Vágólapra másolva!
Megyeri Gábor kölcsönben az AS Roma csapatához szerződött az előttünk álló szezonra - olvasható nevelőegyesülete, a Budapest Honvéd oldalán.

A korosztályos válogatott kapus szerződésében szerepel egy kivásárlási záradék is, így ha elégedettek vele az olasz fővárosban, jövő nyáron véglegesen leigazolhatják.

Hatalmas lehetőség előtt Megyeri Gábor Forrás: Budapesti Honvéd

„Amikor először szóba került a lehetőség, akkor nagyon fel sem fogtam még, hogy ez valós lehet, akkor kezdett el tudatosulni bennem, amikor szóltak, hogy utaznom kell, illetve, amikor kint voltam a csapatnál. Pedro, Kolarov, Dzeko, fantasztikus élmény volt.

Gyerekként mindenkinek az az álma, hogy egy ilyen nagy klubhoz kerüljön, korábban csak a videójátékokban találkoztam ilyen labdarúgókkal, most pedig velük edzettem"

- mondta a kispesti klub honlapjának Megyeri Gábor, akinek 2021. június 30-ig szól a római kölcsönszerződése.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#tb

Megyeri Gábor (@megyerig) által megosztott bejegyzés,

- beszélt korábbi tapasztalatairól az U17-es világbajnokságot is megjáró kapus.

Megyeri elmondása szerint mindent megtesz az elkövetkezendő évben, hogy a kölcsönszerződés után a rómaiak végleg leigazolhassák. Szeretne élni a lehetőséggel, amire tehetsége alapján minden esély megvan.