Vágólapra másolva!
Kapus- , majd csatártábor lesz Kaposvárott június végén, július elején, egykori és jelenlegi klasszisok felügyelete mellett.

Nem véletlenül áll olyan jól a magyar labdarúgás kapusokban, hiszen az élvonalban és a kisebb kluboknál is hajdani kiváló hálóőrök oktatják az utánpótlást. De nem csupán a "portásokat", hanem a csatárokat is, elvégre Kaposváron - Horváth János, ismertebb nevén Mézga vezetésével - már évek óta nagyszerű egykori és jelenlegi futballisták teszik tiszteletüket a hagyományosnak mondható táborban. Június 24-29. között a Kaposvári Egyetem Sportcentrumában lesz módjuk a labdarúgás iránt érdeklődő gyerekeknek képességeik fejlesztésére, az őket bemutatókkal és tanácsokkal ellátó volt válogatott labdarúgók - köztük sok kapus - névsora pedig egyenesen imponáló.

Az edzőtábor szakmai irányítója Hegedűs Péter, a Szombathely egykori kiváló kapusa lesz. Róla tudhatjuk, ő fedezte fel Király Gábort, s Gábornak Péter a példaképe. Évek óta díszvendég Kaposváron Grosics Gyula, a legendás "fekete párduc", de ez évben érkezik Király Gábor, Udvarácz Milán, Szűcs Lajos, Józsa Miklós, Gelei Károly, Bíró Szabolcs, Dr. Géczi István, Hornyák Béla, Milinte Árpád, Brokhauser István, Szűcs Lajos is.

Ezt követően július 1-6-ig tart majd a csatártábor. Szakmai irányítója Sallói István. Díszvendégek: Buzánszky Jenő, Szusza Ferenc, az aranycsapat hajdani klasszisai, Jenei Imre egykori román és magyar szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán és fia, Géza, Novák Dezső, Szűcs Lajos, Rákosi Gyula, Weimper István, Kisteleki István, dr. Puskás Lajos, ifj. Albert Flórián, Pusztai László, Kiss László (a Vasas volt válogatott centere), Nagy II János, Menczeles Iván, Kereki Zoltán, Bánfi János, Illés Béla, Dunai II Antal, Róth Antal, Gellei Imre, a magyar válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Burcsa Győző, Bíró Antal, Kerekes Attila és Kerekes György.

E tekintélyes lista alapján a gyerekek valóban választhatnak példaképeket, s biztos örömmel tréningeznek velük. Ugyanakkor igyekezniük kell a jelentkezésekkel, hisz a táborok időpontjában vizsgák zajlanak az egyetemen, s jelezni kell szállás- és étkezési igényüket. A táborba a következő címen lehet jelentkezni: Horváth János, 7400, Kaposvár, Pipacs u 15. T: 06-70-319-22-75.

Bánki József