 29.Hxg6 fxg6 30.Bxg6+ Bxg6 31.Vxg6+ Kf8 32.Vxd6+ Kg8 33.Vg6+ Kf8 34.Fh6+ Ke7 35.Fg5+ Kd7 36.Ve6+ Kc7 37.d6+! Kb7 (37...Kb6 38.Fe3+) 38.Fe4+ Kb6 39.Fxa8 nyer; 27...Hf3+-ra 28.Hxf3 Fxe4 29.Fxe4 Bxe4 30.Hg5 Be1 31.Vh7+ Kf8 32.Bf3 a fonalas nyerés; 27...Ba7-re 28.Hf5! (28.Hxg6? Vxg3+! 29.Kxg3 fxg6) 28...Vxg3+ 29.Hxg3! Fc6 30.Fg5 Be6 31.e5! dxe5 32.Hh5! végzi ki sötétet.

28.Hxg6 Vxg3+ 29.Kxg3 fxg6 30.Vxg6+ Kf8 31.Vf6+ Kg8 32.Fh6 és sötét feladta

Szvidler,P (2738) - Topalov,V (2788)
Szicíliai védelem [B90]
San Luis, 2005

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fg5 h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 Fg7 10.h3 He5 11.Hf5 Fxf5 12.exf5 Hbc6 13.Hd5 e6 14.He3 Va5+

Topalov szekundánsának, Cseparinovnak az előkészített változata. 14...Vb6 15.fxe6 Vb4+ már előfordult a Szokolov-Szutovszkij partiban a görög csapatbajnokságon 2004-ben.

15.c3

Forrás: [origo]

15...Hf3+!

Nem ad fonalas előnyt sötétnek, de meglepetés az ellenfél számára.

16.Vxf3

Azonnal vesztett a 16.gxf3? Fxc3+ 17.bxc3 Vxc3+ 18.Vd2 Vxa1+ változat.

16...Fxc3+ 17.Kd1 Va4+! 18.Hc2

A legjobb, 18.Kc1?! Fxb2+ 19.Kxb2 Vb4+ 20.Kc1 Hd4 21.Vd1 Bc8+!? 22.Fc4 Vc3+ 23.Kb1 Bxc4 24.Hxc4 Vxc4 folytatásban az áldozott bástyáért sötétnek bőséges ellenértéke van.

18...Fxb2 19.fxe6 fxe6 20.Vb3

A tábla mellett nem könnyű megbirkózni az állással, kellemetlen érzés, hogy az ellenfél "kottából" játszhat. 20.Vg4?! Hd4! 21.Bc1 Bc8 22.Fd3 Ke7 23.Be1 Bc3 24.Kd2 (24.Ve4? Fxc1 25.Vxb7+ Kf6) 24...Va5 25.Fxd6+! Kd7 26.Fb4 Bxc2+ 27.Bxc2 Vxb4+ 28.Kd1 Hxc2 29.Vxe6+ Kc7 30.Ve7+ Kb8 31.Fxc2 Vb6 változatban a sebezhető világos király miatt sötét jobban áll.

20...Vxb3 21.axb3 Fxa1 22.Hxa1 Ke7

Sötétnek bástyája és két gyalogja van Szvidler futópárjával szemben, egyáltalában nem szokványos pozíció, bonyolult küzdelmet ígér.

23.Fd3 Bac8 24.Be1

Elegendő ellenjátéka van sötétnek a 24.Hc2 Ha5! 25.Hd4! (25.b4 Hc4 26.Ke2 Hb2) 25...e5 26.b4 Hc4 27.Hf5+ Kf6 28.Ke2 d5 29.f3 e4! 30.fxe4 dxe4 31.Fxc4 Bxc4 32.He3 Bc6 változatban is.

24...Hd4! 25.f3! Bc3 26.Kd2 Bhc8 27.Bb1!

Szvilder minőséget nyerhetett volna, de 27.Fc4 B8xc4 28.bxc4 Bxc4 után sötétnek három gyalogja van a tisztért, de számításba jön 28...Ba3!? is.

