Vágólapra másolva!
Marozsán Fábián a negyedik mérkőzését is megnyerte, ezúttal a világranglistán 9. helyen álló norvég Casper Ruud ellen bizonyult jobbnak (7:6, 3:6, 6:4), így a negyeddöntőbe jutott a 8,8 millió dollár (3,3 milliárd forint) összdíjazású keménypályás sanghaji férfi tenisztornán.

A világranglistán 91. magyar játékos eddigi három mérkőzésén rendre nála előrébb rangsorolt ellenfeleket búcsúztatott: a nyitókörben a francia Arthur Rinderknech-t (66.), majd az ausztrál Alex De Minaurt (11.), vasárnap - 24. születésnapján - pedig a szerb Dusan Lajovicot (55.).

A 16 között minden eddiginél nehezebb feladat várt rá, mivel a háló túloldalán a világranglistán kilencedik Casper Ruud állt, aki már három Grand Slam-döntővel büszkélkedhet.

Első találkozójukra a Qizhong Forest Sports City Arenában került sor, amely 13 800 férőhelyével Ázsia harmadik legnagyobb teniszstadionja.

A nem hivatalos élő világranglistán már 77. Marozsán könnyedén tartotta a sorozatban 108. hete top 10-es ellenfél tempóját, egy elképesztő rövidítése után pedig a kétszeres Grand Slam-bajnok Carlos Alcaraz nézőtéren ülő edzője, a szintén korábbi világelső Juan Carlos Ferrero is elismerően bólintott. A magyar játékos 3:3-nál élt a meccs első bréklabdáival, ám a szintén 24 éves norvég rögtön visszabrékelt, így jutottak el a rövidítésig. Ebben ismét a Hajdúszoboszló SE sportolója volt stabilabb, aki 25. nyerő ütésével lezárta a 63 perces játszmát, és hetedik szettjét is besöpörte a kínai metropoliszban.

Marozsán Fábián a Casper Ruud elleni meccsen Forrás: AFP/Wang Zhao

A folytatásban Ruud feljavult, 1:1-nél bréklabdát hárított, majd elvette a kisebb hullámvölgybe kerülő magyar adogatását, aki ezután már nem jutott el bréklabdáig. A skandináv teniszező 5:3-nál fogadóként szettlabdát harcolt ki, amelyet ki is használt, így 1 óra 45 perc elteltével jöhetett a döntő játszma.

Az utolsó felvonásban a rendkívül labdabiztos oslói játékos hat (!), a pontokat rövidíteni próbáló Marozsán pedig két bréklabdát hárított 4:4-ig.

Marozsán nem zökkent ki a ritmusból, egy félröptéből ütött ejtését még Ruud is megtapsolta, aztán a magyar Davis Kupa-válogatott alapembere egy bivalyerős elütéssel másodszor is brékelt, és a mérkőzésért adogathatott.

Marozsán további két bréklabdát védett ki, majd második meccslabdáját már kegyetlenül bevágta, és 2 óra 38 perc után ő ünnepelhetett.

- nyilatkozta a pályán Marozsán Fábián. "Az első szettnek nagyon örültem, a második már kevésbé volt könnyű, és a harmadik is nagyon kemény volt. Nem figyelem, hogy ki áll a háló túloldalán, csak játszom a saját teniszemet. A rövidítéseim ezúttal is többnyire bejöttek, sokat gyakorlom őket, bár kétségtelen, hogy salakon jobban működnek" - tette hozzá mosolyogva.

A negyeddöntőben a 16. kiemelt lengyel Hubert Hurkacz (17.) vagy a hazai közönség előtt szereplő Csang Csi-csen (60.) következik.

Eredmény, nyolcaddöntő:
Marozsán Fábián-Casper Ruud (norvég, 8.) 7:6 (7-3), 3:6, 6:4