Vágólapra másolva!
A holland teniszező, Tallon Griekspoor két játszmában simán kikapott a német Zverevtől az Indian Wellsben zajló nemzetközi tenisztornán. A meccs szinte szót sem érdemelne, de ha megnézi a videót, mindjárt más lesz a véleménye.

Az események akkor vettek nem várt fordulatot, amikor az első szettben a holland 5-3-ra vezetett az esélyesebb Zverev ellen. Ekkor a holland adogatott, de nem tudta megnyerni a pontot, később az első játszmát, majd az egész meccset elvesztette.

Az ügynek minden bizonnyal folytatása következik.