27...B3c5 28.b4 Bd5! 29.Ff2

Világosnak nagyon pontosan kell játszania, 29.Fe4?-re 29... Hxf3+ 30.Ke2 Bd2+ 31.Kxf3 Bc3+ 32.Kg4 Bd4 33.Be1 Bxb4! Jöhetett volna.

29...Kd7 30.Fe3 Hf5 31.Ff2 Hh4!?

Topalov nem akart remizni, de akár meg is fizethetett volna erőszakosságáért.

32.Fxh4 gxh4 33.Hc2 h5?!

Topalov jobbnak tartja 33...Bg8 34.He3 Bd4 folytatást.

34.Be1?!

Időzavaros baki, 34.b5 axb5 35.He3 állás Szvidler szerint sötéttel tartható.

34...Bg8 35.Kc3? a5! 36.Fc4?

Látszólag nagyon erős lépés, de kiderül, hogy súlyos elnézés. Fonalas a 36.bxa5! Bxg2 37.Hd4! Bxa5 38.Hxe6 Bg3 39.Hd4 Bxh3 40.Bb1 Bg3! 41.Bxb7+ Kc8 változat.

36...Bc8 37.He3

A halálos kötésből már nincs szabadulás, 37.Kb3 a4+!, illetve37.bxa5 Bdc5 38.He3 d5 nyert volna.

37...Bb5! 38.Kd3 Bxb4-+ 39.Fxe6+ Kxe6 40.Hc2+ Kd5 41.Hxb4+ axb4 42.Be7 b5 43.Bh7 Bc3+ 44.Kd2 Bc4! és világos feladta, mert 45.Bxh5+-ra 45...Kc6 46.Bh8 b3 47.Be8 Kc5! és Kb4 sima nyerés lett volna.

Lékó,P (2763) - Anand,V (2788)
Orosz huszárjáték [C42]
San Luis, 2005

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.c4 Hb4 9.Fe2 0-0 10.a3 Hc6 11.cxd5 Vxd5 12.Hc3 Hxc3 13.bxc3 Ff5 14.Be1 Bfe8 15.Ff4 Bac8 16.h3 Fe4 17.Hd2 Fxg2! 18.Fg4 Fh1! 19.f3

Forrás: [origo]

19...Fh4!

Anand elemzésében elárulta, hogy a 2003-as linaresi tornára már előkészítette ezt a nagyon erős lépést.

20.Bf1

Lékó Péter azonnal válaszolt, két "házielemzés" csapott össze.

20...f5 21.Fh5 g6 22.Kxh1 gxh5 23.Bg1+ Kh8! 24.Vf1

Nagymesterünk túlbecsülte esélyeit. 24.Vb3! Vxb3 25.Hxb3 b6!? 26.d5 He5 27.Hd4 Hg6 28.Fg5 Fxg5 29.Bxg5 Be3 egyenlő esélyekhez vezetett volna. 24.Fg5 Fxg5 25.Bxg5 Bg8 is remi lett volna.

24...Ff6 25.Bb1?! He7! 26.Fg5 Fxg5!

Anand visszautasította Lékó elkésett döntetlenajánlatát.

27.Bxg5 Bg8! 28.Bxg8+ Bxg8 29.Ve2 Hg6 30.Bb5?

Utolsó esély 30.Vc4 Vxc4 (30...Vd8!?) 31.Hxc4 b6 állás vállalása lehetett volna.

30...Vc6! 31.Bxf5 Vxc3 32.Bd5 Vxa3

A játszma eldőlt.

