Szögletből csavartak gólt Király Gábornak a 93. percben

Szombathely Haladás FC interjú Király Gábor kapussal és Horváth Ferenc edzővel 2018 október 10-én Szombathely Haladás FC interjú Király Gábor kapussal és Horváth Ferenc edzővel 2018 október 10-én
Szombathely Haladás FC interjú Király Gábor kapussal és Horváth Ferenc edzővel 2018 október 10-én
Vágólapra másolva!
Hiába vezetett még a 93. percben is a Paks ellen a Haladás, jött Mohamed Remili, aki Király Gábor kapujába csavart közvetlenül, egy szögletből.

Király nem tudott mit kezdeni a lövéssel, ezzel pedig egyenlíteni tudott a Paks.

Ha nyert volna a Haladás, akkor három pontra került volna a már bennmaradó helyen álló MTK-hoz, így viszont öt pontra van a tizedik hely, és már csak két forduló van hátra, minimális esély maradt a szombathelyiek megmenekülésére.

„Csalódtam a futballban, azt hittem, van romantikája, de csak drámája van. Matematikai esélyünk van még a bennmaradásra, sok volt ebben a mérkőzésben, a magunk mögött hagyott sorozatban.

Az is csoda volt, hogy idáig eljutottunk. Nem adjuk fel. Bár öt pontot két meccsen nehéz ledolgozni, tisztességesen küzdünk mindkét mérkőzésen” – idézi a Nemzeti Sport Horváth Ferencet, a Haladás vezetőedzőjét.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista