Vágólapra másolva!
Szombat este lépett pályára a Manchester United a Premier League-ben a West Bromwich Albion ellen és egy tizenegyesgóllal tudott 1-0-ra nyerni.

Ole Gunnar Solskjaer csapata ötödik nekifutásra első hazai sikerére készült a bajnokságban, de nem alakult túl jól a meccs. Az első félidőben a klub korábbi játékosa, Sam Johnstone fogott ki a manchesteri csatárokon, Anthony Martial fejjel és ziccerből sem tudta bevenni a WBA kapuját.

A második félidőben tizenegyest kapott a West Brom, de David Coote videózás után végül visszavonta azt. Pár perccel később De Geának kellett nagyot védenie, majd az ellentámadás után a Manchester United is tizenegyest kapott, miután Mata beadásába ért bele kézzel Darnell Furlong.

A labda mögé Bruno Fernandes állt, akinek a lövését Johnstone kivédte, de úgy, hogy idő előtt ellépett a gólvonalról, így megismételhette a rúgást, másodszorra pedig már nem hibázott, az 56. percben megtört a jég.

Bruno Fernandes másodszorra tudta belőni a tizenegyest Forrás: AFP/Alex Livesey

A 65. percben a csereként beállt Callum Robinson tekert remekül kapura, de a lécet találta el, majd két perccel később Rashford dönthette volna el a meccset, de Johnstone kiütötte a közeli lövését. A United többször is lezárhatta volna a meccset, de nem sikerült, így végig izgulnia kellett, de meglett az 1-0-s siker.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista