Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott kedd este a walesieket fogadja a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatában, és ha legalább döntetlent ér el, őszig biztosan az E csoport élén marad. Ez nem lesz könnyű, már csak azért sem, mert a magyar és a walesi válogatott eddig tízszer csapott össze – legutóbb 2005-ben –, a mérleg pedig magyar szempontból negatív.

Három győzelem és két döntetlen mellett öt alkalommal szenvedett vereséget a magyar válogatott, amely 14-15-ös gólkülönbséggel áll jelenleg a walesi nemzeti tizenegy ellen. Az eddigi tíz találkozó közül hat tétmérkőzés volt, két világbajnoki csoportmeccs (mindkettő az 1958-as vb-n, ahol ismételtek az együttesek) és négy Eb-selejtező. A legutóbbi egymás elleni meccsre több mint 14 éve, 2005 februárjában került sor Cardiffban.

Tichy Lajos, a magyar válogatott csatára öt mérkőzésen szerepelt a piros-fehérek ellen, és öt gólt szerzett.

A két válogatott első meccsére az 1958-as focivébén került sor, amikor a csoportban Bozsik József és John Charles találatával 1-1-es döntetlen született.

Érdekesség, hogy pár nappal később újra összecsapott a két válogatott,

mivel a torna lebonyolítása szerint, ha csoportmérkőzések végén a csoportok második és harmadik helyezettjei azonos pontszámmal álltak, következett a rájátszás, és a győztes jutott a negyeddöntőbe. Ezt a meccset már a walesiek nyerték 2-1-re: hiába szereztünk vezetést a 33. percben Tichy Lajos révén, a második félidőben Ivor Allchurch és Terry Medwin találatával fordított a szigetországi csapat, ez egyben a magyar válogatott kiesését is jelentette.

Ezt követően három mérkőzésen is veretlen maradt a magyar válogatott,

az első sikerünket 1961-ben, egy barátságos meccsen a Népstadionban értük el, amikor Tichy Lajos duplázni tudott, illetve Solymosi Ernő is betalált.

Az 1964-es Eb-selejtezőn hazai pályán 3-1-re nyert a magyar nemzeti csapat, míg idegenben 1-1-es döntetlent ért el. Az 1976-os Eb-selejtező már nem sikerült ilyen jól a walesiek ellen, akik előbb otthon 2-0-ra, majd a Népstadionban 2-1-re tudtak nyerni.

Így ez Eb-selejtezős mérlegünk négy meccsen egy győzelem és döntetlen mellett két vereség.

Az egyetlen Eb-selejtezős győzelmünk:

Az 1976-os Eb-selejtezőket követően még három találkozót játszott egymással a két együttes,

mindhárom alkalommal barátságos meccset rendeztek, és mindig a walesi válogatott nyert.

A legutóbbi egymás elleni összecsapásra több mint 14 éve, 2005 februárjában került sor Cardiffban, akkor 2-0 lett a végeredmény Craig Bellamy duplájával. Abból a magyar csapatból már a fiatalabb korosztálynak is több ismert név lehet, elég csak Lipcsei Pétert, Gera Zoltánt, Király Gábort, Juhász Rolandot, vagy éppen Huszti Szabolcsot említeni. Az akkori szövetségi kapitány Lothar Matthäus volt.

A walesi válogatott ötödször lép pályára Budapesten. A két együttes kedden 20.45-től csap össze a Groupama Arénában, az Eb-selejtező E csoportjának negyedik játéknapján.

A walesi-magyar múlt:

1958. június 8., Stockholm (vb-mérkőzés): Magyarország-Wales 1-1
a magyar csapat gólszerzője: Bozsik

1958. június 17., Stockholm (vb-mérkőzés): Magyarország-Wales 1-2
g.: Tichy

1961. május 28., Budapest (barátságos): Magyarország-Wales 3-2
g.: Tichy (2), Solymosi

1962. november 7., Budapest (Eb-selejtező): Magyarország-Wales 3-1
g.: Albert, Tichy, Sándor

1963. március 20., Cardiff (Eb-selejtező): Wales-Magyarország 1-1
g.: Tichy

1974. október 30., Cardiff (Eb-selejtező): Wales-Magyarország 2-0

1975. április 16., Budapest (Eb-selejtező): Magyarország-Wales 1-2
g.: Branikovits

1985. október 16., Cardiff (barátságos): Wales-Magyarország 0-3
g.: Esterházy, Hajszán, Détári

2004. március 31., Budapest (barátságos): Magyarország-Wales 1-2
g.: Kenesei

2005. február 9., Cardiff (barátságos): Wales-Magyarország 2-0