Vágólapra másolva!
A Werder Bremen nem fogja elengedni a nyári Copa Americára japán válogatott labdarúgóját, Oszako Juját.

A Bundesligában jelenleg tizedik helyezett klub vezetősége attól tart, hogy

a 28 éves támadó a fokozott igénybevételtől kiég.

Oszako tavaly játszott az oroszországi világbajnokságon, januárban részt vett az Ázsia Kupán, így nyáron - mivel a japán csapat meghívottként ott lesz a június 14-én kezdődő dél-amerikai kontinenstornán, Brazíliában -

rövid időn belül a harmadik komoly megméretésén szerepelne klubkötelezettsége mellett.

Oszako Juját félti a Werder Bremen Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Jan Kuppert/Sven Simon

A vb-n a japánok nyolcaddöntősök voltak, az Ázsia Kupán pedig döntőt játszottak, előbbi tornán egy, utóbbin négy gólt szerzett Oszako.

"Aggaszt bennünket, hogy miközben eléggé fitt volt ahhoz, hogy az elődöntőben és a döntőben is pályára lépjen, nálunk még nem tudott játszani, amióta visszatért" - fogalmazott közleményben Frank Baumann sportigazgató. - "Természetesen

- tette hozzá.

A brémaiak már tájékoztatták is a japán szövetséget a döntésükről.

"A japán szövetség és a Werder Bremen sem szeretné, ha az egyik legjobb japán játékos kiégne" - indokolt Baumann.