33.Kh2 Vf8 34.Ve6 Vf4+ 35.Kh1 Bf8 36.Ve2 h4! 37.Bd7 Bf7 38.Bd8+ Kg7 39.He4 Vxf3+ 40.Vxf3 Bxf3 41.Hc5 b6 42.He6+ Kf6 43.Hxc7 Bxh3+ 44.Kg1 Bd3 45.Hb5 Kg5 46.Hxa7 h3 47.Hc6 Kg4 48.Ba8 Kg3 49.Ba1 h2+ 50.Kh1 Hf4 51.He5 Be3 52.Bd1 Kh3 53.Hf7 Bg3 és világos feladta

Mojszejenko,A (2665) - Szvidler,P (2725)
Grünfeld védelem [D91]
Orosz csapatbajnokság, 2005

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Fg5 He4 5.Fh4 Hxc3 6.bxc3 dxc4 7.e3 Fe6 8.Hf3 Fg7 9.Bb1 b6 10.Hd2 0-0 11.Fe2 c5!? 12.Ff3 cxd4! 13.cxd4 Hd7 14.Fxa8 Vxa8 15.0-0 c3 16.Hf3 Bc8 17.Va4 Hf6 18.Bfc1 Hd5 19.Vc2 a5 20.a3 Va6! 21.Fg3 Fh6 22.Be1 b5 23.e4 b4!

Fenyeget bxa3-mal és Hb4-gyel.

24.He5! Fd2 25.Bf1

Világos gyorsan is elveszthette volna a játszmát 25.Bed1? Ve2 26.exd5 Ff5 27.Vb3 Fxb1 28.d6 Vxd1+ 29.Vxd1 c2, vagy 25.exd5? Ff5 26.Vb3 Fxb1 27.d6 e6 28.d7 Fxe1 29.dxc8V+ Vxc8 30.Vxb1 c2 31.Vc1 Fd2 folytatásban.

Forrás: [origo]

25...Vb5!

Sötét kikerülte a csapdákat. 25...He3? 26.fxe3 b3 27.Bxb3 Fxb3 28.Vxb3 Fxe3+ 29.Ff2, vagy 25...Ve2? 26.exd5 Ff5 27.Vb3 c2 28.d6 cxb1V 29.Bxb1 Fxb1 30.Vxf7+ Kh8 31.h3! Fe4 32.Kh2!, illetve 25...bxa3? 26.exd5 Ff5 27.Vb3 c2 28.Bbc1 változatokban kikaphatott volna.

26.a4 Vb7 27.Hf3 Fh6 28.h4 Hb6 29.d5 Fd7 30.Ba1 Hxa4 31.Hd4 Vb6 32.Hb3 Fb5 33.Bfb1 Hc5 34.Hxc5 Bxc5 35.Fe5 Bc8 36.Bd1? a4 37.d6 b3 38.d7 Fxd7 39.Vd3 Fb5 40.Vh3 Ve6 és világos feladta

Prusikin,M (2554) - Korcsnoj,V (2615)
Nimzoindiai védelem [E26]
Svájc, 2005

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 Hf6 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 c5 7.cxd5 exd5 8.Fd3 Va5?! 9.He2 cxd4 10.exd4 0-0 11.0-0 Hc6 12.f3 Be8 13.Fg5 Hd7 14.Fd2 Hf8 15.Hf4 Hg6 16.Hh5! Vc7 17.Vc2 Bf8

A futó és a huszár szép összjátéka gyorsan nyert volna 17...Hce7-re 18.Fh6! gxh6 19.Vd2 Kh8 20.Vxh6 Bg8 21.Hf6-tal.

18.Bae1 Ha5?!

Forrás: [origo]

19.Fg5!!

Világos támadása nagy erővel bontakozik ki, a szép motívumok ismétlődnek a különböző változatokban.

19...Hc4

Világos 19...Fd7-re 20.Ff6! gxf6 21.Vd2 Kh8 22.Vh6 Bg8 23.Be7-tel nyert volna. 19...f6-ra 20.Fxf6! gxf6 21.Fxg6 f5 (21...hxg6 22.Vxg6+ Kh8 23.Vh6+ Kg8 24.Hxf6+) 22.Fe8 f4 23.Vf2 Vd8 24.Hxf4! Bxe8 25.Vg3+kal vezeti győzelemre az akciót. 19...Vc6-ra 20.Ff6! gxf6 21.Vd2 és a felszakított királyállás nem védhető. 19...f5-re 20.g4! h6 21.Fxf5 Fxf5 22.gxf5 hxg5 23.fxg6 Vd6 24.h4 gxh4 25.f4 Hc4 26.f5 Bae8 27.f6 a nyerés útja.

