Vágólapra másolva!
José Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli, együttesének 100 pontot kell szereznie ahhoz, hogy az élen végezzen a Premier League-ben.

"Ha több mint tíz pontot elhullajtunk, nagyon nehéz lesz bajnoki címet szerezni" - mondta a British Sunday című lapnak az előző idényben a portugál FC Portót Bajnokok Ligája-győzelemig vezető tréner.

Az angol bajnokság 38 fordulóból áll, így maximum 114 pontot lehet begyűjteni. Legutóbb az Arsenal 90 ponttal diadalmaskodott úgy, hogy veretlen maradt, s 11 ponttal előzte meg a Chelsea-t, tehát fölényesen végzett az élen.

A Chelsea négy forduló után százszázalékos, és csak rosszabb gólkülönbségével szorul a második helyre a címvédő, szintén londoni Arsenal mögé.