Vágólapra másolva!
Maurizio Sarri vezetőedző szerint a Chelsea 100 millió fontért (36,5 milliárd forint) sem adja el belga futballsztárját, Eden Hazard-t a Real Madridnak.

ezt láthattuk a legutóbbi átigazolási időszakokban" - jelentette ki az olasz tréner azután, hogy Hazard szerezte csapata mindkét gólját hétfő este a West Ham United ellen 2-0-ra megnyert bajnokin.

A spanyol sajtó szerint a londoni klub 100 millió fontot kért a 28 éves támadóért a Realtól, ám

Sarri közölte, hogy a vezetőség nem szívesen adná el őt.

Eden Hazard sosem csinált titkot abból, hogy a Real Madrid játékosa szeretne lenni Forrás: Anadolu Agency/2014 Anadolu Agency/Alex Broadway

"Ezzel együtt ha Eden új tapasztalatokra vágyik, nehéz lesz itt tartani. Tiszteletben kell tartanunk a döntését" - tette hozzá a szakember.

Hazard klubváltása már napirenden van egy ideje: a játékos 2017-ben közölte, hogy szívesen futballozna Madridban, illetve hogy nagy álma teljesülne be, ha példaképe, Zinedine Zidane lenne az edzője. A francia tréner március közepén ült le ismét a Real kispadjára, és állítólag mindent megtesz, hogy csapatához csábítsa a belga sztárt.