Vágólapra másolva!
Szombaton este negyed kilenckor a bajnok MTK és a kupagyőztes Ferencváros lép pályára a Szuperkupáért a Puskás-stadionban. Egervári Sándor, az MTK és Garami József, az FTC szakvezetője reméli, hogy békés légkörben kerül sor a két ősi vetélytárs találkozójára, és abban is egyetértenek, hogy a finálén még nem várható csúcsforma egyik csapattól sem.

Dinnyés Márton, az MLSZ sajtóosztályának munkatársa elmondta, a Szuperkupa szabálya szerint amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az állás, aranygól dönt a trófea sorsáról. A szövetség képviselője jelezte, hogy a biztonságról a stadionban a rendőrség mellett az In Kal Security gondoskodik majd, a belépők 1500, 2000 és 3000 forintba kerülnek.

"A Szuperkupa megrendezését jó kezdeményezésnek tartom, ami fejlett futballkultúrájú országokban már bevett szokás, és nagy sikere van" - mondta Egervári Sándor, a bajnok MTK edzője. "Ilyenkor új játékoskerettel, új összeállításban lehet kipróbálni, hol tartunk a felkészülésben, igaz, kirobbanó formára még nem lehet számítani. Sajnos jelenleg a kulcsembereink közül Illés, Halmai és Pisont is sérült, ugyanakkor azok a tehetséges fiatalok, akik nyáron kerültek hozzánk, máris bizonyíthatnak. Tisztelem szombati ellenfelünket, és kíváncsian várom, hogy a Fradi ellen mire leszünk képesek. Érdekes, ugyanakkor barátságos légkörű mérkőzést remélek, amely után, ha kell, a bajnoki rajtig korrigálhatunk a csapatjátékunkon."

Garami József, az FTC szakmai igazgatója érdekes bejelentéssel indított: "Amikor aktuális csapatommal a kivívott eredmény okán szerepelhettem volna Szuperkupa-döntőn, akkor nem rendezték meg a finálét. Most igen, ám nálunk az MTK-val ellentétben más hangulatban fejeződött be az előző bajnoki idény, és más hangulatban kezdtük a felkészülést is, ráadásul sok a sérültünk. Ennyi nehézséggel edzőként még nem küszködtem a felkészülés során. Sokáig nem sikerült új labdarúgókat igazolni, a napokban viszont végre megtört a jég. Rósa Dénes valószínűleg játszik is a döntőn, Sasu viszont hazautazott Romániába különböző adminisztrációs ügyeit elintézni. Örülök, hogy tétmeccsel hangolhatunk a bajnokságra. Csúcsformára nem számítok, abban azonban bízom, hogy most már a játékosok is arccal a jövő felé fordulnak."

Miután megkérdeztük Garamitól, mit gondol a klub körül kialakult közhangulatról, a szakmai igazgató kifakadt: "Másfél éve vagyok a Fradinál, és sokáig úgy nézett ki, két éven belül nemzetközi szinten is jó eredményt produkálhatunk. Amennyiben megmarad a tavalyi keret és sikerül három-négy új futballistát szerződtetni, elérhettük volna a célt. Az elképzelésből aztán az ismert események miatt erős visszalépés következett. A tavaszi idényben szemmel láthatóan nyomta a játékosokat a tét, hogy mindenki elvárta a bajnoki címet. Ebben éppen kedves kollégám, Egervári Sándor, az MTK vezetőedzője járt az élen, mondván: ezzel a kerettel a Fradi a legnagyobb esélyes az aranyéremre. A ferencvárosi szurkolók jelenleg jól gondolják, hogy a következő szezonban komoly nehézségeink lesznek. A közvélemény nagy része a Ferencváros ellen fordult, de nem csak most, már korábban is. Persze lehet, hogy a játékosaim sem úgy viselkedtek a pályán, ahogy kellett volna, azt azonban furcsállottam, hogy a tévében is a mieink szabálytalanságait kockázták ki rendszeresen, másokét meg nem. Emlékszem például egy Debrecen elleni mérkőzésre, amikor Szekeres Tamás a pályán egyszerűen lefejelte Jovicot, akit pillanatnyilag csúnyán elítél mindenki. Ismétlem, hatalmas nehézségekre számíthatunk ősszel, mégpedig azért, mert a jelenlegi közhangulat alapján az ország arra készül, hogy az FTC csapata és közönsége ellen védekezni szükséges. Mindezek dacára bátran kijelenthetem, ilyen rend régen volt az öltözőben, mit mostanság."

Alighogy Garami József befejezte, Egervári Sándor kért szót. "Kollégám szavaihoz annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az elmúlt időszakban több olyan cikk és kijelentés látott napvilágot, amelyek szerint a labdarúgáson el kell verni a port. Ugyanakkor nem érzem, hogy jobb feltételeket teremtenének a sportágnak. A múltban Törőcsikék, Nyilasiék tisztelték egymást a pályán, és így van ez most Lipcsei Petiék és Illés Béláék között is, jóllehet, a futballt körülvevő körülmények alaposan megváltoztak. Szerdán Észak-Írországban, a Glentoran-HJK Helsinki mérkőzésen példaértékű futballkultúrával találkozhattam, amikor is a hazai szurkolók akkor is megtapsolták a finneket, ha azok öt méterrel fölé lőtték a labdát. Arrafelé tisztelik az ellenfelet, a saját csapatukat meg egyenesen imádják. A Ferencváros pályabezárásával kapcsolatban annyit, hogy nem szabad kirekeszteni a szurkolókat a mérkőzésekről, inkább védeni kéne a tisztességes drukkereket a huligánokkal szemben. Helyeslem, hogy csökkentették a Fradi-pálya betiltásának időtartamát."

Végezetül Fülöp Ferenc, az MTK klubigazgatója, a klubon belüli tulajdonjogról a következőket mondta: "Megalakult egy új kft., amelyben a korábban közzétett három személy, Ivancsics Erika, Bukor Ferenc és jómagam veszünk részt, a Ligának már ennek megfelelően adtuk be a nevezést. A jövőben fel szeretnénk venni a Budapest nevet is, a Hungária pedig az utánpótlás-nevelő klubunk neve marad."

Az Egervári Sándor által említett futballkultúra, pontosabban az új szurkolói szemlélet megteremtése céljából Légrádi Szabó Gábor, az MTV sportosztályának szerkesztője érdekes kezdeményezést jelentett be. "A szurkolókat rigmusmondó versenyre kérjük, a pár soros műveket a Puskás Ferenc-stadion toronyépületénél lehet leadni, amelyekből az első félidő zárásáig az MLSZ vezetése kiválasztja a legjobb ötöt, ezeket pedig az alkotók a szünetben olvashatják be a mikrofonba. A meccs végén hirdetjük ki a győztest, az ajándék a válogatott hazai fellépéseire szóló belépő lesz."

Bánki József