Vágólapra másolva!
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is összeállítottuk a topligák álomtizenegyeit. A válogatásnál (a mutatott teljesítmény mellett persze) mindössze két megszorítást alkalmaztunk: csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik egész évben ugyanabban a bajnokságban szerepeltek, valamint a csapat hadrendjének lehetőleg az adott liga leggyakoribb vagy legeredményesebb formációját kellett mintáznia, azaz a valóságban is elképzelhető legyen egy ilyen összetételű gárda.

Ezeknek a kritériumoknak köszönhető, hogy álomcsapatunkba egyetlen játékos sem került be az ősz meglepetéscsapatából, a TSG Hoffenheimből: a csapat ugyanis tavasszal még a másodosztályban szerepelt, és újoncként lett őszi bajnok.

A tavalyi esztendőhöz képest egyébként a védelemben történt a legkevesebb változás, itt ugyanis egy játékos kivételével mindenki megőrizte a helyét az álomcsapatban - igaz, akad olyan, aki nem ugyanazon a poszton szerepel, mint egy évvel korábban. De ne szaladjunk ennyire előre: a kapuban ismét René Adlert találtuk a legjobbnak, aki 2008-ban ott folytatta, ahol 2007-ben abbahagyta.

A fiatal kapus tavaly robbant be a Bundesligába, és azóta a bajnokság egyik legjobb kapusává nőtte ki magát. Adlert, aki amellett, hogy rendkívül egyenletesen teljesít, bravúrokra is képes - ez különbözteti meg a fiatal német kapusgeneráció másik prominens képviselőjétől, Manuel Neuertől, akinek az idén bizony több hiba is becsúszott.

A Schalke azonban még így is a legkevesebb gólt kapta az ősszel, és ez meg is látszik álomcsapatunk védelmén, ahol két gelsenkircheni is szerepel - akárcsak egy évvel korábban. A brazil középhátvéd, Marcelo Bordon főleg tavasszal remekelt, de azért az év második felében sem lehetett rá panasz, és ugyanez elmondható Heiko Westermannról is, aki alighanem jelenleg a nemzetközi futball egyik legsokoldalúbb játékosa: a védelem minden posztján képes kiemelkedő teljesítményre, sőt, az ősszel többször középpályásként játszott - kiválóan.

Getty Images

Ellenállhatatlan duó a Bayernből: Luca Toni és a Franck Ribéry

Mi most jobbhátvédként vettük őt figyelembe, a bal szélre ugyanis visszatért a Bayern München játékosa, Philipp Lahm. A válogatott védő tavaly sokszor a jobb oldalon játszott, de Jürgen Klinsmann megint balhátvédként számít rá, és Lahm a Kicker osztályzatai alapján az ősz második legjobb védője volt. A brémai Per Mertesacker ugyanezen a listán ugyan hátrébb szerepel, de a középhátvédek közül csak ő mondhatja el magáról, hogy az egész évben kiegyensúlyozottan teljesített - még ha ez a Werder kapott góljainak számán nem is látszik...

A középpálya és a csatársor viszont teljesen átalakult a 2007-es esztendőhöz képest, nem csak személyileg, hanem szerkezetileg is - a mostani álomcsapat ugyan szintén 4-4-2-es felállásban szerepel, de a középpályán nem a rombusz-alakzat a mérvadó, ezúttal nincsen egy klasszikus irányító a gárdában. Középen két olyan játékost választottunk, akik elsősorban a védekezésben jeleskednek, a labdaszerzés a feladatuk. A leverkuseni Simon Rolfes a Bundesliga "vasembere": több mint két éve nem hagyott ki mérkőzést, és igazi motorja a gyógyszergyári csapatnak - ráadásul azért nyolc gólt csak összehozott 2008-ban.

Partnere a hamburgi David Jarolím, aki egyfajta szürke eminenciásként ad óriási biztonságot a HSV-nak. A két szélre két münchenit válogatottunk be, akik közül Zé Roberto személye lehet a nagyobb meglepetés, de a brazil az egész évben kiválóan futballozott - mi a bal szélen számítunk rá, de középen, sőt, balhátvédként is bevethető. Klubtársa, Franck Ribéry természetesen kihagyhatatlan a Bundesliga álomcsapatából, a francia középpályás villámgyorsan meghódította a Bundesligát: a Kicker osztályzatai alapján az előző idényben ő lett az év játékosa, és jelenleg is vezeti a ranglistát, igazi vezéregyénisége a Bayernnek.

A csatársorban is akad egy müncheni világklasszis, jelesül Luca Toni, akiről gyakran úgy tűnhet, hogy semmit sem csinál a pályán - de valahogy mindig jó időben van jó helyen, és futószalagon rúgja a gólokat. Az ősszel kilencet vágott, tavasszal pedig 15 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Partnerének megválasztása nem volt egyszerű, hiszen az év második felében sokszor eredményes játékosok nagy része tavasszal nem a Bundesligában játszott, így aztán Vedad Ibisevic, Claudio Pizarro, Milivoje Novakovic vagy Patrick Helmes nem jöhetett szóba.

A szintén leverkuseni Stefan Kiessling ugyan nem rúgott olyan sok gólt 2008-ban (összesen 11-ig jutott), de ennek ellenére remek teljesítményt nyújtott, ami a Kicker osztályzataiban is meglátszik, hiszen a szaklapnál az előző szezonban ő volt a második legjobb csatár, jelenleg pedig a negyedik helyet foglalja el ugyanezen rangsorban.

A Bundesliga 2008-as álomcsapata: Adler (Bayer Leverkusen) - Westermann (FC Schalke 04), Bordon (FC Schalke 04), Mertesacker (Werder Bremen), Lahm (Bayern München) - Ribéry (Bayern München), Rolfes (Bayer Leverkusen), Jarolím (Hamburger SV), Zé Roberto (Bayern München) - Kiessling (Bayer Leverkusen), Toni (Bayern München).

Korábbi álomcsapataink
1999:
Király - Kohler, Matthäus, R. Kovac - Scholl, Émerson, Jeremies, Wosz, Präger - Élber, Kirsten.
2000: Golz - Hertzsch, Nowotny, R. Kovac - Szalihamidzsics, Ramelow, Scholl, Beinlich, Tarnat - Élber, Sand.
2001: Kahn - Lúcio, Kehl, Kuffour - Szalihamidzsics, Frings, Ramelow, Ballack, Zé Roberto - Élber, Pizarro.
2002: Lehmann - Metzelder, Bordon, Linke - B. Schneider, Frings, Ballack, Marcelinho Paraíba, Zé Roberto - Élber, Aílton.
2003: Hildebrand - Hinkel, Wörns, Fernando Meira, Lizarazu - Soldo, Ballack, F. Ernst, A. Hleb - Aílton, Koller.
2004: Van Duijnhoven - Juan, Lúcio, Bordon, Krsztajics - Meissner, Soldo, F. Ernst, Micoud - Aílton, Makaay.
2005: Weidenfeller - Sagnol, Lúcio, Van Buyten, Krsztajics - Borowski, F. Ernst, Ballack, Lincoln - Klose, Makaay
2006: Weidenfeller - Rafinha, Bordon, Naldo, Lahm - B. Schneider, Frings, Bajramovics, Streit - Klose, Pantelics.
2007: Adler - Rafinha, Bordon, Mertesacker, Westermann - Streit, Galásek, Diego, Hitzlsperger - Kuranyi, Gekasz.

www.infosport-focivilag.hu