20.Ff6! gxf6 21.Vc1! f5

Ismétlődő motívum 21...Kh8-ra a 22.Vh6 Bg8 23.Be8 nyerés.

22.Fxc4! dxc4 23.Hf6+ Kg7 24.Vg5! Vc6

Tanulságos világos nyerése 24...h6-ra 25.Hh5+ Kh7 26.Vf6 Bg8 27.Vg7+!! Bxg7 28.Hf6+ Kh8 29.Be8+-kal. 24...Vd8-ra 25.Hh5+ Kh8 26.Vh6 Bg8 27.Be8!! nyer. 24...h5-re 25.Hxh5+ Kh7 26.Vf6 Kh6 (26...Bg8 27.Be8 Fe6 28.Bxa8) 27.f4 Bg8 28.Be8 végez sötéttel.

25.Hh5+ Kh8 26.Vh6 Bg8 27.Be8!! Vxe8 28.Hf6 Ve3+ 29.Vxe3 f4 30.Ve4 Bd8 31.d5 Kg7 32.Vd4 Kh6 33.g4 a5 34.h4 Hxh4 35.Kf2 Ba6 36.Bh1 Kg6 37.Bxh4 és sötét feladta, 37... Bxf6-ra 38.Bh6+ Kxh6 39.Vxf6 matt következett volna.

Szutovszkij,E (2674) - Kramnyik,V (2744)
Spanyol megnyitás [C66]
Dortmund, 2005

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 d6 5.0-0 g6 6.d4 Fd7 7.Be1 Fg7 8.d5 He7 9.Fxd7+ Hxd7 10.Fe3! f5?! 11.Hg5 Hf8 12.exf5 gxf5 13.f4! Vd7 14.c4 Heg6 15.Hc3 h6 16.Hf3 e4 17.Hd4 h5 18.Hcb5! Kf7

Az orosz világbajnok királyát már komoly veszélyek fenyegették. 18...a6-ra 19.Hxf5! axb5 (19...Vxf5 20.Hxc7+ Kf7 21.Hxa8) 20.Hxg7+ Vxg7 21.Fd4 Vh7 22.Bxe4+ He7 (22...Kf7 23.Vb3! He7 24.Bae1 Hf5 25.Fxh8 Vxh8 26.cxb5) 23.Vc2! Hfg6 24.Fxh8 Vxh8 25.cxb5 nyert volna.

19.He6! Hxe6 20.dxe6+ Kxe6 21.Vd5+ Ke7

Forrás: [origo]

22.c5?!

Szutovszkij fölöslegesen komplikálta az állást. 22.Bad1! Bhb8 23.Hxc7! Vxc7 24.Vxf5 Hh4 (24...Hf8 25.Ff2) 25.Vxe4+ Kf8 26.f5 Ff6 27.Ff2 Be8 28.Vf4 nyer. Nem könnyebb sötét élete 22...c6-ra sem, 23.Vxd6+ Vxd6 24.Hxd6 Bhf8 (24...Ke6 25.Hxb7 Bhb8 26.Bd6+ Kf7 27.Bd7+) 25.Hxb7 Bfb8 26.Fc5+ Kf7 27.Bd7+ Kg8 28.g3 Fxb2 29.Hd6 Hf8 30.Be7 Ff6 31.Bf7 Fc3 32.Be3 He6 33.Bxc3 Hxc5 34.Bxf5 eléggé meggyőző. 22...Bhd8-ra 23.Vxb7 c6 24.Vxd7+ Bxd7 25.Hxd6 hozza világost döntő fölénybe.

