Szilágyi Liliána szexuális zaklatása és kínzása: újabb, példátlanul drámai vallomás - videó

Szilágyi Liliána
Vágólapra másolva!
Hat évvel ezelőtt öngyilkos akart lenni Szilágyi Liliána. Az úszónő a Hír TV Magánterület című műsorában nyilatkozott erről.

A műsort vasárnap este mutatta be a Hír TV. Ebben Szilágyi Liliána újabb megrázó részleteket mondott el arról, miket kellett átélnie. Azt mondta, hogy az otthoni élete folyamatos rettegésben telt el. "Folyamatosan kiszámíthatatlan volt, hogy mikor robban ki valami veszekedés, vagy bántalmazás, mikor kell látnom a földön az anyámat."

Az úszónő azt is elmondta, hogy 20 éves koráig semmiről sem dönthetett egyedül. 2015-ben Izraelben voltak egy családi nyaraláson és akkor fogant meg a fejében a gondolat, hogy öngyilkos akar lenni. A nyaralás utolsó estéjén leszökött a tengerpartra és magával vitt egy kiskést, amit a nagyapjától örökölt. „Levittem a tengerpartra, és azt mondtam, hogy nem megy tovább. Itt a tenger mellett, én nekem elég volt, kiszállok. És csak ültem ott, teljesen egyedül, és valami belső hang azt mondta, hogy nincs vesztenivalóm, és most, akárhogy, de el fogok jönni" - mondta.

A teljes beszélgetést itt tudja megnézni.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!