A Barcelona kezdőjében meglepetésre nem kapott helyet Lionel Messi, a hatszoros aranylabdás a kispadon kezdett. Pedig az argentin klasszisnak a Real Betis ellen nagyszerű mérlege van: 22 mérkőzésen 23-szor volt eredményes a zöld-fehérek ellen. Ezúttal nem volt 90 perce arra, hogy ezt a statisztikát javítsa.
A Betis kezdőcsapatában három korábbi Barca játékos szerepelt, Claudio Bravo, Marc Bartra és Cristian Tello is volt csapatával nézett farkasszemet.
Hatalmas hazai lehetőséggel indult a mérkőzés. Ansu Fati remekül gurított vissza Antoine Griezmannak, aki 13 méterről teljesen zavartalanul lőhetett, de még csak a kaput sem találta el.
A 22. percben azonban már semmi sem menthette meg a góltól a Betist. Egy másik francia válogatott játékos,
Ousmane Dembélé talált a kapuba egy szép lövőcsel után bődületes gólt bombázva a jobb felső sarokba.
Griezmann könnyedén megduplázhatta volna a katalán előnyt, de előbb egy újabb hatalmas ziccert hagyott ki, majd az Ansu Fati elleni szabálytalanságért megítélt 11-est rontotta el.
A kihagyott helyzeteket meg is büntette a venégcsapat, ugyanis az első félidő hosszabbításában Tello passzából
Antonio Sanabria egyenlített egy gyors kontra után.
A második félidőben már Messi is a pályán volt, és egyből szerepet játszott abban, hogy újra a Barcánál legyen az előny.
Jordi Alba középre tett labdáját zseniálisan ugrotta át, ezzel megzavarva a teljes Betis-védelmet, így Griezmannak közvetlen közelről kellett a kapuba gurítania.
Ezt a ziccert már nem rontotta el a francia támadó, ismét előnybe került a hazai együttes.
A 62. percben aztán maga Messi is betalált, egy kezezés miatt megítélt büntetőt váltott gólra.
Ráadásul emberelőnybe került a Barca, a vétkes Aissa Mandit kiállította a játékvezető.
A Betis nem adta fel, és bő tíz perccel később egy bal oldali támadást követően
a csereként beállt Loren Morón révén szépített.
Nem sokáig örülhetett a Betis, ugyanis egy gyönyörű akció végén Messi szenzációs góllal újra kétgólosra növelte az előnyt, eldöntve ezzel a meccset.
Sergi Roberto sarokkal játszotta meg az argentint, aki kíméletlenül a léc alá lőtte a labdát.
A hajrában aztán a 17 éves Pedri tette fel az i-re a pontot egy újabb hazai góllal.
A Barcelona a csereként brillírozó Lionel Messi vezérletével könnyed 5-2-es győzelmet aratott a Real Betis ellen, így hét mérkőzés után a tabella 8. helyére jött fel. A vendégcsapat két meccsel többet játszott eddig a bajnokságban, és egy helyezéssel még a katalán együttes előtt áll.
La Liga, 9. forduló:
FC Barcelona-Real Betis 5-2 (1-1)
korábban:
Huesca-Eibar 1-1 (0-1)
később:
Sevilla-Osasuna 18.30
Atlético Madrid-Cádiz 21.00
pénteken játszották:
Elche-Celta Vigo 1-1 (1-1)
vasárnap játsszák:
Getafe-Villarreal 14.00
Real Sociedad-Granada 16.15
Levante-Alavés 18.30
Real Valladolid-Athletic Bilbao 18.30
Valencia-Real Madrid 21.00
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 36 | 29 | 1 | 6 | 83-22 | 61 | 93 | GY GY GY GY GY |
2. | Barcelona | 36 | 24 | 5 | 7 | 74-43 | 31 | 79 | V GY V GY GY |
3. | Girona | 36 | 23 | 7 | 6 | 75-45 | 30 | 75 | GY GY GY D V |
4. | Atletico Madrid | 36 | 23 | 9 | 4 | 67-39 | 28 | 73 | V GY GY GY GY |
5. | Athletic Bilbao | 36 | 17 | 8 | 11 | 58-37 | 21 | 62 | D V GY D V |
6. | Real Sociedad | 36 | 15 | 9 | 12 | 49-37 | 12 | 57 | D V GY V GY |
7. | Real Betis | 36 | 14 | 8 | 14 | 48-43 | 5 | 56 | GY D GY GY D |
8. | Villarreal | 36 | 14 | 13 | 9 | 60-60 | 0 | 51 | GY GY V GY GY |
9. | Valencia | 36 | 13 | 14 | 9 | 37-40 | -3 | 48 | V V V D V |
10. | Getafe | 36 | 10 | 13 | 13 | 41-51 | -10 | 43 | D GY V V V |