22...c6 23.cxd6+! Kf8

A király menekül a veszélyeztetett zónából. 23...Ke8-ra 24.Hc7+ Vxc7 25.Ve6+!; 23...Kd8-ra 24.Vb3 cxb5 25.Bac1 Ff8 (25...Bc8 26.Bxc8+ Kxc8 27.Bc1+ Kb8 28.Va3!) 26.Bed1 Fxd6 27.Fc5 Bc8 28.Bxd6 Vxd6 29.Bd1 Vxd1+ 30.Vxd1+ Ke8 31.Vd6 Bc6 32.Vb8+ Kd7 33.Vxb7+ Bc7 34.Vd5+ nyert volna.

24.Vb3 cxb5 25.Bac1 Vf7 26.Vxb5 a6! 27.Vb6 Kg8?

Kramnyik kihagyta a 27...Ff6! 28.Bc7 Ve6 29.Bd1 Bd8 folytatást és a küzdő felekre még komoly csata várt volna.

28.Bed1 Kh7

Kramnyik már nagy bajban volt. 28...Vd7-re 29.Bc7 Vb5 30.d7 Kh7 31.Bd6! Vxb6 (31...Ve2 32.h3! He7 33.Be6! h4 34.Bxe7 Ve1+ 35.Kh2 Vg3+ 36.Kh1 Ve1+ 37.Fg1) 32.Fxb6 Hxf4 (32...Bhd8 33.Bxb7 Hxf4 34.Fxd8 Bxd8 35.Bc7! Fe5 36.Bc8 Fxd6 37.Bxd8) 33.Fe3!! He2+ 34.Kf1 f4 35.Fb6 f3 36.Bxb7 Bad8 37.Fxd8 Bxd8 38.gxf3 exf3 39.Bc7 Fe5 40.Bc8 a nyerés útja.

29.Bc7 Vf8 30.Fd4 Bg8 31.Vxb7 e3 32.Bf7!

Szutovszkij még elronthatta a játszmát. 32.Fxg7?? Bxg7 33.Bxg7+ Vxg7 34.Vxa8 e2 35.Be1 Vd4+ 36.Kh1 Vf2! és sötét nyer!

32...Bb8 33.Vd7 Bd8 34.Vxf5! Vxf7 35.Vxf7 Bxd6 36.Kf1 Hxf4 37.Vf5+! Bg6 38.Vxf4 Bf8 39.Vxf8 Fxf8 40.Fxe3 Be6 41.Kf2 Kg6 42.Bd5 Fe7 43.Fc5 Ff6 44.b3 Fe5 45.g3 h4 46.gxh4 Fxh2 47.h5+ Kh7 48.Kf3 Fe5 49.Bd7+ Kh6 50.Kg4 Fg7 51.Bd6 és sötét feladta

Ivancsuk,V (2752) - Volkov,S (2622)
Francia védelem [C13]
Saint-Vincent, 2005

1.e4 e6 2.Hc3 d5 3.d4 Hf6 4.Fg5 dxe4 5.Hxe4 Fe7 6.Fxf6 gxf6 7.Hf3 f5 8.Hc3 a6 9.g3 b5 10.Fg2 Fb7 11.0-0 c5 12.d5! b4 13.dxe6! bxc3 14.exf7+ Kf8 15.Ve2 cxb2 16.Bad1 Vb6

A sötét királyra komoly veszélyek leselkedtek a 16...Vc8 17.Bfe1 Fe4 18.He5 Ba7 19.Fxe4 fxe4 20.Vxe4 Bb7 21.Ve3! változatban is.

17.Bfe1 Vf6 18.c3! Fe4 19.Hh4! Hc6 20.Fxe4 fxe4 21.Vxe4 Bd8 22.Bb1 Bd2 23.Hf3 Bd6 24.Bxb2 Kxf7 25.Bb6 Ke8?

Jobb volt 25...Kg7!, de 26.Kg2 Be8 27.Hh4 folytatásban világos támadása felér az áldozott tisztért.

26.Be3 Bf8 27.Vxh7 Bf7 28.Vg8+ Bf8 29.Vc4 a5 30.Kg2! Bf7 31.Vxc5 Kf8 32.Vh5 Kg8 33.Vg4+

Még erősebb volt 33.Bb5! Bg7 34.h4 folytatás.

