Vágólapra másolva!

Rendőrökre támadtak a Fradi-szurkolók

Tizenkét személyt állított elő a rendőrség a csütörtök esti Ferencváros-Haladás Magyar Kupa-mérkőzés előtt és után, miután a hazai szurkolók a vendégekre, majd a rendőrökre támadtak. A  mérkőzést a ferencvárosi Albert Stadion pályáján a szombathelyiek nyerték 2-1-re.

A meccs előtt ferencvárosi szurkolók vendégszurkolókra támadtak a Nagyvárad téri aluljáróban, a verekedésnek a rendőrök vetettek véget. Innen öt személyt állítottak elő garázdaság miatt a VIII. kerületi rendőrkapitányságra. A mérkőzés után a stadiont elhagyó szurkolók a Könyves Kálmán körútnál a biztosításban részt vevő rendőrökre támadtak, üvegeket, valamint a villamos sínek közül kiszedett köveket dobáltak feléjük, továbbá megrongáltak két szolgálati gépjárművet is.

A rendőrök a tömeget a Népliget irányába szorították ki, illetve oszlatták fel. Az intézkedés során hét személyt állítottak elő a IX. kerületi rendőrkapitányságra. Közülük hármat hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt, a további négyet pedig azért, mert nem volt náluk személyazonosító okmány.

Az intézkedések során három rendőr és egy szurkoló sérült meg; őket a mentőszolgálat munkatársai látták el a helyszínen.

Az MTI tudósítói azt jelentették, hogy a ferencvárosi szurkolók a meccs közben többször is rasszista rigmusokkal provokálták a szombathelyieket, de a játékvezető nem állította meg emiatt a játékot. A lefújás után a ferencvárosi drukkerek egy csoportja az Üllői útról megpróbált betörni a vendégszektorba, a bezárt kaput rángatták, illetve petárdákat dobtak be a lezárt ajtón. A megfékezésükre érkező rendőröket is elkezdték dobálni, rövid közelharc után a rendfenntartók kiszorították a rendbontókat a kapu elől az utcára. A szurkolók a metróaluljáróban több lámpát szétvertek, ezenkívül összetört sörösüvegek jelezték útvonalukat.