Súlyos milliókat követel Florida Joker, az agyontetovált internetes mém

Vágólapra másolva!
Az év egyik legforróbb drámája még mindig tart, egyelőre senki sem tudja megtippelni, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége.

Ha a videójátékos közösség véletlenszerűen kiválasztott tagját megkérdezik, hogy melyik folytatásra vár a leginkább, akkor jó eséllyel ezt a két választ adja: Half-Life 3 vagy Grand Theft Auto 6. Mivel előbbi szinte biztosan nem készül el addig, amíg Gabe Newellnek hívják a Valve első emberét, ezért érdemes két lábbal a földön állni, így az utóbbi címmel foglalkozni. A Rockstar Games elképesztő összegeket termelt az elmúlt évtizedben azzal, hogy a lehető legtöbb platformra kiadták a 2013 szeptemberében, azaz több, mint tíz éve debütált GTA V-t, a valaha volt egyik legjobb és legnépszerűbb nyílt világú akciójátékot. A rajongók azonban egyre türelmetlenebbek voltak ahogy teltek az évek, így kénytelen-kelletlen, de a fejlesztőcsapat 2023. december 5-én leleplezte a GTA VI első előzetesét.

A trailer után azonnal előkerült a feledés homályából ‘Florida Joker’, azaz Lawrence Sullivan. A férfi magát vélte felfedezni ebben a másfél perces kis videóban, ami természetesen nem a véletlenek összejátszásának köszönhető. Az alkotók több ismerős mémet és gaget belecsempésztek ebbe a másfél perces anyagba, így Sullivant is. A 2017-ben drog- és fegyverbirtoklásért letartóztatott figura követelte a Rockstart, hogy fizessen neki azért 5, majd később 10 millió dollárt, mert felhasználták az ő karakterét az előzetesben.

Miután rájött arra ‘Florida Joker’, hogy a pereskedés belengetésével sem jutott közelebb a céljához, kitalálta, hogy inkább szinkronszerepet vállalna az egyelőre megjelenési dátum nélküli alkotásban. Természetesen sem a Rockstar, sem a TakeTwo, sem egyetlen jogi képviselő sem veszi komolyan ezeket a fenyegetéseket és kéréseket, így Sullivan egyelőre főhet a saját levében. Hogy legközelebb milyen ötlettel áll elő, azt lehet még ő sem tudja. Az biztos, hogy legutóbbi ultimátumában már egy kihívás elé állította a fejlesztőt: keressenek Florida államban még egy olyan alakot, akire ráillik a ‘Florida Joker’ becenév. Ha elbuknak, akkor jönnek az ügyvédek, akik az internetes mémet hozzásegíthetik a követelt milliókhoz.

Kapcsolódó cikkek