33...Bg7 34.Vc4+ Bf7 35.Vg4+ Bg7 36.Vc8+ Ff8 37.Be8 Bg6?

Azonnal vesztett, bár 37...Bf7 38.Vg4+ Bg7 39.Vh5 is reménytelen lett volna.

38.h4! Vf7 39.Bb7 Vf6 40.Hg5 He5 41.Bf7 és sötét feladta

Kaszimdzsanov,R (2670) - Anand,V (2788)
Szicíliai védelem [B90]
San Luis, 2005

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fg5 h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 Fg7 10.h3 He5 11.Hf5 Fxf5 12.exf5 Hbc6 13.Hd5 e6 14.fxe6 fxe6 15.He3 0-0 16.Fe2 Ve7 17.0-0 Bad8 18.Fh5! Kh8 19.Be1 d5 20.a4! Hc4?

Anand rosszul értékelte az állást, a gyalogszerkezetet végzetesen meggyengítette. 20...Vf6! 21.a5 Hg6 22.Hg4 Vf5 23.Fxg6! Vxg6 24.Ba3 Bde8 25.Vd2 folytatás volt a korrekt.

21.Hxc4 dxc4 22.Vg4 Vb4 23.Vxe6 Bd2

A tervezett 23...Hd4-re 24.Ve4 Vxb2 25.Fe5!-tel világos azonnal nyert volna.

24.Bad1 Hd4 25.Ve4 Hf5!? 26.Fe5 Bxf2 27.Ff3! Bd2 28.Fxg7+ Kxg7 29.Ve5+ Bf6 30.a5! Hh4!? 31.Vc7+ Bf7 32.Ve5+ Bf6 33.Fh5! Hg6 34.Fxg6 Bxd1 35.Bxd1 Kxg6 36.Ve4+ Kg7 37.Bd7+ Kg8 38.Vh7+ és sötét feladta

Karjakin,S (2635) - Radzsabov,T (2673)
Szicíliai védelem [B33]
Varsó, 2005

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c3 Fg5 12.Hc2 He7 13.h4 Fh6 14.a4! bxa4 15.Hcb4 Fd7 16.Bxa4! Hxd5 17.Hxd5 Fxa4 18.Vxa4+ Kf8 19.b4!

Karjakin az áldozott minőségért szép játékot kapott.

19...a5 20.b5 Bb8 21.g3! g6 22.Fh3 Kg7 23.0-0 Bf8 24.Ba1 Kh8 25.Vxa5 Ve8 26.c4 f5 27.Vc7 Vf7 28.exf5 Vxc7 29.Hxc7 gxf5 30.Ba6Bf7 31.Hd5 Ff8 32.Bc6 f4 33.Fe6 Bg7 34.g4 Be8 35.Ff5 Fe7 36.h5 Fg5 37.b6 e4 38.Bc8 Bxc8 39.Fxc8 e3 40.fxe3 fxe3 41.b7 és sötét feladta

Anand,V (2785) - Kaszimdzsanov,R (2670)
Szicíliai védelem [B80]
Leon, 2005

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e6 7.f3 b5 8.Vd2 Hbd7 9.g4 h6 10.0-0-0 Fb7 11.h4 b4 12.Ha4 Va5 13.b3 Hc5 14.a3 Bc8 15.Vxb4 Vc7 16.Kb1 Hfd7 17.Hb2 d5 18.Vd2 dxe4 19.f4 Hf6 20.Fe2! Hd5 21.Hc4 Hd7?! 22.g5! Hxe3 23.Vxe3 Fd5 24.Bhf1 Fc5 25.Vc3! hxg5 26.Hf5! Fxc4?

Azonnal veszít, de a jobb 26...gxf4! sem volt éppen biztató 27.Hxg7+ Ke7 28.Hf5+! exf5 29.Bxd5 f3 30.Fxf3! miatt.

27.Hxg7+ Ke7 28.Fxc4 Bhg8 29.hxg5 e3 30.f5 31.fxe6 Bxg7 32.Bd7+! Hxd7 33.Vxg7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa