Vágólapra másolva!
Az ausztrál Jay Vine nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny hatodik szakaszát, amelyen a belga Remco Evenepoel átvette a vezetést összetettben.

Bilbaóból, az Athletic otthonául szolgáló San Mamés Stadiontól vágott neki a csütörtöki 181 kilométeres, közel négyezer méter szintkülönbséget tartalmazó távnak a mezőny. A három kategorizált emelkedő közül egy második után két első kategóriás hegy várt a versenyzőkre, a befutó az utolsón, a Pico Janón volt.

A hideg, esős időben tízfős szökevénycsoport tekert el öt percre, közülük a hosszú ideig egyedül elöl haladó ukrán Mark Padunt az utolsó emelkedőn érték utol. Vine az esélyesek sorából indult meg, az egyre erősödő ködben pedig csak megközelíteni tudták, utolérni nem a 26 éves ausztrált. Vine - aki idén megnyerte a kerékpárosok online világbajnokságát - tavaly már volt harcban szakaszsikerért a Vueltán, ám ütközött a csapatkocsijával, bukott, így akkor csak harmadik lett.

Jay Vine elképesztő győzelmet aratott a zuhogó esében Forrás: AFP/Ander Gillenea

Az összetettért harcolók közül Evenepoel váltott tempót, ezt pedig egyedül a kétszer második spanyol Enric Mas tudta tartani. Kettősük mintegy 1 perc 20 másodperc előnnyel ért célba az elmúlt három kiírásban győztes szlovén Primoz Roglic és a többi esélyes előtt. Evenepoel ezzel átvette a piros trikót az ötperces hátránnyal betekerő francia Rudy Molard-tól, ezzel hat etap után ő a hatodik éllovas összetettben. A nap veszteseként az ecuadori Richard Carapaz háromperces hátránnyal ért célba.

Eredmények:
6. szakasz, Bilbao-Pico Jano, 181,2 km, hegyi befutó:
1. Jay Vine (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) 4:38:00 óra
2. Remco Evenepoel (belga, Quick-Step Alpha Vinyl) 15 másodperc hátrány
3. Enric Mas (spanyol, Movistar) 16 mp h.
.5. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 1:37 perc hátrány
...35. Rudy Molard (francia, Groupama-FDJ) 5:06 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Evenepoel 20:50:07 óra
2. Molard 21 másodperc hátrány
3. Mas 28 mp h.
4. Roglic 1:01 perc hátrány

Pénteken a Camargo és Cistierna közötti 190 kilométer megtétele vár a mezőnyre a 77. Vuelta a Espanán, amely összesen 3280 kilométert teker, amíg szeptember 11-én célba ér Madridban.